RADIOSITE Fórum

  • Rádió 1

 #186029  Szerző: Dani
 
Az a legszörnyűbb ebben, hogy semmilyen kilátás sincsen egy új rádióra a közeljövőben, amelyik pl a MusicFM-et pótolni tudná. Különben nem zavarna ennyi vizet a Rádió1, ha lenne más rádió is.
 #186028  Szerző: shadoe
 
Engem személy szerint nem érdekel, hogy mit gondolunk rétegrádiónak vagy nem annak - szerintem jó rádió vagy meg rossz, hallgathatatlan rádió. A Music Fm-et főleg a végén pl. egyáltalán nem tartottam rétegrádiónak, az egy magyar viszonyok között trendi poprádió volt, amit időnként érdemes volt bekapcsolni. Én a magam részéről úgy vagyok vele - és most nem akarok igazságosztó lenni, szubjektív leszek nagyon -, hogy a Rádió 1-es dolog úgy működne, hogy éljenek, létezzenek, butítsák le a hallgatókat, engem nem érdekel, csak ne telepedjen a R1-hez képest kriptováltozatos kiskunfélegyházi Sirius frekvenciájára, és ne tegye tönkre a rádiós médiapiacot. Nekem semmi kedvem a Rádió 1 és a Petőfi között lavírozni éjjel-nappal, hogy percről percre eldönthessem, hogy melyiknek a zenei szerkesztője az inkompetensebb. Van jobb szórakozásom is. Ezért nyergeltem át a külföldi adókra, ahol nem vitatéma, hogy játsszuk -e azt az 50-60 valóban új és valóban trendi zenét, és nézzük -e hülyének a hallgatóinkat vagy sem. Vagy ha ez a verzió nem tetszik, a shadoe-féle második, Siriust nem sirató megoldás-verzió, hogy pl. ma hallottam a Train Shake Up Christmas c. számát a R1-n. Meg ugye volt egyszer egy Top 500... Akkor csak bele lehet nyúlni abba a nyomorult szelektorgépbe! Tőlem mehet a Blah Blah Blah, a Con Calma meg a Sofia Reyes-Jason Derulo naponta ötször is, csak szíveskedjenek fűszerezni a kínálatot pl. a fentihez hasonlóan. De mivel a R1 egyik számomra megoldást jelentő verzióra rá se bagózik, én is ezt teszem ezzel a rádióval, és így be is zárult a kör.
 #186025  Szerző: Glenn
 
Dani írta: 2019.12.22. 13:41 Akik azzal jönnek, hogy a Rádió1 azért ilyen, mert hogy a többi rádió réteg rádió volt(MusicFM pl), nos a Rádió1 miért is nem rétegrádió? Ha ennyien nincsenek vele megelégedve, akkor nem lehetséges, hogy mégis csak a Rádió1 a rétegrádió?
Hát éppen ez az, hogy a többség meg van vele elégedve. Pont erről beszélünk itt napok óta, hogy ez kell itthon, ezért ilyen. Egyébként van egy olyan netrádió, ami szerintem pikkpakk lenyomná, ha kapna frekit. Az Xbeat, amiben friss zenék mellé sokadiknak betesznek jó pár 2000-es eleji slágert is. Én itthon sokszor hallgatom (ráadásul FM-en ;) ), de sajnos neten nem lehet mindenhol mindenkor hallgatni. Az még a jövő zenéje.
 #186022  Szerző: asr27
 
Szerintem hiába "könyörgünk" meg írjuk le 100x, hogy mennyire unalmas is a R1, akkor sem fognak rajta változtatni!

Budapestre (és Magyarországra) egy új rádió kellene, ami a legújabbtól kezdve a 2000-res évekig megjelent Dance/House zenéket játszaná, mint anno a Rise FM, Deejay, vagy a Roxy 2007 után!
Rengeteg kihasználatlan frekvencia van Budapesten! Itt minden akarat kérdése. Igén nem kicsi lenne rá!
 #186021  Szerző: Dani
 
Akik azzal jönnek, hogy a Rádió1 azért ilyen, mert hogy a többi rádió réteg rádió volt(MusicFM pl), nos a Rádió1 miért is nem rétegrádió? Ha ennyien nincsenek vele megelégedve, akkor nem lehetséges, hogy mégis csak a Rádió1 a rétegrádió?
 #186020  Szerző: robert11
 
