csokie írta:keszthelyen pedig elég szépen jönnek már az oszágosak egerszegről
Komolyabb DX-elés nélkül nem. Esetleg egy minőségi autórádióval, de ehhez vedd hozzá, hogy Keszthely környéke dombvidék, és egy átlagmeber nem fog olyan rádiót hallgatni, ami utazás közben el-elmegy a domborzati viszonyok miatt. Gyenesdiás-Vonyarcvashegy környékén például egy gyengébb antennával néhány kilométeren át még Kabhegy is szinte teljesen elhallgat.
A fonyódi Juventus nagyjából jön a városban, de gyengébb az országosoknál, konyharádión állítgatni kell hozzá az antennát. Emiatt a hallgatottsága tapasztalatom szerint szinte nulla. Marcali N-Joy még egy kicsit gyengébb, ezt tízből nagyjából kilenc ember még csak nem is ismeri, nemhogy hallgatja. Pedig 2009-ig szerintem ez volt a két legszínvonalasabb, leghallgathatóbb rádió (N-Joy most is az). De picit rosszabb a vétel a többinél, így a többség sajnos elintézi annyival, hogy "kapcsoljuk már el ezt a sistergést".
Lakásban én még nem tudtam egerszegi és tihanyi adót befogni, és csak egyetlen olyan pontot találtam, ahol jött a 92,6.
Szóval a Rádió1-nek néhány hullámvadász techbuzit leszámítva reálisan nulla darab keszthelyi hallgatója lesz.