RADIOSITE Fórum

  • Petőfi Rádió

 #201580  Szerző: knoskamatee
 
végre elmondhatom, hogy innen ismerhettem meg új arcokat jó zenével és olyanok számai is megjelennek, akikről sose hittem volna, hogy megjelenhetnének itt! :D

innen ismertem meg Zórát, toldyuusot, BÖBE-t, Blanscht, ROSE MAY-t, L.A. Suzi-ékat, Hēyát, Hűvös zenekart, B. Nagy Rékát, Grabovskit, és AGAVOID-ot, akiknek sorba pakolgattam be playlistjeimbe.
sajnos ehhez végig kellett szenvednem több napnyi hallgatást, mert olyan érthetetlen és bizarr szemetekkel van tele, hogy egy nívós(nak kommunikáló?) full-time magyar zenei rádiónak tilos lenne felvállalni! én itt az új arcokra vagyok kíváncsi és minőségi produktumokra, amit úgy kell fülelnem, hogy elcsípjek. ömlesszétek a hallgatók nyakába ezeket a csodákat úgy, ahogyan egy streaming szolgáltatók teszik!
a jelenlegi játszások 70%-a szarrá vannak pörgetve helyi adókon, a Retrón és a Dankón is. ezek elől szeretnék menekülni ide, de nem, el is felejthetem, mert itt is csak az ömlesztet szart kapom.

kösz, de én más impulzusokra vágyom. ti meg vágyjatok légyszi egy igazi zenei-szerkesztőre. mondjuk arra a palira, akit október elsejével kibasztatok. érdekes mód az első hónapban a playlisttel se volt bajom, mert egy az egyben átvettétek azt a listát, amit nektek ruházott át. utána jött a lejtmenet. most már van remény, de ez csekély és kevés.

hajrá, B. A.-t meg visszavenni zenei-szerkesztőnek és sűrűbb vendég leszek! még így is hamarabb tekerek ide, mint a dögunalmas Rádió 1-re, ha magyar produktumra vagyok kíváncsi.

ja és több Resst (nem csak egy száma van), Soléret, Brenkát, ajsa lunát, Деvát, Aurevoirt, Amorf Ördögöket, Ghymest, Analog Balatont és a fentebb említetteket, illetve lepjétek meg a hallgatókat új arcokkal, mert nem kell nekünk Vastag Csaba, se Kowlasky, se KFT! :yes: végül Beatrick és Co Lee is elfér itt, ha már annyira nyomatjátok őket a Petőfi TV-n.
 #201578  Szerző: altermanus
 
Hallgasson mindenki zebrádiót! a LegZeb az internetes rádiók között! :troll:
 #201575  Szerző: 007
 
Az is felháborító, hogy előfordul egyazon előadótól újra egy dal, konkrétan egymás után... De most felkonferálnak egy Bagossy dal után egy szintén Bagossy által írt dalt és hiába van benne 5 másik előadó, attól ez ismétlésnek számít. Meglepő, mennyire beleszarnak és már az illúzió is halott, hogy egyáltalán bárkinek is az lenne az érdeke a Petőfinél hogy jól érezzék magukat a hallgatók.
 #201569  Szerző: altermanus
 
Akkor most én szeretném egy dallal megindokolni, hogy miért váltott a Petőfi rádió a minden magyar koncepció mellett :troll:
https://www.youtube.com/watch?v=jS-jSTVt670
 #201564  Szerző: 007
 
Edda - Elhagyom a várost....


Lassan én meg a Petőfit ezektől a fosoktól... :sick:
 #201555  Szerző: robert11
 
Na ami még eszembe jutott a Petőfivel kapcsolatban az az hogy fura hogy annó nem hagyták meg az 1341es középhullámú frekvenciáját mikor a Kossúthnak meg még évekig volt és mgé van ma is középhullámú frekvenciája. Legalább is én úgy tudom még szól ott is de javítson ki aki esetleg másképp tudja.
Amikor megszűnt 2001ben a Calypsó akkor a 873as frekvencián is egy ideig a Kossúthot lehetett hallgatni míg ugye el nem indult rajta az mr4 úgy tudom az ott szólt még akkor is amikor a Magyar Katolikus rádiót levették a középhullámról.
Tényleg az nem is tudom hanyas frekvencián szólt a középhullámon mert sokáig ott szólt mig meg nem kapta a sztárfm helyét.
Egyébként simán jó lett ovlna az ott a középhullámon úgy is csak az idősek hallgatták szerintem és a debreceni 92 3 rádió1 helyére sem azt kellett volna odatenni hanem akkor valami zenei rádiót ha nem is r1et.
 #201528  Szerző: Kovi02
 
