Antennacserék
Tokaj, Vasvár, Szentes, Kabhegy, Budapest
LuciFerko írta:Hát ezért is van ez a fórum, hogy én mint halandó okosodjam ezáltal is.Promenád írta:Ennek csak annyi a szépség híbája, hogy ha az LCD-n nem húzza szét a képet a tévéjén az egyszerű ember 4:3 -as műsoroknál, egy idő után dobhatja kifele a tévéjét. Ugyanis fehér, foltszerű részek alakulnak ki így a kijelzőn, mível a sőtét csíkokoknál a képet nem tudja frissíteni. Az LCD tévéknek sajnos ez a bajuk, de ezt nem szokták az ember orrára kötni. Másrészt mire minden tévé társaság át áll az új normára megínt a kukába fog kerűlni a tévé, mert ezeknek az életartama max 10 év.digin csak az M1, B1, meg NovaTV húzza szét a képet 16:9-as műsornálm a többi csatornánál manuálisan kell
Az Euronews-t meg akkor ledt volna lényegesebb feltenni a platformra, amikór már magyar nyelven is sugározz. Ehelyedt már adhatott volna az Antenna Hungária egy magyar adónak lehetőséget amit analóg frekvencián nem lehet nézni. Így talán többen bátorodnak fel és szánják rá magukat a még nem éppen olcsó főlfelszíni beltérik megvásárolására.De az egyszerű júzer buta ehhez.
mgabor írta:Promenád írta:Ennek csak annyi a szépség híbája, hogy ha az LCD-n nem húzza szét a képet a tévéjén az egyszerű ember 4:3 -as műsoroknál, egy idő után dobhatja kifele a tévéjét. Ugyanis fehér, foltszerű részek alakulnak ki így a kijelzőn, mível a sőtét csíkokoknál a képet nem tudja frissíteni. Az LCD tévéknek sajnos ez a bajuk, de ezt nem szokták az ember orrára kötni.nem inkább a plazmánál vannak ilyen bajok?
LuciFerko írta:asszem beruházok egy ilyen stuffra. Jólenne már látni hádé tartalmat a plazmatévénkenIgen, plazma tv-n és LCD-n egész más lesz a HD adás az SD után, akkor is ha csak felkonvertált a műsor.