RADIOSITE Fórum

  • Petőfi Rádió

 #69474  Szerző: moby67
 
Hát van benne valami.
A Koltay-stílus kezd érződni?
Azt Én is észrevettem,hogy több a népzenei pop. Ha ennyi marad akkor oké,
de nem kell túlzásba vinni.
 #69464  Szerző: DWC
 
PooLee írta:És ami a leginkább aggaszt, az az, hogy véleményem szerint ez csak a kezdet, és pár hónap múlva ezek teszik majd ki a kínálat 50%-át.
Jön a narancsszínű kultúra, azt mondod?
 #69457  Szerző: PooLee
 
Azzal én is egyetértek, hogy ilyen formában több, mint elfogadható a sportközvetítés! Sőt, az is tetszik, hogy a műsorvezetők valamennyivel többet hallatják a hangjukat. Ezek kétségtelenül nagyon pozitív változások. Az viszont, hogy az arculatba nem illő zenék is meg-megszólalnak, az már sokkal kevésbé. És ami a leginkább aggaszt, az az, hogy véleményem szerint ez csak a kezdet, és pár hónap múlva ezek teszik majd ki a kínálat 50%-át. Bár igaz, hogy akkor már-már egy népnemzeti arculatról beszélhetnénk inkább, és akkor meg a viszonylag minőségi popzene tűnne furának közte. De fene tudja, lehet, hogy ki is selejtezik végleg. De nem akarom az ördögöt a falra festeni, bárcsak ne lenne igazam. Bárcsak ne lenne ennél rosszabb. És akkor még elnézést is kérek a vezetőségtől, ígérem.
 #69441  Szerző: moby67
 
A sport közvetítésekről egy nagyon zene rádión elég ez az 1-2 perc és a sport hírek.
Inkább a helyi médiák közvetíthetnék az adott régió mérkőzéseit, mivel a drukkerek is ott vannak. A sport valahogy ki marad az országos kereskedelmi rádiókból is. Régen Miskolcon volt ilyenre példa de tudtommal ezek a helyi médiák már eltűntek.
 #69437  Szerző: LuciFerko
 
szerintem most _urvajó az mr2 :)
 #69431  Szerző: PooLee
 
Külön gratulálni szeretnék a zenei szerkesztőnek az évszakhoz illő dalok rotálásához. Ajánlanám még figyelmébe a Kárpátia - Karácsony című számát. Abban pedig őszintén bízom, hogy magától értetődő, hogy a Kormorán - Szentkarácsony ünnepén sokat szól egész évben. További jó szakértést Koltay!
 #69428  Szerző: tomee87
 
Egyébként Koltay "ámokfutása" a netes hallgatottságban nagyon meglátszik, az eddigi 3-4000 hallgató csúcsidőben, bizony jócskán lecsökkent 1-2000 hallgatóra :S
Most is Ghymes - Tánc a hóban megy.... profilba illő zene... max az MR3-ba, oda igen...
 #69424  Szerző: gabor15
 
pébégáz írta:
Attis írta:
pébégáz írta:Ma este 9 óra előtt kb. egy percre kapcsolták a Puskás Ferenc Stadiont, így majdnem négy év után-ha csak egy percre is-sportközvetítés volt a Petőfin.
Ma nem is volt ott meccs. :lol:
Ja, ez a mai Hollandiában volt...Hú, ezt eltévesztettem :blush: A többi stimmel. :)
Egyébként mikor a Puskás Ferenc Stadionban volt a meccs, akkor is bejelentkeztek 1-2 percre :). Alkalmazhatnák ezt máskor is és nem csak focinál :).
 #69416  Szerző: pébégáz
 
Attis írta:
pébégáz írta:Ma este 9 óra előtt kb. egy percre kapcsolták a Puskás Ferenc Stadiont, így majdnem négy év után-ha csak egy percre is-sportközvetítés volt a Petőfin.
Ma nem is volt ott meccs. :lol:
Ja, ez a mai Hollandiában volt...Hú, ezt eltévesztettem :blush: A többi stimmel. :)
 #69415  Szerző: Attis
 
pébégáz írta:Ma este 9 óra előtt kb. egy percre kapcsolták a Puskás Ferenc Stadiont, így majdnem négy év után-ha csak egy percre is-sportközvetítés volt a Petőfin.
Ma nem is volt ott meccs. :lol:
  • 1
  • 488
  • 489
  • 490
  • 491
  • 492
  • 626