RADIOSITE Fórum

  • Danubius Rádió

 #13086  Szerző: MrG
 
NagyBela írta:Régen jártam erre. Hogy áll a szarráverjük a Bumerángot című project?
Promóznak lépten-nyomon, orrba-szájba. Gerillától ATL-ig, BTL-en át. Az eredmény még nem ismert.
Most jótékonykodnak vmi kislánynak, 2 millió valahányra van szükség, hogy őssejt-kezelést kapjon, állítólag 4 nap alatt a duplája összejött nekik 288 forintos SMS-ekből. Perszepersze...
A jótékonykodással nyilván semmi bajom, csak azzal, hogy nem a kislány meggyógyulása a fő céljuk ezzel.
 #13076  Szerző: Flash
 
NagyBela írta:Régen jártam erre. Hogy áll a szarráverjük a Bumerángot című project?
Ugyanúgy, mint eddig. Szarrá veri a Bumeráng a titusz-rádiót.
 #13065  Szerző: NagyBela
 
Régen jártam erre. Hogy áll a szarráverjük a Bumerángot című project?
 #12686  Szerző: fofla
 
A Dan új oldala nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet. Kicsit szellősnek és félkésznek érzem. Az előzőn már a főoldalon rengeteg infó volt. Most meg valami épp akad. Eddig volt videó a műsorvezetőkről és magáról a rádióról is több hír. Ezeket jónak tartottam, mivel így lehet erősíteni az arculatot. Most ezekből kevesebb van. Az ötletes, hogy kiírja a következő dalt. Persze nem mai találmány.
Az időjárás elbújik az oldal sarkában egy kis grafika pedig jót tenne neki.
Vissza a műsorokhoz. A leírások szegényesek, és pl a Jáksó műsoránál a netes szavazás is eltűnt.

Összességében az oldal kicsit minimalizálva lett. Lehet, hogy embert küldtek el és ezt egy főállású is kényelmesen tudja majd tölteni. A design alapvetően jó irányba indult, de hiányolok kis grafikákat, műsorreklámokat.
Amennyiben ez csak átmeneti, akkor jelezném, hogy addig vártam volna a cserével, amíg nincs fullosan feltöltve az oldal. Van ami nem is megy még. PL hírek visszahallgatása, vagy egyéb Danubiusos zenei csatornák. Ám vannak videóklippek. Csak jelezném, hogy ez egy rádió oldala. Inkább a hangos rész menne.
 #12628  Szerző: centerweb
 
Nekem sincs bajom vele. Talán kicsit túl sablonos. De az előzőhöz képest megváltás (tartalomban persze nem, reméljük csak egyenlőre).
 #12626  Szerző: rsite1
 
Nekem tetszik...
 #12620  Szerző: MrG
 
 #12567  Szerző: NagyBela
 
A különvéleménnyel én is egyetértek!
Egy erős fegyelmi nem ártana.
 #12538  Szerző: centerweb
 
Ha simán beírom www nélkül hogy danubius.hu, akkor miért akar a danubius.bg-re irányítani?
 #12535  Szerző: centerweb
 
Annyi, hogy ilyenkor a gyerekek iskolába vannak, tehát túl sokan nem hallgathatták.
  • 1
  • 79
  • 80
  • 81
  • 82
  • 83
  • 110