RADIOSITE Fórum

  • Közösségi közlekedés

 #97609  Szerző: mlaszlo
 
krisz83 írta:Szombaton először ez:
http://iho.hu/hir/az-alagutba-ragadt-a- ... kal-120602
Majd pár órára rá ez:
http://iho.hu/hir/ujabb-metrotuz-120602

Azon gondolkozom, vajon meddig várnak még? Amíg valaki tényleg komolyabban megsérül, ne adj Isten meghal??
Vicc, hogy ebben az országban bármit meg lehet tenni az emberrel, és bármilyen sz@rt képesek lenyomni a torkunkon.
A két eset után három perccel gondolom már a kijáratnál álltak az ellenőrök.
Vajon a metróban ragadt utasoktól is elkérték a jegyet mikor fél óra után végre kiszabadultak?
Vicc komolyan mondom.
Természetesen, sőt, mivel a metrón csak 60 percig érvényes a jegy és néhányan már túl voltak ezen, így pár büntetés is kiszabásra került :D

Viccet félretéve egy-két hete utaztam vele a Dózsa György út és a Kálvin tér között, nem volt kedvem körbeutazni a 15-össel, de őszintén szólva nem éreztem igazán biztonságban magam, úgy ugrálnak és dülöngélnek a kocsik menet közben, csoda hogy a pályán maradnak.
 #97605  Szerző: mimi
 
jeek írta:Csak tudod az a baj, hogy a vidéki nagyvárosokban ezeket a tarifákat évente 2-szer emelik! És mellette a szolgáltatás színvonalát csökkentik. A BKV-nál meg ha jól tudom ez év januárban az ÁFA emelés ellenére sem fizet többet az utas egy forinttal sem.

Ott van pl. Sopron, ahol már másodszor emelnek árat az éven. 300Ft lesz egy vonaljegy, 20Ft híján BKV vonaljegy ár. És nézd meg az ottani menetrendeket. Ha fővonalon jár csúcsban egy busz félóránként, már sokat mondtam.. Tehát ehhez kellene viszonyítani, továbbra is tartom azt a véleményem, a budapesti tömegközlekedés jelenleg irreálisan olcsó országos szinten.
http://lmgtfy.com/?q=m%C3%A9retgazdas%C3%A1goss%C3%A1g
 #97601  Szerző: krisz83
 
Szombaton először ez:
http://iho.hu/hir/az-alagutba-ragadt-a- ... kal-120602
Majd pár órára rá ez:
http://iho.hu/hir/ujabb-metrotuz-120602

Azon gondolkozom, vajon meddig várnak még? Amíg valaki tényleg komolyabban megsérül, ne adj Isten meghal??
Vicc, hogy ebben az országban bármit meg lehet tenni az emberrel, és bármilyen sz@rt képesek lenyomni a torkunkon.
A két eset után három perccel gondolom már a kijáratnál álltak az ellenőrök.
Vajon a metróban ragadt utasoktól is elkérték a jegyet mikor fél óra után végre kiszabadultak?
Vicc komolyan mondom.
 #97157  Szerző: djlacee
 
mlaszlo írta:
djlacee írta:Szóljál be
Ígérem, befejeztem :D
jeek-nek szólt
:troll:
 #97146  Szerző: tomee87
 
mlaszlo írta:
A jegyárnak és a járatsűrűségnek szerintem semmi köze egymáshoz. Ennyi erővel sokan kifizetnek 10-15000.-Ft-ot havonta egy egyvonalas bérletre és van napi két-három járat.
Irreálisan olcsó? A Volánbusszal Érdről Budapestre 370.-Ft a jegy, ez kb. 20 km. Tovább Kelenföldről Békásmegyer szintén nagyjából 20 km és 3 járat igénybevétele szükséges, két átszállással, ez azt jelenti, hogy a további út 3*320.-Ft, vagyis 960.-Ft. Persze, ha valaki szerencsés és egy vonallal utazik, akkor nem olyan drága, de egy-két átszállás már igen megdrágítja az utat.
Jajj! A helyközi közlekedést ne keverjük bele! Az km alapú, teljesen más.
 #97144  Szerző: mlaszlo
 
jeek írta: Csak tudod az a baj, hogy a vidéki nagyvárosokban ezeket a tarifákat évente 2-szer emelik! És mellette a szolgáltatás színvonalát csökkentik. A BKV-nál meg ha jól tudom ez év januárban az ÁFA emelés ellenére sem fizet többet az utas egy forinttal sem.

Ott van pl. Sopron, ahol már másodszor emelnek árat az éven. 300Ft lesz egy vonaljegy, 20Ft híján BKV vonaljegy ár. És nézd meg az ottani menetrendeket. Ha fővonalon jár csúcsban egy busz félóránként, már sokat mondtam.. Tehát ehhez kellene viszonyítani, továbbra is tartom azt a véleményem, a budapesti tömegközlekedés jelenleg irreálisan olcsó országos szinten.
A jegyárnak és a járatsűrűségnek szerintem semmi köze egymáshoz. Ennyi erővel sokan kifizetnek 10-15000.-Ft-ot havonta egy egyvonalas bérletre és van napi két-három járat.
Irreálisan olcsó? A Volánbusszal Érdről Budapestre 370.-Ft a jegy, ez kb. 20 km. Tovább Kelenföldről Békásmegyer szintén nagyjából 20 km és 3 járat igénybevétele szükséges, két átszállással, ez azt jelenti, hogy a további út 3*320.-Ft, vagyis 960.-Ft. Persze, ha valaki szerencsés és egy vonallal utazik, akkor nem olyan drága, de egy-két átszállás már igen megdrágítja az utat.
 #97141  Szerző: djlacee
 
Szóljál be
 #97140  Szerző: tomee87
 
mlaszlo írta: Amíg ez a színvonal van, addig nem lehet árat emelni. Mellesleg most sem olyan olcsó a BKV, ezt az árat még emelni nagy bátorság lenne.
Csak tudod az a baj, hogy a vidéki nagyvárosokban ezeket a tarifákat évente 2-szer emelik! És mellette a szolgáltatás színvonalát csökkentik. A BKV-nál meg ha jól tudom ez év januárban az ÁFA emelés ellenére sem fizet többet az utas egy forinttal sem.

Ott van pl. Sopron, ahol már másodszor emelnek árat az éven. 300Ft lesz egy vonaljegy, 20Ft híján BKV vonaljegy ár. És nézd meg az ottani menetrendeket. Ha fővonalon jár csúcsban egy busz félóránként, már sokat mondtam.. Tehát ehhez kellene viszonyítani, továbbra is tartom azt a véleményem, a budapesti tömegközlekedés jelenleg irreálisan olcsó országos szinten.
 #97139  Szerző: mlaszlo
 
jeek írta:Ezért kéne a BKV bérletek árát is megemelni, az ellenőrzést megszigorítani, a többlet költséget nem zsebre rakni ott "felül" és akkor minden rendbe lenne.
De amíg az ellenőrzés minősége ilyen, a vezetők zsebre rakják a pénzt és az árak Magyarországon belül helyi közlekedési szinten a legolcsóbbak, addig szerintem ezen nem kell csodálkozni, mert ennyi pénzből nem lesz jobb.
Amíg ez a színvonal van, addig nem lehet árat emelni. Mellesleg most sem olyan olcsó a BKV, ezt az árat még emelni nagy bátorság lenne.
  • 1
  • 101
  • 102
  • 103
  • 104
  • 105
  • 219