Én üdvözlöm a döntés, mert nem hallgattam egyiket sem, és már vágytam valami újra (hozzáteszem, miskolci vagyok, ahol mint tudjátok, szinte semmi nincs).
Biztosan megdöbbentette őket a döntés, hát még a hallgatóka, akik semmit nem értenek az egészből, lehet sokan nem is értesülnek a hírről, csak egyszer majd egy másik rádió várja őket a megszokott frekvencián.
Sajnálom ugyanakkor az újakat (persze ez most hülyén hangzott), mert rengetegen úgy fognak rájuk hangolni, hogy na ez az az új rádió, ami kilökte kedvencünket az éterből, és majd csak jüönnek a szitkok az új rádiók honlapjain.
A Sláger közleménye undorító, szinte forradalomra akarják buzdítani a hallgatóikat, a Danubius viszont teljesen korrekten számol be a hírről a honlapján. Szerintem tuti ez lesz a téma a reggeli műsorokban holnap, meg egészen november 18-ig.
Az érdekelne viszont, hogy az új rádióknak akkor most van 3 hetük, hogy összedobjanak egy jó műsorstruktúrát? Bár biztos felkészültek erre a döntésre, és már korábban megtervezték azt. De ha még ez nem végleges, akkor addig nem tudnak haladni a munkával? És vajon ugyanúgy működnek majd, mint elődeik, vagy esetleg lesz hallható regionális adás is, mint azt hiszem a Rádió 1-en is (bocs, ha tévedek)? Elképzelhető, hogy elődeik műsorvezetői közül leszerződtetnek magukhoz jónéhányat, és ez még jó is a hallgatóknak, hiszen őket nem az érdekli, milyen rádiót hallgatnak, hanem hogy hallják megszólalni kedvenc műsorvezetőjüket.
Mindenesetre én szurkolok az újaknak, kívánom, hogy ne olyanok legyenek, mint elődeik, kíváncsian várom az első napjaikat, és remélem, hogy a hallgatók is beletörődnek és elfogadják az új helyzetet, és megszeretik az új adókat...