RADIOSITE Fórum

  • Sláger Rádió

 #29214  Szerző: Zoey
 
Én üdvözlöm a döntés, mert nem hallgattam egyiket sem, és már vágytam valami újra (hozzáteszem, miskolci vagyok, ahol mint tudjátok, szinte semmi nincs).
Biztosan megdöbbentette őket a döntés, hát még a hallgatóka, akik semmit nem értenek az egészből, lehet sokan nem is értesülnek a hírről, csak egyszer majd egy másik rádió várja őket a megszokott frekvencián.
Sajnálom ugyanakkor az újakat (persze ez most hülyén hangzott), mert rengetegen úgy fognak rájuk hangolni, hogy na ez az az új rádió, ami kilökte kedvencünket az éterből, és majd csak jüönnek a szitkok az új rádiók honlapjain.
A Sláger közleménye undorító, szinte forradalomra akarják buzdítani a hallgatóikat, a Danubius viszont teljesen korrekten számol be a hírről a honlapján. Szerintem tuti ez lesz a téma a reggeli műsorokban holnap, meg egészen november 18-ig.

Az érdekelne viszont, hogy az új rádióknak akkor most van 3 hetük, hogy összedobjanak egy jó műsorstruktúrát? Bár biztos felkészültek erre a döntésre, és már korábban megtervezték azt. De ha még ez nem végleges, akkor addig nem tudnak haladni a munkával? És vajon ugyanúgy működnek majd, mint elődeik, vagy esetleg lesz hallható regionális adás is, mint azt hiszem a Rádió 1-en is (bocs, ha tévedek)? Elképzelhető, hogy elődeik műsorvezetői közül leszerződtetnek magukhoz jónéhányat, és ez még jó is a hallgatóknak, hiszen őket nem az érdekli, milyen rádiót hallgatnak, hanem hogy hallják megszólalni kedvenc műsorvezetőjüket.
Mindenesetre én szurkolok az újaknak, kívánom, hogy ne olyanok legyenek, mint elődeik, kíváncsian várom az első napjaikat, és remélem, hogy a hallgatók is beletörődnek és elfogadják az új helyzetet, és megszeretik az új adókat... :D
 #29213  Szerző: ropi21
 
lehetséges jövőképek, ahogy én látom:
- sláger pereskedik, választásokig elhúzzák, választások után nagy ünnepséggel visszakapja, mert rájöttek, hogy jogsértő volt az egész
- sláger megkapja a 98.6-ot vigaszdíjként, danubiusnak felajánlják a 92.9-et mivel gazdasági válság meg pénz meg minden miatt mkr úgysem indul el, és mindenki marad kussban
- a két médiamajom a reggeli sávból átmegy a classba miután itt látják, hogy nincs esélyük (hiszen a lelküket már rég eladták) vagy mi és slágerék eltűnnek a süllyesztőben
aztán fene tudja
 #29212  Szerző: djlacee
 
Gobbi írta:...
JEMNÉ MELÓDIE :D
 #29211  Szerző: Pasa
 
Megint győzött a hazugság és a politika: teljesíthetetlen üzleti terv és bal-jobb paktum. Bravó, Abszurdisztán! :vomit:
 #29208  Szerző: gobbi
 
hát a klasszrádió biztos h klasszrádió lesz (az már be is van jegyezve domainként) a neo persze nem biztos....
a dologhoz az is hozzátartozik, hogy csak egy egyszerű kérvényt kell benyújtaniuk (ha csak nem védett névről van szó) és arra változtatják amire akarják
 #29207  Szerző: Zsolt
 
A következő fél órában elvileg ez lesz terítéken a radiocafén. Akit érdekel.
 #29205  Szerző: mgabor
 
djlacee írta:A név ritka szar NEO FM meg KLASSZ RÁDIÓ
a Sláger Rádió is Hungária Rádió néven indult a pályázaton, szóval ez még semmit nem jelent...
 #29204  Szerző: mgabor
 
Rádiós írta:
Szerintem mondjon valamilyen véleményt, oké, de ennyire tökéletesen egyoldalú, hisztibe átcsapó vagdalkozással annyira lejáratják magukat. Lehetett volna ezt úgy is, hogy szépen körüljárják az ügyet, megértetik a hallgatókkal, hogy mi is ez a frekvenciapályázat tulajdonképpen, hogy már 12 éve úgy írtak alá, hogy idén újrapályáztatás lesz (bár ezt nagyon szerették volna kikerülni...), aztán az érintettek megkérdezésével együtt bemutatják, hogy szerintük mi aggasztó ebben az egész ügyben. (Tényfeltárás. Ha már akkora profi rádió, valaki érthetne ott ehhez is.)
Aztán a hallgató levonja a következtetést, hogy tényleg jól kibasztak velük (nem mintha ők mindig is angyalok lettek volna).
Talán olcsóbb is lett volna, mint a naaagy szívhez szóló kampány, ami parasztvakításnak persze jó, de kicsit olyan, mintha tüntetést szerveznék a városban, és a fogyatékosotthont rángatnám ki rá, hogy sokan legyünk :)
 #29203  Szerző: djlacee
 
A név ritka szar NEO FM meg KLASSZ RÁDIÓ
 #29201  Szerző: gobbi
 
Tessék szépen bízni benne, hogy hátha a kereskedelem győz, és a Klassz rádió is és a Neo FM is aláveti magát a kerekedelem törvényeinek és egy kis helykeresés után hallgatóbbközelibbek lesznek mintsem politika :chinese:

Mikysoft! Mikor leszen úgy topikok? :D
  • 1
  • 83
  • 84
  • 85
  • 86
  • 87
  • 149