Oldal: 172 / 216

Re: Retro Rádió

HozzászólásElküldve:2018.06.09. 08:02
Szerző: tomee
A korábban leírtak alapján, meg hogy mégiscsak kapcsolódjon a topic-hoz:

Biztos vagyok benne, hogy ez a rádió országosan népszerű lesz, pusztán maga a tény miatt, hogy vissza fogja hozni azt, ami a Slágerrel eltűnt 2009-ben. Olyan helyeken, ahol eddig csak Petőfit meg R1-et lehetett fogni, ez minden bizonnyal felüdülés lesz. Abban is biztos vagyok, hogy fognak rajta ezt-azt még fazonírozni, eleve országos rádió lévén sokkal több hirdető fog megjelenni rajta. Könnyen előfordulhat, hogy pár embert át is fognak máshonnan csábítani. (pláne, hogy a Music engedélye is pár hónapon belül le fog járni)

Az, hogy erre most van igény? Hát... van. (bár én azokkal értek egyet, akik szerint a '60-es '70-es évek az örök klasszikusok kivételével inkább már csak amolyan csemege a 60+ korosztálynak. De nem csak itthon, a retro hullám világjelenség, és ebben erősen közrejátszik az is, hogy ennek az évtizednek a zenei felhozatala erősen hagy kívánnivalót maga után, meg rengeteg fantáziátlan feldolgozás születik.

Az indulás körülményei meg... Nagyjából 2009 óta tudni lehet, hogy hogyan zajlanak az ilyen jellegű dolgok, meg a R1-et kb. ugyanígy indították el 2 éve. Nem lepődnék meg rajta, ha ugyanezzel a módszerrel még 2-3 rádiót létrehoznának a következő években. McFly is megmondta tavaly, hogy a jelenlegi kapacitásukkal házon belül 5-6 rádiót simán le tudnak bonyolítani.

Re: Retro Rádió

HozzászólásElküldve:2018.06.09. 07:32
Szerző: Gyurii
Én '91-es vagyok, de mostanában úgy rákaptam a retró vonalra, hogy ihaj. Philip Bailey-Easy lover, Maneater, Maniac stb. ezekre nyomulok otthon, autóban. Odakapcsolok Mega rádióra, viszont a Retro rádió is érdekel, és nem csak a kezdeti kíváncsiság. Számomra ameddig ezt a vonalat képviseli, és nem csap át 150 zenés Láger/új Neo FM vonalba hallgatni is fogom.
Amúgy szerintem a rádióhallgatóknál megfeledkeznek mindig a fuvarozókról, buszvezetőkről akiknek nem háttérzaj a rádió, hanem egész napos útitárs. Gondolom R1 egész napos hallgatásától mindennap a szuicid hajlam előjön.. :D

Mai zenékről pedig a mostani populáris vonalból 1-2 jön be, az elektronikus vonal teljesen halott, talán 1-2 jó remix, sample szám van...

Re: Retro Rádió

HozzászólásElküldve:2018.06.09. 07:21
Szerző: nyikolaj
Egyébként nem értem,hogy miért kéne ilyen gagyi zenei stílust adni bármelyik rádióadónak is mint pl: trance,techno stb.. azok zenék? Hát durvára nem! És azt sem érte,hogy a 16+-os korosztálynak miért kell kötelezően majmolni bizonyos irányzatot. Nekem senki nem mondja,hogy a fiatalok kizárólag csak ilyen zenéket hallgatnak!Ha igen,akkor változzon a zenei világuk,hallgassanak mást és nem csak zenét,hanem talk rádiót..nem árt nekik a kultúra! Érdekes,én soha nem rajongtam az ilyen zajokért 14 évesen sem. Ott a Petőfi , R1 jó az nekik,, és tanácsolom,hogy művelődjenek komolyabb retro zenékből is, mert a zene ott kezdődik!

Re: Retro Rádió

HozzászólásElküldve:2018.06.09. 06:40
Szerző: Gyurii
Ha már ennyi az off, én is ideoffolok kicsit.

Mondjátok a fiatalokat célzó adókat, illetve hogy a 20 évvel ezelőtti kínálat nem bővült. (Dehogynem, lett országos Dankó, meg Kossuth rádió FM-en.) :troll:
Viszont, ha pozitívumot kiemelhetek, akkor a teljesítménynövelés, és újabb frekik a Retro adóin.

Viccet félretéve a mai fiatalok értsd 30 év alattiak, szerintem javarészt USB, Spotify kettősre teszi le a voksát. Valahol a rádiót is elérte az ami a tévét is, netflix, youtube, HBO go stb. megjelenésével.

