RADIOSITE Fórum

  • Politika

 #159967  Szerző: RatFM
 
Egy férfi egyedül, hátát a falnak vetve, akinek a büszkeségén és a méltóságán kívül semmi vesztenivalója nincs, a legveszélyesebb vadállat lehet.
 #159966  Szerző: dkemeny77
 
Kivételesen szeretnék én is hozzászólni.
Az ellenzék - ahogy azt már korábban latolgattátok - nem jut kellően szóhoz
Illetve szóhoz jut, de milyen áron?

(Civil Rádió példán szeretném Tisztelettel levezetni)

- Úgy, hogy ínséges helyzetben az egyetlen fizetett alkalmazottunk 3 hónapig egy forintot nem vitt haza, úgy, hogy családja van? A Civil szeretetéből 3 hónapig kidolgozta a belét, hogy a rezsit fizetni tudjuk?

- Úgy, hogy hónapról hónapra működik ?

- Úgy, hogy ellehetetlenítik a pályázati forrásokat?

- Úgy, hogy ha a vállalt 51% ''MAGYARZENE'' helyett 49 %-ot sugárzunk, kapjuk a határozatot? (Mert hogy volt ilyen, aki nem hiszi, járjon utána).

- Úgy, hogy egy két önkéntes a belét kidolgozza a műsorokért

és még sorolhatnám...

Emberek, ezen nem kell vitatkozni. Aki nem azt mondja, amit Ők szeretnének, ki lesz éheztetve. Jó hogy vannak hallgatóink, olyan forrásaink, ahogy még valahogy, valahogy adhatunk.

Sziasztok!
 #159965  Szerző: asr27
 
BMáté, nem látok értelmét, hogy válaszoljak a mondataidra, mert, csakúgy, mint korábban pasa, te is mindenre rá tudsz vágni valami baromságot, aminek köze sincs a valósághoz.
Felsorolod azt a pár véletlenül (még) megmaradt ellenzéki rádiót és tv-t. Előadod, mint, ha neked lenne igazad. Hallod, a pofám leszakadna, ha így gondolkodnék, mint te!
Kérlek sorold már fel a fideszes és az ellenzéki rádiót és tv-t! Nézzük meg a különbséget! A számok magukért fognak beszélni!
 #159964  Szerző: djlacee
 
Maradjunk akkor a totális rádiós lerombolásnál. De örülök, hogy ezt noartist személyében más is problémának tartja. Meg kellene nézni, 2010 óta hány helyi rádió, hány kisközösségi rádió szűnt meg, és hogy amik most léteznek, azok milyen hátszéllel léteznek. Ja és a lényeg: nekem például függetlenként semmi esélyem sincs egy helyi rádiót indítani bárhol, hiszen a pályázatokat gyakorlatilag direkt egy-egy médiumnak írják ki (TeleVajna, Katrádió, stb...)
 #159963  Szerző: BMáté
 
noartist írta:
BMáté írta:
noartist írta:Én az életkörülményeink, valamint a média totális lerombolása miatt tudnék asztalt csapkodni az irodájában.
A korrupció annyira természetes, hogy nem is idegesít már. 2016-ot írunk, ahol -a választók szerint- ez elfogadott.
Kifejtenéd kicsit a "média totális lerombolása" részt? Azt értem, hogy a közmédia hírműsorainak tartalmával van bajod (gondolom), de ezen kívül mivel?
Az összes ellenzéki, esetleg politikailag független(nek tartott) médium ellehetetlenítése, szándékos tönkretétele szerintem gyomorforgató. Pont attól vagyunk demokrácia, hogy mindenkit hagyunk szóhoz jutni- szabadon! De határozottan az a Fidesz célja, hogy csak a saját véleményük hallja mindenki, ha bekapcsolja a rádiót, tévét, vagy hírekhez szeretne jutni bármilyen formátumú médiumból.
A Klub Rádió megmaradt, igaz bírósági határozat kellett, de szólhat tovább. A Class FM esetében vannak problémák, ez tény. Közben működik a HírTV, ATV, RTL Klub. Bőven szóhoz juthat az ellenzék. A közmédiában is egyébként, nagyjából a társadalmi támogatottságuk, és a parlamenti helyeik arányában. Az Inforádióról, lehet rosszul tudom, de ez áll talán legközelebb a függetlenhez, nos él és virul.
Kitérve még pár szóban a közmédiára, azt gondolom, hogy bár van egyoldalúság a hírekben, de ha ettől eltekintünk, messze a régió egyik legjobb, legszínvonalasabb műsorokkal teletűzdelt közmédiája a miénk. Igényes, modern, a tematikus csatornákkal sikerült nagyjából jól bemérni az igényeket.
Egyoldalúbb lett a magyar média, nem állítom, hogy nem, de totális lerombolás? Hol? Nézd meg a többi országot, van ahol rosszabb a helyzet, és nem feltétlenül keleti irányban van ilyen ország...
 #159962  Szerző: hd
 