Dani írta: 2024.01.07. 15:28
knoskamatee írta: 2024.01.07. 11:55 30 ezer hallgatót veszett el nyáron a “Zenében Első” Petőfi, de ehhez képest nagyon csekély, de számszerűsítve növekedett (630 e —> 636 e) a hallgatosság, amióta 0-24 magyar zenét játszik.

https://mediaklikk.hu/petofi-radio/cikk ... tofi-radio

természetesen Dominik Zsolt hatalmas sikernek könyvelte el, amikor így is kisebb, mint a tavaszi adatok. majd egy éves periódusban meglátjuk, hogy valóban siker e, idáig ez csak stagnál, Budapesten meg stabilnak mondható.

adatok:
2022. augusztus - október — 708 / 85 ezer fő
2022. szeptember - november — 702 / 80 ezer fő

2023. május - július — 674 / 76 ezer fő
2023. július - szeptember — 661 / 77 ezer fő
2023. augusztus - október — 630 / 76 ezer fő
2023. szeptember - november — 636 / 75 ezer fő


forrás: https://nmhh.hu/all-research
Nem stimmel ezekkel a számokkal valami, mert szinte biztos, hogy vannak, akik a magyar zenék hatására másik rádiókra kapcsoltak. Ők nincsenek beleszámítva?
Ha a mérés a szeptember 1.-november 1. közötti időszakot foglalja magában,akkor a felében még a régi Petőfi szólt. (ha nov. 31. a mérés vége,akkor is egyharmada)
 #201527  Szerző: Dani
 
knoskamatee írta: 2024.01.07. 11:55 30 ezer hallgatót veszett el nyáron a “Zenében Első” Petőfi, de ehhez képest nagyon csekély, de számszerűsítve növekedett (630 e —> 636 e) a hallgatosság, amióta 0-24 magyar zenét játszik.

https://mediaklikk.hu/petofi-radio/cikk ... tofi-radio

természetesen Dominik Zsolt hatalmas sikernek könyvelte el, amikor így is kisebb, mint a tavaszi adatok. majd egy éves periódusban meglátjuk, hogy valóban siker e, idáig ez csak stagnál, Budapesten meg stabilnak mondható.

adatok:
2022. augusztus - október — 708 / 85 ezer fő
2022. szeptember - november — 702 / 80 ezer fő

2023. május - július — 674 / 76 ezer fő
2023. július - szeptember — 661 / 77 ezer fő
2023. augusztus - október — 630 / 76 ezer fő
2023. szeptember - november — 636 / 75 ezer fő


forrás: https://nmhh.hu/all-research
Nem stimmel ezekkel a számokkal valami, mert szinte biztos, hogy vannak, akik a magyar zenék hatására másik rádiókra kapcsoltak. Ők nincsenek beleszámítva?
 #201526  Szerző: knoskamatee
 
30 ezer hallgatót veszett el nyáron a “Zenében Első” Petőfi, de ehhez képest nagyon csekély, de számszerűsítve növekedett (630 e —> 636 e) a hallgatosság, amióta 0-24 magyar zenét játszik.

https://mediaklikk.hu/petofi-radio/cikk ... tofi-radio

természetesen Dominik Zsolt hatalmas sikernek könyvelte el, amikor így is kisebb, mint a tavaszi adatok. majd egy éves periódusban meglátjuk, hogy valóban siker e, idáig ez csak stagnál, Budapesten meg stabilnak mondható.

adatok:
2022. augusztus - október — 708 / 85 ezer fő
2022. szeptember - november — 702 / 80 ezer fő

2023. május - július — 674 / 76 ezer fő
2023. július - szeptember — 661 / 77 ezer fő
2023. augusztus - október — 630 / 76 ezer fő
2023. szeptember - november — 636 / 75 ezer fő


forrás: https://nmhh.hu/all-research
  • 1
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 627