RADIOSITE Fórum

  • Klubrádió

  • Engedéllyel rendelkező online rádiók fóruma
Engedéllyel rendelkező online rádiók fóruma
 #87902  Szerző: markfelt
 
A frekvencia nem a Médiatanácsé, a frekvencia a hallgatóké!
Részletek a Klubrádió elnémítási kísérletéről

A Médiatanács szóvivője karácsonyi sajtótájékoztatóján beszámolt arról a kitartásról, amellyel „függetlenségét megőrzendő”, ellenállt a nemzetközi és hazai nyomásnak, és nem a Klubrádiónak adta a 95.3 MHz frekvencia használati jogát. Ez a nyomás elsősorban Önöktől jöhetett, kedves hallgatók, mert sokan vannak és eléggé el nem ítélhető módon a Klubrádiót akarják hallgatni. Önökkel, velünk szemben, akik legalább félmillióan vagyunk, meg kell védeni a közvagyont, mert annak az a jó, ha egy nevenincs társaság talán még oroszul is elmondja dalban ötszáz embernek, mikor viszik el a sarki kukát.

Azt állította a szóvivő asszony, hogy a Klubrádió olyan pályázati feltételeket kívánt, amelyek mellett csak ő nyerhet. Ez nem igaz, a Klubrádió azt kérte, a talk and news, a beszélő rádió műfaja kapjon preferenciát ezen a hullámsávon, és a pályáztató vegye figyelembe a hallgatók erre vonatkozó határozott óhaját, amit pontosan kifejez a hallgatottság.

Azt is állítja a szóvivő asszony, hogy a Klubrádió politikai provokációnak beillően gyenge pályázatot nyújtott be az ún. objektív kritériumokat illetően. Nézzük meg konkrétan először is ezt közelebbről:
Összesen hat ilyennek becézett eleme volt a pontozásnak. Az öt értékelt pályázónak e kategóriákban 53, 54, 55, 56, ill. 57 pontot sikerült elérnie. Az 53 jelenti a politikai provokációt… Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy a Klubrádió ugyan nem ajánlott 60%-ot meghaladó zenei tartalmat, hanem csak 40-et, ami 3 pont veszteséget okozott, de kifejezte a kompromisszum iránti készséget egy akkor még pályázatnak hitt folyamatban. Maga a szóvivő bíztatott erre korábban, sokszor hangsúlyozva, hogy nem csak zenei rádiók nyerhetnek. Jegyezzük meg, egy beszélő rádió frekvenciáját zenei formátumra kiírni ha nem politikai provokáció, akkor hatalommal való visszaélés. A másik elem, amivel kapcsolatban provokatív magatartást emleget a t. Hatóság szóvivője útján, az az „elképesztően alacsony” díjajánlat. Ez pedig úgy néz ki, hogy a nyertes világcég 75 milliós ajánlatával 15 ponthoz jutott, míg a Klubrádió 55 millióval sértette a tender komolyságát (további két pályázó forintra ugyanezt tette), 11 pont ellenében. A többi, tehát összesen négy objektív kategóriában a Klubrádió a maximális pontszámokat érte el! 

A fentiek alapján a hitelessége kockáztatása nélkül senki nem állíthatja, hogy a szóvivő asszony igazat mondott volna.

És most lassan eljutunk a lényeghez. Az ajánlott műsorterv tartalmasságát kifejező szubjektív pontokból a Klubrádió tizenkettőt kapott, ez eddig rendben is van, ebből még tisztességes végeredmény is kijöhet. Az értékelésből kitűnik, ez az a tétel, amelyik a közéleti tartalmat hivatott értékelni. A nyertesnek nyilvánított Autórádió kft., amely a Klubrádióhoz képest kevesebb, mint fele annyi szöveges műsorral kívánja megörvendeztetni a hallgatókat, kilenc pontos jutalmat kapott. Nem nyolcat, vagy hetet, nem is tízet, hanem kilencet. Éppen annyit, amennyivel nyertesnek hozható ki. És ha most mindent összeadunk, akkor megkapjuk a végeredményt: 1. Autórádió kft 66 pont, 2. Klubrádió Zrt. 65 pont!

És ne feledkezzünk meg róla: a négy hónapig tartó pályázat teljes takarásban zajlott, közben „bármi” is történhetett…

A Klubrádió hatalmas munkával, komoly anyagi áldozattal, kompromisszumokat is vállalva vett részt az ún. frekvenciapályázaton, felkínálva a lehetőséget a korrekt és a közvélemény akaratát is figyelembe vevő döntéshez. Ezzel a lehetőséggel a Médiatanács nem élt. A korrekció esélye még mindig nyitva áll a számára. Tegye meg, ezt várják el az emberek, ezt kívánja meg a tisztesség!

Forrás: http://www.klubradio.hu
 #87898  Szerző: Dani
 
Várhatóan, ha tényleg megszűnik a Klubrádió, mi lesz a helyén?
 #87893  Szerző: asimov
 
Kosz!
Tehat akkor tenyleg OFF lesz, februartol.
LuciFerko írta:
rmihaly76 írta:Ezzel a frekivel mi a helyzet? Elfoglalta mar a MKR?
http://www.radiosite.hu/index.php?optio ... Itemid=155
Újra lett pályáztatva, 102.1 az MKR-é.
 #87853  Szerző: Snake
 
asr27 írta:
moby67 írta:Ha balos médium van a kimúlás előtt,mindig cirkuszt csinálnak belőle!
Föleg ha "az igaz szó hangja hallgat el" végre vagy anno az amcsik slágere.
A Sztár Fm, Gold Fm, Expressz stb,le állása miatt nem volt felhajtás.
Jó hogy már az Ensz elé nem viszik a Médiatanács döntését, Ezzel a hisztériával csak Magyarországot járatják le! De hát ez a szándékuk is ezeknek. :vomit:
Ott a pont.
Milyen érdekes, ha vkivel egyet értesz, annak már tökmind1, h van-e családja, és velük karácsonyozik.
"Már bocs, de nektek akik most is az ócska klubrádió miatt sírtok, van családotok, hogy még szenteste is ezzel kell foglalkoznotok??" -asr27.
Gyönyörű ember vagy!
 #87821  Szerző: asr27
 
moby67 írta:Ha balos médium van a kimúlás előtt,mindig cirkuszt csinálnak belőle!
Föleg ha "az igaz szó hangja hallgat el" végre vagy anno az amcsik slágere.
A Sztár Fm, Gold Fm, Expressz stb,le állása miatt nem volt felhajtás.
Jó hogy már az Ensz elé nem viszik a Médiatanács döntését, Ezzel a hisztériával csak Magyarországot járatják le! De hát ez a szándékuk is ezeknek. :vomit:
Ott a pont.
 #87817  Szerző: moby67
 
Ha balos médium van a kimúlás előtt,mindig cirkuszt csinálnak belőle!
Föleg ha "az igaz szó hangja hallgat el" végre vagy anno az amcsik slágere.
A Sztár Fm, Gold Fm, Expressz stb,le állása miatt nem volt felhajtás.
Jó hogy már az Ensz elé nem viszik a Médiatanács döntését, Ezzel a hisztériával csak Magyarországot járatják le! De hát ez a szándékuk is ezeknek. :vomit:
 #87768  Szerző: Snake
 
Elég tisztán látod a helyzetet! Gratulálok!
  • 1
  • 88
  • 89
  • 90
  • 91
  • 92
  • 138