asr27 írta:Hát nem egészen azok a zenék mennek mint a Rise fm-en!!! Itt jobb a kínálat! Az a baj hogy nem hallgatjátok sokáig csak odakapcsoltok 1 percig hallgatjátok aztán elkapcsoltok! Ezért tűnik olyannak mint a Rise!!!!!!
Én próbáltam hallgatni, próbáltam lelkesedni érte, még szeretni is megpróbáltam, lévén felcsillant valami szikra, hogy talán, talán végre valami közösségi szellemet visznek a rádiózásba, de egyszerűen nem megy, bármennyire próbálom, nem tudok pozitívat mondani róla. (Ami rossz, azt meg nem fogom megdicsérni, de ezt már lassan megszokjátok.)
Ma reggel 06:45-07:10-ig hallgattam. Akkor kapcsoltam el, mikor nekiálltak a VV-ről beszélni. Na, nekem innentől kezdve leírták magukat mára..
Ugyebár én naív, azt vártam a spot alapján, hogy na, akkor majd itt jól megmondás lesz, amúgy csajosan. Namármost, nem az a megmondás, kedves Ada (ha, jól emlékszem, ő volt az, ha nem akkor bocsesz), hogy nem hagyjuk szóhoz jutni a műsorvezető-társunkat. Plusz, kéne találni valami témát, amihez hozzá lehet szólni, ha már interaktívak is akartok lenni. De ez csak egy tipp. Lehetett volna a maihoz is, de talán akkor kéne valami elérhetőség. Az írjatok nekünk Facebookon, nem az. Jó, meg lehet találni, ha valaki keresi, de talán el kéne érni, hogy a kedves hallgató meg is akarja keresni.
Más. Én elvárom a reggeli műsortól, hogy ne aludjak be rajta. Ez a ma reggeli deephouse, meg ez a téma nem hatott túl ébresztő jelleggel. Mondjuk be lehetett volna kezdeni egy ilyennel:
http://www.youtube.com/watch?v=g3ucQ7llrnQ (mondjuk ez nem a legjobb változat, de ezt találtam, így kapásból). Ettől hamarabb fel lehet ébredni.
A másik. Lehet, hogy én olvasok kevés Cosmo-t (=semennyit), de fut ennek a rádiónak valahol, valami reklámja? Csak mert én nem hallottam sehol.
Amin még komolyan elmosolyodtam: lement egymás után vagy 3 zene, aztán hirtelen kaptak valami üzenetet. Csak nem írtak maguknak egyet a szünetben?
A másik: miért nem lehet valami karakteresebb műsorvezetőt találni? Nem baj, ha nem ismert, csak legyen véleménye, merje is kimondani, merjen merész lenni! Ennek a rádiónak erről kéne szólnia, nem arról, hogy megszünt 2 (többé-kevésbé) house rádió, és a keletkezett "lyukat" betömve, csinálunk egy harmadikat, aminek az egyébként sem túl nagy célcsoportját felezzük, hogy mégse legyen ugyanolyan..
Kedves asr! Aki keveset hallgatja az említett két rádiót, és nem annyira szelektív a hallása, hogy meg tudjon különböztetni egy rádió-műsortárnyi mosógéphouse-t, annak hidd, el ez a rádió 100%-ig olyan zeneileg, mint a Rise.