Ez a fotó az Origo-s cikkhez érkezett.

A fotó alapján, a MÁV-ot -szokás szerint- nem sikerült értesíteni. Amúgy szégyen az, hogy a 21-dik században nincsen egy azonnal hívható segélyszáma a MÁV-nak
2005-ben Simontornyán "sikerült" ez nekünk is a céges kisteherrel.
Részben leszakadt a gumi a felniről és azonnal kifarolt az autó (lassan gurultunk!), aztán a felni beékelődött az egyik sin mellé.
Diferenciálzár nem lévén, a kicsit megemelkedett túloldali kerék csak kapirgált, semmi hajtóerőt nem tudott kifejteni.
Csak azért bírtuk kiemelni/letaszigálni az autót időben a sinekről,
(közben ketten elszaladtak jobbra/balra jelezni a vonatoknak és telefonáltak a Rendőrségnek is, mert a MÁV-ot akkor, mi sem értük el!!!) mert voltunk sokan és mind edzett jómunkásemberek, valamint az odatévedő járókelők, sőt a kiérkező rendőrők is segítettek.
Voltunk talán tizen is, de így is elég volt kiemelni az autót.
Ezt mutatványt egy-két, átlagos fizikumú ember nem csinája meg (egynek eleve bennt kell ülni a volánnál!)