"Kónya Imre ügyvéd elmondta, bár a polgári bíróság nem hozhat kötelező érvényű döntést az ORTT-re nézve, és jóllehet az FB azt állapította meg, hogy jogellenesen nyert frekvenciát a Class Fm és a Neo, a bíróság azt is kimondta, hogy az ORTT-nek fel kell mondania a szerződést. Amennyiben nem így tesz az ORTT, akkor a Sláger és a Danubius bíróság erejével kikényszerítheti, hogy az ORTT felmondja a két új rádióval a szerződést - mondta az ügyvéd a műsorban. A pályáztatási rendszer jogi szabályozása nem kielégítő, ezért a törvényhozónak ezt később orvosolnia kell, de bíróságnak még a jelenlegi szabályozás szerint kellett döntenie. Kónya Imre a műsorban elmondta, bízik abban, hogy ha az elsőfokon megállapítottak másodfokon jogerőre emelkednek, akkor az ORTT-nek vissza kell állítani az eredeti állapotokat." (Klubrádió)
donder írta:Én úgy tudtam hogy a szolgáltatónál meg maradnak az adatok egy ideig.Mauro írta:Az attól függ hogy a telefonáló vagy rejtve hív vagy nem, de szerintem nem annyira hülye (hacsaknem utcai telefonról hív) hogy ne rejtse le a telefonszámát. (#31* + a hívandó telefonszám). De mindegy hagyjuk!donder írta: Honnan veszed?Ki az hülye aki felhív vagy SMS-t küld valakinek mielőtt megtámadná az illetőt? Rendőrség kikérheti hívás listát a szolgáltatótól.
És máris meg van az illető.
Am meg olyanok is hívnak mint pl amit lali87 is írt:Lali87 írta:Beteg emberek léteznekAkik felhívják, és meg is teszik
![]()