Kép
 #159961  Szerző: BMáté
 
Sajnos csak most tudok erre reagálni, de nem is baj, az elmúlt napok tanulságainak levonása után.
asr27 írta:Milyen érdekes! csak azokra a mondataimra válaszolsz, amelyekre vissza tudsz vágni!
Szerintem ez evidens, eddig csak olyan hozzászólásodra reagáltam, amivel nem értek egyet, nyilvánvalóan azért, mert nem értek egyet.
Nem is mondtam, hogy fidesz tag vagy, csupán fidesz-szavazó, és fideszes beállítottságú vagy! gondolom ez azért van így mert csak(!!!!) fideszes médiumokból tájékozódsz! Így természetesen érthető az egész, Mivel a közmédiában és a többi kormánypárti médiumban az hangzik el napi szinten, hogy jönnek a migránsok és kinyírnak minket elveszik a munkánkat, megerőszakolják a lányainkat, tönkre teszik a kultúránkat, stb.stb. más probléma nincs az országban, ha nem jönnek a migránsok akkor minden szép és jó, fejlődik az ország, pörög a gazdaság, csökken a szegénység! ehhez képest a béka segge alatt vagyunk! Szinte mindenben az utolsó 5 hely valamelyikén kullogunk, lassan bulgária és románia szintjén!
Inkább jobboldali, konzervatív felfogásúnak gondolom magam, bár ezt már részben említettem. Nyilván nem kell neked bizonygatnom, hiszen a te magánügyed, hogy elhiszed-e vagy sem, de nem csak "fideszes médiumokból" tájékozódok. Alapelvem az, hogy mivel a független média nem megvalósítható, ezért két-, vagy többpólusú médiára van szükség. Ebből adódóan, "görcsösen" ügyelek arra, hogy az M1-től az ATV-ig, a 888-tól a 444-ig mindenhol kövessem a híreket. Ezekből "átlagot vonok", hozzáadom a saját világlátásomat, és ebből adódik a véleményem. Ide tartozik, hogy gyakran szidod a 888-at. Képzeld, bármilyen hihetetlen, a 444 semmivel kevésbé sem elfogult, sőt. Inkább neked tanácsolnám, hogy ne csak onnan tájékozódj.
Demokratikus népszavazás? Te miről beszélsz? hol van itt demokratikus népszavazás? Na látod ezekkel a mondatokkal bizonyítod be, hogy agymosott vagy és csőlátású! Nem látod, hogy miről szól ez az egész népszavazásdi?! Nem sokallod azt a 10milliárd forintnyi összeget a kampányra???
Az igazi gyűlöletpolitika, az az, amit orbánék csinálnak jelenleg, és nem az amit egy civil mond, akinek már tele van a hócipője azzal, hogy a fidesz teljesen hülyének nézi a magyar embereket!
A migráns téma nálam egyfajta "tabu", egyszerűen nem engedek az álláspontomból, mert igenis van veszély ebből adódóan ránk nézve, ezért is vagyok csalódott a népszavazás érvénytelensége miatt. Fontos, hogy nem 1300 emberről van itt szó, hanem mögöttes tartalommal is bír, amit korábban már itt is fejtegettem. Felháborítónak tartom, hogy a baloldal megint megosztotta a népet egy olyan kérdésben, amelyben valójában egységes a gondolkodás. VISZONT, félreértés ne essék...Én sem állítom, hogy helyes, hogy a kampány több mint 10 milliárdba került, és azt sem állítom, hogy nem volt benne politikai haszonszerzési célja a Kormánynak. Volt, csak épp ez a kisebbik tényező, és ezt 3,3 millióan meg is értették szerencsére. A népszavazás pedig igenis demokratikus volt, minden törvényi feltételnek megfelelt.
Mi a bajom veled? Nem veled van bajom, hanem az észjárásoddal, hogy nem látod tisztán a jelenlegi magyarországi helyzetet.
