RADIOSITE Fórum

  • Közösségi közlekedés

 #122096  Szerző: csokie
 
Szitu a következő: Campona felé reggel csúcsidő előtt, 33-as busz elé bevág a 233E. Nos, Budatétényi sorompónál egymás mögé beállnak, 233E ajtók kinyit, 33 nem. (Jelzem hogy a 233E-t akarom elérni,de mivel nem nyitja ki ezért rajta maradok; ja és 2 csuklós busz is elfér a megállóban.)

Na mindegy.

Megyünk tovább, következő megálló Lépcsős utca. Szitu ugyanaz. Megint nem tudtam átszállni. Utána a 33 lemarad, mivel a 233E gyorsjárat.

Most kérdem én: ez ki van adva a sofőröknek, hogy nem nyithatják ki az ajtót, ha egymás mögé beérnek? Mert ez már nem egyedi eset, és eljátszották ezt a szituációt más sofőrök a kelenföldi erőműnél is, meg a Móricz Zsigmond körtéren is, Kosztolányin is... szóval, ezt direkt kib@szásnak érzem.
 #122094  Szerző: mlaszlo
 
krisz83 írta: Igen. Ez szórakoztató is tud lenni, ha éppen nem sietsz sehova, vagy pont emiatt nem késel le egy olyan csatlakozást, ahol a következő busz mondjuk 15-20 perc múlva jön. Vannak vonalak, ahol elfér ez a rendszer, mert nem ér el a vonal kihasználtsága egy X%-ot. De lássuk be, hogy nagyon sok olyan vonalon vezették be, ahol igen sokszor hátráltatja az utasokat. Nem csak azon a buszon, hanem a mögötte várakozó buszon is. Pl. 178-as Rákóczi út.
Szerintem nem a kihasználtságot kellene nézni, hanem a felszálló utasok eloszlását. Kertvárosi járatokon, ahol egy-egy megállónál átlagosan 5-6 fő száll fel, tehát amolyan gyűjtő rendszerben közlekedik az adott járat, ott lehet elsőajtózni, de olyan vonalakon, amik a forgalmas belvárosba közlekednek és egyes megállókban sok felszálló van, ami növeli a menetidőt, ott nem kellene ilyen rendszert bevezetni.
Arról nem is beszélve, hogy rendkívül idegesítő, hogy addig nem lehet sok esetben leszállni, míg fel nem szállt az utasok többsége. Nem tudom, ezt a rendszert ki találta ki, mert a Volánnál pont az ellenkezője működik, vagyis előbb leszállás, majd lehet felszállni az első ajtón és ez is lenne a logikus.
 #122092  Szerző: mlaszlo
 
jeek írta: Miskolcon ezt könnyen megoldották, már több éve jól működik a rendszer. Minden buszon és villamoson első ajtós felszállási rend van.
Kivéve, ha az utasforgalom ezt nem teszi lehetővé! Ez a sofőröknek meg is van határozva, ha 15 vagy 20 embernél több áll a megállóban akkor nem első ajtózhatnak, illetve akkor se ha a busz telitettsége megközelíti a 80-90%-ot. Pontos számokat nyilván nem tudok, ezek belső szabályok. Az pedig, hogy elsőajtózás van-e vagy sem, a busz/villamos elején a viszonylatszám melleti felfelé mutató nyíl jelzi, ha ez világít a megállóba érkezéskor akkor a felszállás minden ajtón engedélyezve van, ha pedig nem akkor kötelező elsőajtózás. Ezt az utasok tudják is, mert meg van hirdetve.
Csak az a baj, hogy Budapesten ilyen szabályozás nincs és most mindenféle kontroll nélkül elsőajtóztatnak vonalakat. A 15-ösön még elbohóckodik az ember, mert nincs közös megállója semmi más járattal, de pl. a 178-as a Rákóczi úton feltartja a 7-es buszcsaládot, még akkor is, ha mindenki első ajtón száll fel, előre előkészített jeggyel és bérlettel. Ha még jegyvásárlás is van, akkor aztán 3-4 perces állás van egy megállóban, mert mire előszedi a sofőr a jegyet a háta mögül, mire megtalálja hogy kell kitépni a tömbből, rengeteg idő.
A másik pedig, hogy semmi nem jelzi melyik járat első ajtós, csak a menetrend a megállóban, már ha van kitéve. Így persze, hogy sok utas, aki nem minden nap használ egy adott vonalat, fogalma sincs, hogy elől kell felszállni.
 #122073  Szerző: tomee87
 
