Ma a miskolci Sztár Fm-en negyed hattól elég érdekes volt az adás. Szaggatott, megállt az adás, ugráltak a dalok, volt, hogy másodpercekig semmi nem szólt, és egy időben szinte minden másodpercben ugrott, nem lehetett így hallgatni. Estére rendbe jött, bár néha így is el-elhallgatott vagy két mp-re. Ezek mitől lehetnek?
Ja, én szeretem ezt a rádiót, de mondjuk szerintem annyira sokan nem kérnek dalt, hogy ha én 13:15-kor elküldtem a kérésem, 16:30-ig nem tudták volna teljesíteni... Egyébként azt hittem, élő a műsorvezetés, de volt egyszer olyan, hogy kb. egy másodpercig két hangja lett a mvezetőnek. Még mondta az előző mondatot, erre már mondta közben a következőt is. Először azt hittem, társat kapott, de nem, ő volt az is. És az is érdekes volt, hogy fél öt előtt 4 perccel, azt mondta, lehet még dalt kérni, bemondta a telefonszámot, holott már csak 4 perc volt a műsorból. Leadtak utána még egy dalt, de azt már ők válogatták (mint ahogy minden harmadik dalt is ők válogatnak, hozzáteszem a KÍVÁNSÁGMŰSORBAN), és bár elküldtem még egy üzenetet, hogy a műsor kezdete előtt küldött kérésemet teljesítsék, nem jártam sikerrel, pedig tudom, hogy meg van nekik az a dal. Na mindegy, csak ilyenkor olyan mérges tud lenni az ember még a kedvenc rádiójára is...
Huuuuu... mekkora problémák
