RADIOSITE Fórum

  • Gold FM - Eger, Tatabánya

 #20683  Szerző: Obladioblada
 
Még ezt. Június 10.

http://ortt.hu/jegyzokonyvek/jegyzokony ... 182551.pdf

25. oldal alja, lényeg:

607-es előterjesztés, Vertum Média, két határozati javaslat van és van egy Szalai módosító is, amelyik a kontroll vizsgálatot javasol. Szalai úrnő.

Szalai Annamária: - Igen, egy vizsgálatot szeretnék kezdeményezni, mert ugye ez az ominózus kalóz rádióknak az egyik leágazása, tehát a miskolci és nyíregyházi jogtalanul működő rádiónak az újraéledése más cégben és ugyanúgy Gold FM névre hallgat. A névváltozást bejelentette, hiánypótlást hónapok óta, februári beadványoknak a perfektuálásáról van itt az asztalunkon szó, hónapokkal később. Információim szerint azt elfelejtette bejelenti a tulajdonos, hogy a műsor szerkezete érdemben megváltozott. Erről ez az előterjesztés nem tartalmaz információkat. Én csak hallomásból tudom, hogy 0-24 óráig zenét szolgáltat ez a rádió. Tehát én azt gondolom, hogy egyúttal kellene egy monitor is, hogy
a műsorszerkezetét azt megváltoztatta-e vagy nem. Ha megváltoztatta, akkor elfelejtette ezt bejelenteni. Ezért kezdeményeztem kiegészítésképpen ehhez az előterjesztéshez ezt az indítványt tenni.
 #20680  Szerző: Obladioblada
 
Felkerült a honlapra a 28 jegyzőkönyv. Ennyi.

http://ortt.hu/jegyzokonyvek.php?ev=2009&honap=5&nap=28

574/2009-es, Miskolc-Nyíregyháza médiapiaci helyzetelemzés, valamint a miskolci 101.6 jogosultság pályáztatásra vonatkozó igény. A előterjesztés 11 és 12-ik oldalán van a két határozati javaslat. Szalai Annamária jelentkezik, parancsoljon.

Szalai Annamária: - Ismét csak azt tudnám elmondani, mint amit az imént.

Tirts Tamás, levezető elnök: - Jó, akkor Ladvánszky úr.

Ladvánszky György: - Azt szeretném megkérdezni, ez is olyan fontos frekvencia? Most minden kicsi helyit is egyenlő mércével mérjünk.

Szalai Annamária: - Nyíregyháza és Miskolc nem kicsi.

Ladvánszky György: - Jó, én támogatom, ezen ne múljon semmi.

Tirts Tamás, levezető elnök: - Hát az előbbi rövid diskurzusban az merült fel, hogy fontos a Püspökladány és Kunszentmiklós, valamint a Magyar Rádió vételminősége és gondolom, hogy ha már ott úgy döntöttünk, hogy azt napoljuk, hogy az elnök úr is érzékelje a magyar vidék problémáját, akkor ..

Ladvánszky György: - Jó egyetértek vele, csak a mértéknél nem voltam jelen, hogy milyen fontosak Püspökladányban is. Jó. Nagyon, akkor jó.

Tirts Tamás, levezető elnök: - Jó. Ki az, aki támogatja a napolási javaslatot? Egyhangú, tizenkét tizennegyeddel elnapoltuk.
 #20678  Szerző: mg
 
és ezt már korábban is eljátszották öt frekivel, hogy elbukják, aztán szépen folytatják a következőkön... mennyire gusztustalan :S
 #20677  Szerző: nyikolaj
 
Szepi írta: Kirázott a hideg amikor megláttam a GOLD FM feliratot a rádión. .
:lol:
 #20675  Szerző: Szepi
 
Engem a múlt héten az M1 autópályán ért hasonló kellemetlen élmény Tatabánya mellett.
Kirázott a hideg amikor megláttam a GOLD FM feliratot a rádión. :sick:

Érdekes, de csak zenék mentek egymás után, se szignálok, se reklám, se műsorvezetés.
 #20673  Szerző: Obladioblada
 
Tegnap Egerben vacsoráztam, jelentem szól a gold fm, a keresőm is ráállt, RDS, meg minden. Kíváncsi vagyok mikor szólal meg Bálint Jutka valami jó kis kívánságműsorral... ^^
 #20556  Szerző: Andrew5
 
Nahát a Gold weboldalán 2006-os hírek vannak... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
 #20489  Szerző: LuciFerko
 
concordd írta:amúgy van itt más érdekesség is!
Múltkor például a saját adásukat megszakítva a RádióEger-t nyomták ki, semmi előzmény nélkül, utánna beraktak egy goldos szignált és ment tovább a saját műsor...
????
 #20488  Szerző: concordd
 
amúgy van itt más érdekesség is!
Múltkor például a saját adásukat megszakítva a RádióEger-t nyomták ki, semmi előzmény nélkül, utánna beraktak egy goldos szignált és ment tovább a saját műsor...
  • 1
  • 56
  • 57
  • 58
  • 59
  • 60
  • 222