Én nem érzek semmiféle "ordító" változást. Valószínűleg a műfaji keretek nem is teszik ezt igazán lehetővé. Ahogy valaki írta: "szódával tényleg elmegy" - egyetértek. Háttérrádiónak jó, ahogy hallom jobbára munkahelyekről telefonálgatnak be a hallgatók, oda pedig max. háttérrádió kell. Én még sose hallgattam éjjel a Petőfit, de az óránkénti híradás+szükség szerint forgalmi infó azért a minimum lenne. De hát lehet, hogy spórolnak - ezzel is. Merthogy ugye akkor a hírszerkesztőt éjszakai műszakos felárral kell bérelszámolni.A reggeli műsor ügyében még hallgatnom kell egy kicsit, hogy határozott véleményem legyen. Szerintem a Buda Marci úgy alapból egy szimpatikusabb figura volt, mint a mostaniak. Az viszont szimpatikus a mostaniak részéről, hogy az előző napokban ezt-azt beolvastak a számtalan elégedetlenkedő sőt már-már gyalázkodó sms-ből is.
Az ilyen stáb- illetve műsorvezető cserékről nekem amúgy is az a véleményem, hogy a mai világ nem szól másról, minthogy "ki kit nyom ki" - mármint az állásából. Megjegyezm a tegnapelőtti reggeli műsorban - amit ablakpucolás hátteréül használtam - Harsányi Levi meg is jegyezte, hogy manapság legfontosabb a "kapcsolati tőke" - mármint ha álommelót akar kapni az ember. Ő csak tudja...