RADIOSITE Fórum

  • Rádió 1

 #187710  Szerző: Adam
 
shadoe írta: 2020.07.04. 21:16 Látom a beszámolóitok alapján, hogy a mixműsorok nem hallgatásával nem veszítek sokat. Ugyan késő bánat, de én mindig inkább hallgatnám ezt a Disco's Hit-es egyórás kamulistát 20 órától (pláne hogy ha azt nézzük, hogy a rotáció sokat erősödött, nyilván a kamulista is erősödött volna már mára), a vasárnapi DJ Revolution műsor megszüntetése pedig szimplán baromság volt. A rotáció valóban erősödik, előttem szóló egy szerb, én pár napja egy amerikai adóval hasonlítottam össze, és simán kiállja a próbát.
Én is hiányoltam eleinte a Revolution-t, mert üde színfoltja volt anno a rettentő unalmas Factory-nak.
És a Disco shit-rol is ugyanezen véleményen voltam, mint te. De ehhez képest nem vészes a WIM. 9-10-ig egyébként is elég lightos a zene, viszonylag sok zenét raknak be a DJ-k a napi rotációban. Ez alól ahogy irtam a péntek és szombat kivétel.
Ezzel együtt a D-S-nek az egy óra kevés. Beraknám őket már 19-tol. 17-19-ig kívánságműsor Gerivel. A napi mix ami most 17-18-ig van az meg menne a levesbe.

A szombati Wim-et kellene még egy kicsit rendbe rakni. “El van spórolva”, felvételről megy az egész. StadiumX jó, de a Housematic nalam elkapcsolasi faktor. A Guest mix pedig szinten nem alkotott eddig maradandót legalábbis szerintem. 9-10 Lotfi, 10-11 stadiumx, 11-12-ig max House matic.
 #187708  Szerző: shadoe
 
Látom a beszámolóitok alapján, hogy a mixműsorok nem hallgatásával nem veszítek sokat. Ugyan késő bánat, de én mindig inkább hallgatnám ezt a Disco's Hit-es egyórás kamulistát 20 órától (pláne hogy ha azt nézzük, hogy a rotáció sokat erősödött, nyilván a kamulista is erősödött volna már mára), a vasárnapi DJ Revolution műsor megszüntetése pedig szimplán baromság volt. A rotáció valóban erősödik, előttem szóló egy szerb, én pár napja egy amerikai adóval hasonlítottam össze, és simán kiállja a próbát.
 #187706  Szerző: Adam
 
robert11 írta: 2020.07.04. 11:04 Abaházi a rádió1en?
Ilyet senki nem mondott...
 #187705  Szerző: Adam
 
Kovi02 írta: 2020.07.04. 12:01 Én is így gondolom, bár szeretem az EDM és a house zenét is,de nekem a WIM a hallgathatatlan kategóriába tartozik.
Először én is így álltam hozzá, de Meg kell jegyezni, hogy jóval inkább hallgató barát (jóval inkább hasonlít az alap rotaciora), mint a DJ Factory volt. Talán a péntek esti Nigel Stately és a Szombat esti Tommyboy ami kissé elvont, előbbi eléggé hajaz a Music FM-re. Ezek azért hataresetek.
 #187704  Szerző: Kovi02
 
potyi írta: 2020.07.04. 11:29 Tematikus műsor = hallgatottság zuhanás. A WIM helyett is több hallgatót tartana meg az alap rotáció.
Én is így gondolom, bár szeretem az EDM és a house zenét is,de nekem a WIM a hallgathatatlan kategóriába tartozik.

Az alap rotációt meg úgy rendberakták,hogy néha már én is ezt hallgatom napközben.
(a szerb rádiókhoz képest,ahol napi 4x lemennek 2010-2012 kedvencei,sokkal jobb)
 #187703  Szerző: potyi
 
Tematikus műsor = hallgatottság zuhanás. A WIM helyett is több hallgatót tartana meg az alap rotáció.
 #187702  Szerző: robert11
 
Abaházi a rádió1en? Elég érdekes lenne mondjuk, de nem lenne rossz. Danubiuszon is volt meg az említett Csizinszky Éva is.
Hát én már többször is mondtam hogy kellene női műsorvezető is a pestire még ötleteket is adtam én kikre gondolnék.
Én nem tartom olyan jónak hogy 10től 5ig Attis vezesse a műsort. Nem lehet ez neki megterhelő?
Azért is lenne jó tematikus műsorokat is készíteni úgy mint a musicon már úgy is kezdenek rájuk hasonlítani, akkor lehetnének a már említett műsor ötletek is amiket egysze rmondtam hogy lenne egy lets go vagy egy madein hungaryhoz hasonló műsor, lenne délbe egy kivi, majd délután egy roadshow szerű ahol ugyan úgy tályékoztatást kapnának az emberek a közlekedésről, az utak híreiről, lennének kitelepülések vendégek, most mehetnének a Balatonra is pl valamelyik strandra tőlem Fitti is lehetne itt is ha úgy lenne az után jönnének a mix műsorok, és így tovább.
Ezzel nem értettek egyet tudom a múltkor sem mikor felhoztam, de nem lenne ez olyan rossz koncepció. Musicon akkor miért vált ez be? Egy félországos rádión amit nagyon sokan hallgatnak az ország bármely területén, még nagyobb hallgatottságot hozhatna főleg a kitelepülések miatt is akkor még több hallgatót lehetne bevonzani így is sok embert érnek el, de úgy meg még inkább szerintem. Lenne egy rádió1car amivel járná valaki a várost, meg mennének vidékre is több városba.
 #187701  Szerző: mlaszlo
 
Szkokán Bogi nem tudom hol készíti a híreket a 96.4-re, de borzasztó a minősége. Nincs jól beállítva mikrofon és mellette még susog is mikor beszél, mintha szél lenne vagy valaki fújná a mikrofont
 #187695  Szerző: potyi
 
Adam írta:
adam1400 írta: 2020.07.02. 16:06
potyi írta: 2020.07.02. 13:58 Akárhogy is nézem, női műsorvezető kéne. Mondjuk az tök jó, hogy Csizi megkapott pár helyi sávot, ő annyira, de annyira profi. Meg még a szegedi adásból Molnár Balázs is nagyon jól nyomja, "többet érdemelne".
balázs volt anno a dunaújvárosin is
Az a Csizinszky Éva, aki korábban volt a Sláger rádión vagy Neo FM-en?
Igen.
 #187692  Szerző: Adam
 
adam1400 írta: 2020.07.02. 16:06
potyi írta: 2020.07.02. 13:58 Akárhogy is nézem, női műsorvezető kéne. Mondjuk az tök jó, hogy Csizi megkapott pár helyi sávot, ő annyira, de annyira profi. Meg még a szegedi adásból Molnár Balázs is nagyon jól nyomja, "többet érdemelne".
balázs volt anno a dunaújvárosin is
Az a Csizinszky Éva, aki korábban volt a Sláger rádión vagy Neo FM-en?
  • 1
  • 371
  • 372
  • 373
  • 374
  • 375
  • 1028