Ilyet sem éltem még át. Fültanuja voltam egy rádió elhallgattatásának. :-D
A közleményt annyiban módosítanám, hogy szerintem 12 ELŐTT volt 1-2 perccel, nem után. Épp át akartam tekerni a Déli Krónikára ugyanis.
Persze, ez nem lényegi kérdés.
Annyiban sajnálom a dolgot, hogy pont a legjobb adó nem fizetett.
Ugyanakkor az igazságérzetem miatt meg valahol örülök a lépésnek.
Annak meg kifejezetten örülök, hogy MSZP-kormány alatt, MSZP-közeliek által működtetett adót zárnak be. Működik a demokrácia és a jogállam. Legalábbis most erre utaló jelet láttunk.
