Úgy gondolom, hogy az "új" Juventus reggel, messze elmarad az előzőtől, mint már egy hozzászólásomban ennek hangot adtam. Jelenleg is bele-bele hallgatok, de a véleményem nem változik, bármennyire is próbálom erőltetni a dolgot. Úgy gondolom, hogy a programigazgató posztot betöltő személy szakmaisága, erősen megkérdőjelezhető, mindenféleképpen az ő számlájára írnám fel a Juventus minőségbeli gyengülését. Nem nevezném meg ezt az embert, de mivel a Slágertől jött, azt kell feltételezzem, hogy Bocskor nélkül nagyon halvány a munkássága, mint ezt a jelen helyzet is bizonyítja. Nincs is ezzel gond, de az biztos, hogy ha a Juventus ebben az életben még valamit el szeretne érni, és a régi hírnevét vissza szeretné szerezni, hát biztos vagyok benne, hogy programigazgató cserével kellene kezdeni.