Értem tudom hát ebből is látszik hogy nagyon változnak az idők de nekem a Petőfiről mindíg ezek fognak eszembe jutni.
Endréékkel kiegészülve nem lenne rossz a csapat de szerintem a rádió1en is szívesen hallanák őket a régi felállásban.
A többi műsort azt nem kommentálnám, mert csak ritkán hallgatom a rádiót ha éppen odatekerek. B Tóthnak kéne még oda egy műsor ha nem is a Popptarisznya de valami retrós lehetne azért egy héten egyszer bár én a Tarisznyával is kiegyeznék a vasárnapi sávban 4től 8ig úgy mint régen. Ott akkor csinálhatná úgy mint ahogy akkor mikor még a rádióban volt a műsor, vagy mint amikor online és akkor vegyes zenék lehetnének régi, új minden ami bele fér ugyan is a műsornak az volt a különlegessége, hogy ott minden megtalálható volt nem úgy mint most. De nyilván a Retró miatt nem adhat új zenéket de 80as 90esekből adhatna többet is hogy tükrözzze a régi Petőfis műsor hangulatát.
Ugye mint említettem annak idején ilyen bemondók is voltak akik közül páran a Calypsón is megfordultak Novotni Zoli, Molnár Dani aki sajnos már nincs közöttünk, Siklós Erik, Török Laci, Lantos Gábor, Radnóti László, Kalapos Mihály bár ő csak telefonon jelentkezett be többször bár nem volt egy manus aki a forma1es híreket mondta mindíg be nemtudom ki emlékszik még rá álandóan ő kommentálta az f1es híreket de Kalapos Mihály nevű bemondó is volt azt tudom.
Kíváncsi lennék hogy ezekkel az emberekkel mi lett mert 9 éve még a Kossúthon megszólaltak páran.
A Tarisznyába betennék egy kb 20 30 perces beszélgetést is Hegedűs Lászlóval. A retrón elég hamar lezavarják sokszor belé is folytja B tóth a szót.
Régen mint ha ebből is több lett volna.
A magnós blokkból úgy szintén bár ugye manapság már senki se felveszi, hanem letölti az internetről vagy más féle módon rögzíti a felvételt. De régen ott is volt elég sok zene vagy 10 15 ha nem több most csak hasraütésre mondtam valamit.
Na egy picit elkanyarodtam bár még is passzolt a témához valamilyen szinten. Ami meg a Stationwoice állomáshangot illeti, az aki azt mondja hogy más kéne kire gondolsz? Mert szerintem Bogdányi Titi elég jól fel tudja konferálni a műsorokat ha még van egy időben sokszor megszólal tmeg Endrédi Máté a férfi hang nem tdom tudtátok e.
Meg milyen jók voltak a fővinform, és az útinform bejelentkezések is de tudom hogy manapság már nem a rádióból értesül valaki az utak híreiről vagy nem csak onnan hisz ma már van olyan gps navigáció, ami elkerüli a dugót és olyan helyen visz, ahol jól lehet haladni. De emlékeztek ott volt ilyen hogy Rosta Mariann, havasi Zsolt, Zdroba Gyula, fux Tamás, Paládi Ferenc, ők is megszólaltak a Calypsón is. De jó volt az a jellegzetes szignál, amit ekkor adtak be.
Az időjárást is említettem ár mikor ott meg volt egy hölgy, aki mindíg bemondta hogy Hajdúbihar megye Debrecen 15 fok Borsod-abauj zemplén megye Miskolc 20 fok és így tovább.