Többe fog kerülni, kevesebbet hoz, és elenyésző számú embert fog érdekelni (Koltay-n és Pasa-n kívül nem tudnék egyet sem mondani, pedig beszélgettem erről a témáról sok tíz emberrel az elmúlt hetekben). És ezzel azt is elérjük, hogy még boldogtalanabbak lesznek az emberek ebben az országban, és végleg minimalizálódik a rádióhallgatók száma. Az a sok tíz- vagy százezer fiatal ugyanis azért hallgatta az MR2-t, mert elégedett volt a zenei kínálattal. Ha Prognózist akarna hallgatni, akkor alapból nem is tekert volna erre a frekvenciára. stb. stb.
Pasa: írtad, hogy szerinted az MR2 volt az a rádió, ami a vezető saját ízlése alapján jött létre. Nem gondolnám. A fiatalok egy jelentős részének kedvenc adójává vált, és most elfogultság nélkül: nem néhány száz emberről van szó; sokszorosáról. És a "Petőfi rádió" név egy elfogadott, közkedvelt valamivé vált nagyjából, ami egyáltalán nem arra utal, hogy egy ember ízléséhez lett igazítva. Ami viszont most készülődik, azt semmi sem igazolja, hogy miért lesz jó. Pl. ki szerint kell még berakni régi magyar dalokat meg blues-t a zenetárba? Persze nézhetjük úgy is, ahogy sokan teszik: elégítse ki mindenki ízlését, lehetőleg mind a 10 millió emberét. Csakhogy pont ebben az esetben nem fogja senkiét, mert a fiatalok nem kíváncsiak a nyugdíjaszenére, a nyugdíjasok pedig nem kíváncsiak a fiatalok legújabb kedvenceire. Alapesetben legalábbis. És ezzel nem is gondolnám, hogy feltétlenül probléma van. És itt most írhatod, Pasa, hogy akkor veletek mi lesz, titeket ki fog kiszolgálni? És ebben viszont igazad lesz. Ennyi frekvencián nem lehet mindenkit sajnos. Ám számomra a legjobban működő, legelfogadottabb, legsikeresebb rendszernek az elmúlt bő 2 év rendszere tűnt. No meg a közvélemény is ezen a véleményen volt. Persze kívánom, hogy legyen mégjobb, szurkolok is; csak nem látom a szakmai megalapozottságot az egész átvariálás mögött, és így nem sok jóra számítok.