krisz83 írta:
Igen. Ez szórakoztató is tud lenni, ha éppen nem sietsz sehova, vagy pont emiatt nem késel le egy olyan csatlakozást, ahol a következő busz mondjuk 15-20 perc múlva jön. Vannak vonalak, ahol elfér ez a rendszer, mert nem ér el a vonal kihasználtsága egy X%-ot. De lássuk be, hogy nagyon sok olyan vonalon vezették be, ahol igen sokszor hátráltatja az utasokat. Nem csak azon a buszon, hanem a mögötte várakozó buszon is. Pl. 178-as Rákóczi út.
Miskolcon ezt könnyen megoldották, már több éve jól működik a rendszer. Minden buszon és villamoson első ajtós felszállási rend van.
Kivéve, ha az utasforgalom ezt nem teszi lehetővé! Ez a sofőröknek meg is van határozva, ha 15 vagy 20 embernél több áll a megállóban akkor nem első ajtózhatnak, illetve akkor se ha a busz telitettsége megközelíti a 80-90%-ot. Pontos számokat nyilván nem tudok, ezek belső szabályok. Az pedig, hogy elsőajtózás van-e vagy sem, a busz/villamos elején a viszonylatszám melleti felfelé mutató nyíl jelzi, ha ez világít a megállóba érkezéskor akkor a felszállás minden ajtón engedélyezve van, ha pedig nem akkor kötelező elsőajtózás. Ezt az utasok tudják is, mert meg van hirdetve.
 #122071  Szerző: krisz83
 
adminisztrator írta:a minap láttam gyakorlatban ezt az elsőajtózós megoldást a nem túl zsúfolt 15-ös buszon.
kálvin téren a 2. ajtónál leszáll egy nyanya, de rögtön feltolakszik helyette egy fiatal csaj szintén a középső ajtón, leül.

sofőr zárja az ajtókat, a futárral bemondatja, hogy "tisztelt utasunk, elsőajtós felszállás van, kérjük mutassa be jegyét, bérletét a blablabla", elindul -- a csaj részéről semmi reakció.

akkor párszáz méterrel arrébb a mikrofonba is bemondja, hogy "a 2. ajtós felszállónak kérném a jegyét, bérletét" -- a csaj továbbra sem akarja meghallani.

akkor satufék a múzeum előtt a villamospályán, sofőr kicsáknorriszkodik a vezetőállásból, odaáll a hölgy elé és rákiabál, hogy most akkor mutasson jegyet, de gyorsan.

nem volt semmije, astorián leszállítás, elkezdett hisztizni, erre a sofőr: "addig nem megyek tovább, amíg le nem száll. és hívom a köztereseket". a csaj továbbra sem volt hajlandó leszállni, úh. jöttek a közfelháborodó nyugdíjasok: "fiatalasszony, takarodjon innen, haza kell érnem" stb. akkor leszállt.

szórakoztató volt, legközelebb is a 15-ös busszal megyek.
Igen. Ez szórakoztató is tud lenni, ha éppen nem sietsz sehova, vagy pont emiatt nem késel le egy olyan csatlakozást, ahol a következő busz mondjuk 15-20 perc múlva jön. Vannak vonalak, ahol elfér ez a rendszer, mert nem ér el a vonal kihasználtsága egy X%-ot. De lássuk be, hogy nagyon sok olyan vonalon vezették be, ahol igen sokszor hátráltatja az utasokat. Nem csak azon a buszon, hanem a mögötte várakozó buszon is. Pl. 178-as Rákóczi út.
 #122069  Szerző: markfelt
 
a minap láttam gyakorlatban ezt az elsőajtózós megoldást a nem túl zsúfolt 15-ös buszon.
kálvin téren a 2. ajtónál leszáll egy nyanya, de rögtön feltolakszik helyette egy fiatal csaj szintén a középső ajtón, leül.

sofőr zárja az ajtókat, a futárral bemondatja, hogy "tisztelt utasunk, elsőajtós felszállás van, kérjük mutassa be jegyét, bérletét a blablabla", elindul -- a csaj részéről semmi reakció.

akkor párszáz méterrel arrébb a mikrofonba is bemondja, hogy "a 2. ajtós felszállónak kérném a jegyét, bérletét" -- a csaj továbbra sem akarja meghallani.