Akkor az érveimmel vitatkozz, ne velem, és ne nevezz öcsédnek, hanem add meg azt a tiszteletet, amit én is neked. Szerintem, nagyon is tisztában vagyok a hazai helyzettel.
Nem kizárólagos ok a kivándorlás a népességfogyással összefüggésben? Dehogynem! Közel 1 millió Magyar él kényszerből(!!!) nyugaton!(tudom, papíron, hivatalosan kevesebb)
2010 előtt ez a szám körülbelül 200ezer volt! Sokan vártak 2012-ig bízva az orbány-kormányban, hogy majd jobb lesz és majd másképp fognak kormányozni, mint a szocialisták!
Aztán jött a pofára esés(nálam is). (Elárulom, hogy 2010-ben én is a fideszre szavaztam!) Tehát 2012 ota jelentősen felgyorsult az elvándorlás, kivándorlás, kinek hogyan tetszik...
Bokros csomag. nem értettem azzal sem egyet, de orbánék jelenlegi és az elmúlt 6 év politikája már régen felülmúlta a bokros csomagot!
Tévedsz, nem kizárólagos ok. A Bokros-csomagot azért hoztam szóba, mert a jelenleg 16-18 éves gyermekek az ún. Bokros-gyerekek. Olyan gazdaságpolitikát folytatott, amelyet egyrészt gondolom nem kell bemutassak, másrészt hatalmas akkoriban fel nem mérhető károkat okozott. Abszolút fiatal koromat élem, nem titok 21 vagyok. Pár éve még gimnáziumban ültem. Már akkor is ürültek ki lassacskán a termek, de nem volt súlyos a helyzet. Ma az. A jelenlegi kormányzat nem jó kedvéből von össze iskolákat, osztályokat, hanem azért, mert csak így tartható fent a rendszer. Ma kb. 40 %-al kevesebb diák kerül be a középfokú oktatásba, mint az "én időmben". Súlyos visszaesés ez 3-4 év alatt. Újra kijelentem: a Bokros-csomag legalább akkora kárt okozott a népesség számában és arányában, mint a kivándorlás. Azok, akik azt gondolták, hogy 2 év alatt minden jobb lesz, tévedtek. Nem vagyok az a típus, aki "elmúltnyócévezik", de igenis súlyos károkat okozott a Gyurcsányék-féle kormányzat, amiket nem lehet ennyi idő alatt helyreállítani. Ja, és hidd el, nem csak utcákat nevezetek át.
Amikor az volt az első sürgősen megoldandó problémájuk, hogy jónéhány közteret, utcát átneveztek, mert nem volt jó a régi név... akkor ott volt 2012-ben a magánnyugdíjak felszámolása, ellopása, stb, stb..
Ki lopott el és mit? Azt tudtad, hogy a magánnyugdíjpénztárak tőkéjéből fizették a nyugati bankok, az ottani nyugdíjasok kiegészítéseit és prémiumait?
Kik képviselik valóban a demokráciát és az országot?? Orbánék?? Amikor a közmédiában tilos olyan hírről beszámolni, ami a fidesz jó hírnevének árthat!!! Aki rendszeres közmédia fogyasztó, nehogy véletlenül meghalljon bármi rosszat a fideszről, akár a korrupciós ügyekről, akár az egészségügy állapotáról! Soha nem írtam, hogy gyurcsányék jók voltak, de az, hogy a fidesz sem csinált semmit az elmúlt 6 évben, az is biztos!
Kérlek ébredj már a fel a narancsködből!
Na látod itt vannak olyan elemek, amivel nehéz vitatkozni, mert például rossz állapotban van az egészségügy, ez tény. Azonban, nem csináltak semmit? Holnap estig is sorolhatnám, hogy milyen pozitív, vagy éppenséggel negatív (tartom magam ahhoz, hogy ilyenből volt kevesebb) intézkedéseket hoztak.
 #159902  Szerző: asr27
 
Kép
és nem hagyják abba...
  • 1
  • 156
  • 157
  • 158
  • 159
  • 160
  • 519