A brand iránti bizalom szerintem sosem volt meg igazán, ez már alapból nagy baja volt a rádiónak. Az első egy év baromkodása, az azt követő identitáskeresgélés következtében szerintem egy lélek sem volt, aki olyan hűséggel szerette volna ezt a rádiót, mint mondjuk a Slágert annak idején. Én csak olyan emberekkel találkoztam, akik "jobb híján" hallgatták, és ezen nem is csodálkozom. Már alapból az is nagy gáz, hogy egy borzasztóan kedvelt rádiótól vette el a helyet úgymond. Ugyanakkor a veszte mégis csak részben ez, mert közben elkezdték szándékosan kinyírni (olvastátok a cikkeket, tudjátok, nem kell részleteznem) - ez utóbbi viszont elkeserítő, és ismét egy nagy lépés Európából elfelé.