akkor satufék a múzeum előtt a villamospályán, sofőr kicsáknorriszkodik a vezetőállásból, odaáll a hölgy elé és rákiabál, hogy most akkor mutasson jegyet, de gyorsan.

nem volt semmije, astorián leszállítás, elkezdett hisztizni, erre a sofőr: "addig nem megyek tovább, amíg le nem száll. és hívom a köztereseket". a csaj továbbra sem volt hajlandó leszállni, úh. jöttek a közfelháborodó nyugdíjasok: "fiatalasszony, takarodjon innen, haza kell érnem" stb. akkor leszállt.

szórakoztató volt, legközelebb is a 15-ös busszal megyek.
 #122067  Szerző: krisz83
 
A BKK-nak teljesen elmentek otthonról. A hétvégétől első ajtós lesz a 200E. Vicces lesz a sok csomaggal utazó ember, ahogy a tömegben végéig kell húzzák a bőröndöket és a csomagokat a tömött buszon.
A következő szerintem lehetne a 2-es metró. Mostmár úgyis az összes szerelvény egyterű. Egyszerűen megoldható. Javaslom továbbá a 7-es buszcsaládot, a 4-6-os villamost, és esetleg lehetne a Csepeli héven, bár ott macerás lenne, hiszen nem egy kocsiból áll, de biztos lenne rá valami remek ötletük, hogy hogyan lehetne ennek ellenére megoldani.
 #122040  Szerző: djlacee
 
Minden egyes új Credo generációban csiszoltak a belső téren, meg más motorokat is alkalmaznak az újabb típusokban. Nálunk is futnak olyan BC11 típusú Credo buszok, amik borzasztóak, rossz belső tér elosztás, télen kézzel kell becsukni az ajtót, zörög minden stb... De az újabbak már nem küszködnek ilyen problémákkal
 #122031  Szerző: asimov
 
Az új autó, teherautó, rakodó, harckocsi, stb fenntartása mindíg drágább, mint egy ezeréves roncsé, mivel utóbbihoz a bontóban is kapsz alkatrészt... Amúgy a legrégebbi CREDO buszok vagy tiz éve futnak már itt gond nélkül.
Nekem nagyon bejönnek ezek az új beszerzések is. Ha bizonyítanak, akkor jók.
A valamikor mesteséges megrendelésekkel életeben tartott Ikarusz vállalat felőlem mehet a lecsóba. Építsen piaci viszonyok között is eladható, életképes, korszerű buszokat és máris az ővé lesz megvéve, főleg a mostani, "nemzeti" kormányirányítás alatt.
szemilan írta:Bocs, hogy ezt mondom, de a Credo-k ugy "vacakok" ahogy vannak. Többe kerül az éves fenntartásuk, mint egy régi Ikarus-é.

asimov írta:Kis városomba is érkezett pár vadiúj CREDO busz.. nagyon jól néznek ki, nagyon kényelmesek és végre igazán praktikus a belső kialakitásuk is, de...
- Busz 1: nem záródott az első ajtaja, csak sokadszorra
- Busz 2: némi pirosnál állás után, nem akart elindulni a jármű, hiába nyomta a gázpedált a sofőr. (nem pörgött fel a motor, csak nehézkesen)

Ezeket javítsák ki és több bajuk ne legyen, mert ezek a busztipusok végre tényleg (kis)városi közlekedésre készültek.
 #122026  Szerző: szemilan
 
Bocs, hogy ezt mondom, de a Credo-k ugy "vacakok" ahogy vannak. Többe kerül az éves fenntartásuk, mint egy régi Ikarus-é.

asimov írta:Kis városomba is érkezett pár vadiúj CREDO busz.. nagyon jól néznek ki, nagyon kényelmesek és végre igazán praktikus a belső kialakitásuk is, de...
- Busz 1: nem záródott az első ajtaja, csak sokadszorra
- Busz 2: némi pirosnál állás után, nem akart elindulni a jármű, hiába nyomta a gázpedált a sofőr. (nem pörgött fel a motor, csak nehézkesen)

Ezeket javítsák ki és több bajuk ne legyen, mert ezek a busztipusok végre tényleg (kis)városi közlekedésre készültek.
  • 1
  • 49
  • 50
  • 51
  • 52
  • 53
  • 219