Azt én értem, hogy az ORTT elfogadta, de tőlem már megszokhattátok, hogy meglehetősen teoretikusan állok a közösségi rádiózás kérdéséhez, amit pedig a legfontosabbnak tartok belőle, hogy:
- gazdasági és politikai érdekektől függetlenül végzi munkáját
- akik birtokolják és működtetik, maguk is az érintett közösség (akiknek/akikért szól) tagjai (ez praktikusan egyesületi formában valósulhat meg)
- olyan, adott közösség számára fontos tartalmakat mutatnak be, melyek a tömegmédia látókörén kívül esnek
- lehetőséget biztosítanak az érintett közösség tagjainak, hogy csatlakozzanak a működtető szervezethez
- a döntési folyamatokba a tagok beleszólással bírnak
Ezzel egyidejűleg elfogadom, hogy más típusú rádióknak is van létjogosultságuk, de nem tartom elfogadhatónak, hogy ezeket közösségi jelzővel illessük. Az ORTT valóban nem ragaszkodik ennyire a közösségi rádiózás előbb leírt ismérveihez.
Példám arra utalt, hogy ha ragaszkodna, akkor egy ilyen "formátumváltás" kb. úgy lenne elképzelhető, ha mondjuk (fiktív példával élve) a tápéi halászok közössége egy emberként kitalálná, hogy verjük bele az egészbe, legyünk inkább alsóvárosi vasútmodellezők. Bár még akkor is azt tartanám üdvösnek, ha a médiaszabályozó testület ez esetben azt mondaná, hogy jó, legyetek alsóvárosi vasútmodellezők, de akkor pályázzatok újra, mert ti tápéi halászok közösségeként nyertetek frekit, úgyhogy menjünk végig azon is, hogy alsóvárosi vasútmodellezőkként mihez kezdenétek vele.
Hozzáteszem, hogy úgy beszélek erről, hogy három és fél éve mi is telephelyet kényszerültünk módosítani (ez profilváltással viszont nem járt). De egy dolog a jelenlegi ORTT-gyakorlat, és egy másik a teoretika, amit képviselek.
Azzal meg maximálisan egyetértek, hogy olyan rádió, ami nem fizet arányos műsorszolgáltatási díjat egy kereskedelmivel, semmiképp ne lehessen utóbbinak konkurense. Ami viszont nem jelent konkurenciát, mert épp olyan, a kereskedelmi média által ki nem elégített, szűkebb rétegigényeket fog meg, arra ne rójanak olyan terheket, ami megnehezíti vagy ellehetetleníti a működést.