RADIOSITE Fórum

  • Radio Express

 #15980  Szerző: centerweb
 
A 101.8-as Expressen már tegnap (vagy lehet régebb) óta nem szól semmi...
 #15916  Szerző: Zoey
 
Szerintem nem mvezetőre utal, hanem simán hallgatókra. Azaz át akarják csalni a hallgatókat a Goldról, s ezt úgy teszik, hogy ezzel a kampánnyal idegesíteni akarják a Goldot.
Mellesleg a Gold FM Cabrio azóta trágyadomb, mióta Heni nics ott...
 #15915  Szerző: Obladioblada
 
VidámSrác írta:de mintha az is az üzenet része lenne, hogy: ha majd megszűnik a gold fm, egészen biztosan találkozhattok az expressen korábbi goldos műsorvezetőkkel, akik elfoglalják a szabad helyeket.
Tehát azért nincs pl. h-p 18 óra után és hétvégén délután műsorvezetés, mert nem találnak embert? Érdekes.

Sietve jegyzem meg, lehet benne valami, hiszen aki miskolciként már látott életében keverőpultot, és mikrofont, az már mind vagy megfordult ott (és vagy maradt, vagy nem, mindegy miért), vagy megkeresték és udvariasan nemet mondott (talán ebből van több). Ez a két halmaz van.
 #15911  Szerző: VidámSrác
 
arra hát, meg arra, hogy egy vonaton sokkal több hallgatónak van hely, mint egy szimpla kabrióban.
ám én mégis érzek emögött egy másodlagos - nem feltétlenül valós - tartalmat: emlékeztek a Boros-Bochkor danubiusról slágerre való átigazolásakori tandem biciklis kampányra? no, abban volt úgy, hogy a kétüléses kerékpáron az elején még csak az egyikük ült és egy ülés üres volt, mert a másikat szerződés kötötte a danubiushoz, aztán megjelent ő is a slágernél és az óriásplakátok szabad biciklinyergein is. szóval valami hasonlót érzek itt is, ismétlem, biztosan csak véletlenül, de mintha az is az üzenet része lenne, hogy: ha majd megszűnik a gold fm, egészen biztosan találkozhattok az expressen korábbi goldos műsorvezetőkkel, akik elfoglalják a szabad helyeket.
 #15893  Szerző: Zoey
 
Szerintem ott az van, hogy már átÜLTEM, és van még hely. Én legalábbis így hallom a rádióban. És ez gondolom Heni korábbi műsorára, a Gold FM Cabrio-ra utal...
 #15891  Szerző: hdshouter
 
jeek írta:Óriásplakát :) (Miskolc Plaza B épület oldala)

Kép
Ilyen van egyébként ahogy jössz be Miskolcra a 3-as útról a Cementgyár oldalában lévő plakátsoron. Kicsit azért nem semmi a duma "Én már áttértem és van még hely".
 #15778  Szerző: VidámSrác
 
paradigm írta:
VidámSrác írta:
paradigm írta:Lehet nem fért fel....
az arca? :shock:
Óóóóóóóóóóóóóóóóó, jóóóóóóóóóó válasz :D
tyum-tyum :shock:
 #15777  Szerző: paradigm
 
VidámSrác írta:[
Lehet nem fért fel....
az arca? :shock:[/quote]

Óóóóóóóóóóóóóóóóó, jóóóóóóóóóó válasz :D
 #15776  Szerző: VidámSrác
 
paradigm írta:
Szabi írta:
jeek írta:Óriásplakát :) (Miskolc Plaza B épület oldala)

Kép
Nem fikázásképp, de ez k**va ronda! Ha már tellett óriásplakátra akkor telhetett volna fotósra is és így nemcsak pár sok rondán dizájnolt szöveg lenne ott, hanem a csaj is. Sokkal barátságosabb, feltűnőbb, jobb lenne (feltételezem, nem bányarém a műsorvezetőnő).

Btw, mennyibe kerül szerintetek, mondjuk egy pláza oldalán 1 (vagy 2) hét ilyen plakát kihelyezése? Gyártási költség mennyi? Csak kíváncsi vagyok...
Lehet nem fért fel....
az arca? :shock:
 #15775  Szerző: paradigm
 
  • 1
  • 60
  • 61
  • 62
  • 63
  • 64
  • 97