Sokan gondolják, hogy egyszerű a problémákra a recept. Főleg a kisebb rádiókban a pénztelenség, vagy a fogtechnika (spórolás) az oka, hogy nem jut előrébb a rádió. Rengeteg rádió tulajdonos tudja, hogy hogyan kell rádiózni! Napi tapasztalat. Van, ahol megmondják, hogy mik a határok és ha belegebedsz akkor sem tudsz több, vagy jobb műsorvezetővel dolgozni.
Nagyon kevés az olyan szakmabeli, aki átlátja a rádió teljes működését, még akár a gazdasági részét. Sok helyen lelkes amatőrök, a zene szeretete miatt kerültek rádióba és ott ragadtak, és azóta is szerkesztik egy-egy rádió zenéjét. A tulajdonosoknak nem az számított eddig, hogy milyen tudással rendelkezel, és mit tudsz adásban, hanem hogy 500 forintért óránként ott vagy! Lettek helyi sztárok, akik persze csak az adott rádióban férnek el. Soha többet máshova nem is kellenek. Tisztelet a kivételnek.
Nagy ritkán még itt is látni egy-egy jó ötletet, de az nem biztos, hogy életképes napi szinten. Sok esetben 2-3 hétig, jobb esetben 2-3 hónapig tud működni egy ötletből lett műsor, aztán elfogy a lendület és elfogy az ötlet és innentől már csak unalmas sablon lesz.
Úgy 100 működő rádió lehet most az országban. Talán 10-15 százalékában folyik értékelhető szakmai munka. A többi csak okoskodás, gyenge próbálkozás, és dilettáns irányítás! Tessék végre észrevenni, hogy amit itt sokan lefikáznak, miszerint a nyugati rádiózás szart sem ér az ismétlésekkel és az arculatukkal, az 40-50 év előnnyel rendelkezik, és baromira sikeres! A szisztéma adott, de mindig van aki ennél okosabb akar lenni. Jól működő talk rádiók léteznek, egységes arculattal! Jól működő, sok esetben réteg zenét játszó rádió létezik! Itthon gyenge koppintások vannak. Az MR2 nekem zeneileg nem áll hozzám közel, de egységes és kiszámítható. Ezért is népszerű. Az is látszik, hogy ennél többet azzal a zeni vonallal nem tudnak kihozni. Egy országos frekvenciájuk volt rá, és ennyi ment, de ez biztosan. A Rádió 1 alapjában emészthető zenével dolgozik, de percre pontosan tudni lehet, hogy 32 percenként Lady Gaga szól rajta.
A Roxy 2003 környékén élte tán a fénykorát, Azóta középszerű, állandóan változó, tehát kiszámíthatatlan és a tulajdonos csak adták-vették és az adósságot termelték! Egy 180 fokos fordulat kéne ahhoz, hogy ismét erős rádiót lehessen belőle csinálni.
Még valami. Úgy veszem észre, itt is egyre kevesebb a valódi szakmai hozzászólás. Egymás szapulása megy, vagy lehúzása. Remélem változik ez.
Remélem volt türelmed ennyit olvasni! Köszi a figyelmet.