Én még azon sem lepődnék meg, ha ezt már direkt így készítették volna elő. Nem hiszem, hogy még egyszer végig akarták volna a Class FM-es procedúrát csinálni.

tomee írta: ↑2018.11.27. 04:16Szerintem nem. Magyarország nem az a hely, itt minden "elegánsan" történik, nehogy valakinek rosszul essen bármi is. Nem tudom elképzelni, hogy valaha az életben lenne olyan kereskedelmi médium, ami ellenállásba szállna bármilyen őket érintő negatív döntés ellen. Ez nem az az ország.RadioFan írta: ↑2018.11.26. 21:14Azt azért láttuk már, hogy tudnak nagyon segítőkészek és előzékenyek is lenni ott, ahol ezek a dolgok eldőlnek, de nekem ebben már az gyanús, hogy kb. ugyanazzal az ürüggyel kaszálták el, mint anno a Class-ot. (ami szintén népes hallgatótáborral rendelkezett, többel, mint jelenleg a Retro). Tehát, ha terveik lennének jelenlegi formájában vele, nem hiszem, hogy még külön szívatnák őket a pályázattal. Meg aztán abban is van igazság, hogy tényleg sokszor kértek részletfizetési kérelmet már akkor is, mikor még effektíve ment a szekér.Dani írta: ↑2018.11.26. 19:37 Mire tippeltek? Fogják szidni a rendszert a megszűnésük előtt kis idővel a MusicFM-en, vagy pedig szép csendben elfogadják az elfogadhatatlant, és elhallgatnak?Ha már most kormányközelben van, akkor előbbinek kapásból nincs realitása.
Szerintem még az sem kizárt, hogy a pályáztatáskor valahol fent úgy döntenek, hogy maradjon. Mivel elég komoly hirdető- és hallgatótáborral rendelkezik a Music, üzleti szempontból megérné meghagyni, és "versenyeztetni" az R1-gyel házon belül...
Persze ez leginkább az én általam remélt verzió, mivel vannak ugyan komoly problémái és hiányosságai, mégis nálam a top 3 kedvenc hazai rádiók egyike.![]()
RadioFan írta: ↑2018.11.26. 21:14Azt azért láttuk már, hogy tudnak nagyon segítőkészek és előzékenyek is lenni ott, ahol ezek a dolgok eldőlnek, de nekem ebben már az gyanús, hogy kb. ugyanazzal az ürüggyel kaszálták el, mint anno a Class-ot. (ami szintén népes hallgatótáborral rendelkezett, többel, mint jelenleg a Retro). Tehát, ha terveik lennének jelenlegi formájában vele, nem hiszem, hogy még külön szívatnák őket a pályázattal. Meg aztán abban is van igazság, hogy tényleg sokszor kértek részletfizetési kérelmet már akkor is, mikor még effektíve ment a szekér.Dani írta: ↑2018.11.26. 19:37 Mire tippeltek? Fogják szidni a rendszert a megszűnésük előtt kis idővel a MusicFM-en, vagy pedig szép csendben elfogadják az elfogadhatatlant, és elhallgatnak?Ha már most kormányközelben van, akkor előbbinek kapásból nincs realitása.
Szerintem még az sem kizárt, hogy a pályáztatáskor valahol fent úgy döntenek, hogy maradjon. Mivel elég komoly hirdető- és hallgatótáborral rendelkezik a Music, üzleti szempontból megérné meghagyni, és "versenyeztetni" az R1-gyel házon belül...
Persze ez leginkább az én általam remélt verzió, mivel vannak ugyan komoly problémái és hiányosságai, mégis nálam a top 3 kedvenc hazai rádiók egyike.![]()
Dani írta: ↑2018.11.26. 19:37 Mire tippeltek? Fogják szidni a rendszert a megszűnésük előtt kis idővel a MusicFM-en, vagy pedig szép csendben elfogadják az elfogadhatatlant, és elhallgatnak?Ha már most kormányközelben van, akkor előbbinek kapásból nincs realitása.
asr27 írta: ↑2018.11.26. 18:02Fittikém pedig a roadshow-ban említette, hogy nem akar ezzel foglalkozni, csinálják amit eddig csináltak, és jó kedvet akarnak okozni az embereknekSakál írta: ↑2018.11.26. 16:53 Elindult valamilyen kommunikáció a várható megszünéssel kapcsolatban, vagy úgy csinálnak, mintha "mise" történt volna?Bochi a múlt héten, egyik reggel annyit mondott, hogy "ha zenés rádiónak pályáztatja a hatóság a frekvenciát, akkor pályázni fogunk rá"