Hát nekem van fodrász ismerősöm és ő pl nagyon unta annak idején ahol dolgozott hogy egész nap a music ment és egy számot többször is hallott pedig az azért másabb volt pörgősebb zenékkel és nem olyan sok régi 10 éves agyonjátszott zenékkel. Én azt mondom errre az az orvosság hogy hallgatni kell külföldieket is mióta én is hallgatom az ehr-t lett litváni az óta érzem csak igazán hogy hogy le vagyunk maradva de erről lehetne még sokat beszélni ide később érnek el az újabb zenék annó mikor a rádióromániát hallgattam ott is előbb hallottam az újakat amik ide később értek el mint Alexandra Stan Mr saxobeatja pl annó 2011ben. Én hallgatom a rádió1et de nem egész nap nem is bírnám.. Bár ha dolgozik az ember akkor nagyrészt a munkára telerődik a figyelme
Hát igen azt jól látja aki írta hogy a mai fiatalok inkább rádió helyett a youtubeon hallgatnak zenét meg letöltik mp3 stb én azt mondom kell a rádió mert azért jó ha van egy kis beszéd közlekedésihírek stb szükség van rá de én is már 31 éves vagyok szóval nem versenyezhetek a 18 19 éves korosztállyal vagy nekem is más a meglátásom mint pl nekik az egész rádiózásról, zenei világról.
Reméljük azért hogy nem fog kiveszni a rádiózás bár tervezik hogy lesz digitálisrádiózás meg ilyenek úgy hogy csak nem de azért én kíváncsi leszek mik lesznek az igények mondjuk 10 20 év múlva.
 #186019  Szerző: Rebroadcaster
 
ksimiglai írta: 2019.12.21. 23:58 Nem,manapság már nem tud ízlést formálni a rádió,csak trendeket követni..legalábbis felénk.amelyik mégis megpróbálja,csúfos kudarc lesz.
Egyet értek. Megkockáztatom, hogy itt Magyarországon még trendeket sem követ.
Mintha az lenne a cél, hogy még véletlenül se láss ki a jó magyar valóságból. Mert ha kitekintesz talán rájössz, hogy külföldön lehet ezt másképp is csinálni.

Ott kellene kezdeni, hogy a politika kiszáll a médiából, a civil életből és még sok minden másból is. Talán onnantól kezdve beszélhetnénk ismét rádiózásról, hogy újra szabad lesz a piac és mindenki arról beszélget egy műsorfolyamban amiről csak szeretne. Azokat a szakembereket akik 20 éve nem hajlandóak elengedni a széküket és minden vezetés eszme rendszerébe befekszenek.... El kell engedni... !
 #186009  Szerző: ksimiglai
 
Nem,manapság már nem tud ízlést formálni a rádió,csak trendeket követni..legalábbis felénk.amelyik mégis megpróbálja,csúfos kudarc lesz.
 #186008  Szerző: Chucky
 
Részben egyetértek, valóban a legtöbbeknek csak az kell, hogy akkor és ott hallják a kedvencüket, amikor épp bekapcsolják a rádiót.
Viszont azt továbbra is fenntartom, hogy a rádióknak van a legnagyobb szerepük abban, hogy mik lesznek azok a kedvencek.
Glenn írta, hogy a rétegzenét hiányoljuk. Részben ez is igaz lehet, de ha a sokat emlegetett Armin Blabláját hozom fel példának, szerintem már az is rétegzene. És ha azt el tudta adni a Rádió 1 heavy rotációban, akkor gyakorlatilag bármit eladhatna ugyanígy. És itt máris visszakanyarodtunk a második mondatomhoz.
 #186005  Szerző: ksimiglai
 
djlacee írta: 2019.12.21. 20:47 A Kronehit egyébként még kevésbé változatos, mint a Rádió 1, csak ott valamivel frissebbek a zenék. De simán megesik, hogy egy heavy rotation zene 7-8 alkalommal is elhangzik egy nap. Mellesleg a legjobb (magyarországi) alternatíva egyértelműen a Petőfi Rádió, ami nagyjából egész nap hallgatható.
Igen,a Petőfi most nagyon jó lett zeneileg sztem is,és az újdonságokból sincs hiány,úgyhogy aki unja a R1-et, annak van alternatíva.De senki ne kérdőjelezze meg,hogy a R1 miért ilyen,mert kereskedelmi rádióként a magyar piacon tetszik,nem tetszik,ez működik és slussz.
  • 1
  • 424
  • 425
  • 426
  • 427
  • 428
  • 1031