kukac, beszélhetünk szubjektív értékítéletről, adminisztrátori szerepekről és előzményekről (amikre egyébként nem emlékszem, lévén nem ismerjük egymást, ritkán hozzászóló nickneveket pedig kevés esetben jegyzek meg, ugyanis abból itt 817 van), ám ezek mindegyike személyeskedés és engem nem igazán érdekel.
tehát akkor magamat idézem, a félreértés alapja:
"azzal viszont nem értek egyet, hogy a mfm-en kívül mindenki betartja... teljesen kizárt. eleve van, akinek 50%-ot kell és sztem 10 sincs meg. arról nem is beszélve, hogy sokan még mindig éjszaka tolják le, pedig úgy sem lenne törvényszerű nekik. egyes országos, regionális, helyi és kisközösségi rádiók esetében ez egyaránt tapasztalható. de ez majd az nmhh vizsgálatából kiderül."
kibontva, egyértelműsítve az aláhúzott rész:
a jogosultság típusától és a szerződésüktől függően sok rádiónak 5 és 24 óra között és 0-24 között egyaránt el kell érni a törvényben, vagy a médiaszolgáltatási szerződésükben lévő magyar zenei kvótát. ez nem volt mindig így, hiszen az 1996-os rttv nem tért ki rá, ahogy ilyen kvótákat sem követelt, maximum egyedi pályázati vállalások esetében. egyes régi, ebben a kérdéskörben érintett rádiók közül néhányan az új médiatörvény hatálybalépése óta megkötött új, hatósági szerződések ellenére SEM változtattak a szerkesztési koncepción és annak ellenére, hogy a nappali órákban is meg kéne lenni a vállalt aránynak, nincs meg, csak az éjszakai órákkal együtt, vagy még úgy sem.
akkor most adminisztrátori szerepemet előtérbe hozva, arra kérlek, hogy a válaszodat ne itt, hanem ebben a topicban írd meg:
http://www.mediasite.hu/forum/viewtopic.php?f=13&t=504
én sem írok ide, hiszen ez a rádió 1 téma és zavarjuk a többieket.