(Ha lenne is igény dance, trance vonalra, tudjátok ti is, hogy gazdasági zsákutca egyben.)

Re: Retro Rádió

HozzászólásElküldve:2018.06.09. 05:50
Szerző: asr27
szabogabor10 írta: 2018.06.08. 22:32
djlacee írta: 2018.06.08. 22:24
Robca87 írta: 2018.06.08. 20:43 Nyílván az nem jó hír, hogy az új országos kereskedelmi rádióval nem a fiatalabb korosztályt célozzák...
A Rádió 1 és a Petőfi mellé kéne még egy harmadik is, ami a fiatalokat célozza? Minek?
R1-et hagyjuk, a Petőfi viszonylag friss, viszont mi van azokkal, akik kevés kivétellel alapvetően nem csípik a magyar zenéket? Nekik most nem marad más, mint a külföldi rádiók.
+1
Meg egyik sem játszik Dance, House, Trance zenéket. A DJ factory-t hagyjuk. majdnem ugyanazokat a zenéket játsszák 3 hónapon keresztül, csak más időben bekeverve.
Mindegyiken csak a csicskapop megy, tökmind1 hova kapcsol az ember.

Re: Retro Rádió

HozzászólásElküldve:2018.06.09. 00:49
Szerző: BudaiJ
Vajon mennyi az esély arra, hogy ilyen zenéket játsszon a Retro, ha nem is most, de a későbbiek folyamán?

https://www.youtube.com/watch?v=FtpVyW6qDXw

https://www.youtube.com/watch?v=Tg_4NVAHsBs

:)

https://www.youtube.com/watch?v=j-rjR5ILpfQ

Re: Retro Rádió

HozzászólásElküldve:2018.06.08. 22:32
Szerző: szabogabor10
djlacee írta: 2018.06.08. 22:24
Robca87 írta: 2018.06.08. 20:43 Nyílván az nem jó hír, hogy az új országos kereskedelmi rádióval nem a fiatalabb korosztályt célozzák...
A Rádió 1 és a Petőfi mellé kéne még egy harmadik is, ami a fiatalokat célozza? Minek?
R1-et hagyjuk, a Petőfi viszonylag friss, viszont mi van azokkal, akik kevés kivétellel alapvetően nem csípik a magyar zenéket? Nekik most nem marad más, mint a külföldi rádiók.

Re: Retro Rádió

HozzászólásElküldve:2018.06.08. 22:24
Szerző: djlacee
Robca87 írta: 2018.06.08. 20:43 Nyílván az nem jó hír, hogy az új országos kereskedelmi rádióval nem a fiatalabb korosztályt célozzák...
A Rádió 1 és a Petőfi mellé kéne még egy harmadik is, ami a fiatalokat célozza? Minek?

Re: Retro Rádió

HozzászólásElküldve:2018.06.08. 22:17
Szerző: tisztelettudo
Nem, azt akartam írni, hogy fájó faszságokat, de beérem azzal is, hogy fájó gyökérségeket.
tisztelettudo írta: 2018.06.08. 17:12 Ezeket a fájó moderálva! honnan veszitek?
DRoland írta:Úgy gondolom mivel országos rádióként több műsorvezető is kell nem lennék meglepődve, ha Dr. Borosst is szerződtetnék.

Azt akartad írni, hogy csacsiságokat, igaz?

noartist

Re: Retro Rádió

HozzászólásElküldve:2018.06.08. 21:36
Szerző: szabogabor10
Dani írta: 2018.06.08. 20:33 Vagy ha nem lehetséges újabb országos rádió létrehozása, akkor abban az esetben a Rádió1-et kellene átalakitani olyanra, hogy a kizárólagos mainstream helyett felvállalja a régebbi zenék rotációba felvételét, és ezzel pótolja a Class FM megszűnése után már régóta hagyott űrt.
Akkor nagyon át kéne alakítani. Több műsorvezető, teljesen egységes hálózat (normálisan az AH által vezérelve, nem sufnituning módon), valóban friss zenék, valódi változatosság, és igen, visszanyúlni az előző évtizedbe. Ja és propaganda raus. Illetve a magyarzene-kvóta eltörlése. Gyakorlatilag újra kéne építeni a rádiót, a szlogen megváltoztatásától kezdve. Nem lehetetlen, csak erre annyi esély van, mint hogy életemben elviszem valamelyik lottófőnyereményt. Nem, arra nagyobb esély van.