Oldal: 580 / 625

Re: MR2-Pet

HozzászólásElküldve:2009.10.31. 19:03
Szerző: Szelerailway
Idézet egy mfor cikkből:

"Ritkábban rádiózunk

Ráadásul a jövő is elég borús: ritkábban kapcsoljuk be ugyanis a rádiót, mint öt éve, a visszaszorulás vesztesei inkább a közszolgálati adók; az "összhallgatás" mintegy háromnegyede továbbra is a kereskedelmi adóknál összpontosul, derül ki a "Magyarországi médiapiaci körkép 2008" című tanulmányból.


Az ORTT Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézete által kiadott munka szerint 2004 óta 83,7-ről 80,4 százalékra csökkent a 15 évesnél idősebbek körében azok aránya, akik naponta rádióznak, a kereskedelmi adókat választók aránya pedig 63,3-ról 62 százalékra mérséklődött.

A csökkenő hallgatottság hirdetői szempontból okoz gondot a rádiók tulajdonosainak. Bár az összefüggés nem lineáris, de elmondható, hogy minél nagyobb közönséget érnek el a médiumok, annál magasabb a potenciális bevételük.

Ennek kapcsán az mfor.hu úgy értesült, hogy politikai körökben felmerült az MR2 Petőfi "lekapcsolása" is. Így ugyanis a kereskedelmi adók elérése 10-15 százalékkal ugorhatna meg, miközben a Magyar Rádió támogatásán is spórolhatna némi pénzt a költségvetés. "

A teljes cikk:

http://www.mfor.hu/cikkek/A_Juventus_es ... toran.html

Re: MR2-Pet

HozzászólásElküldve:2009.10.28. 08:12
Szerző: Mauro
Pasa írta:
Chriss írta:eleget szopattátok szerencsétlen gyereket, mindenki rajta röhög
Én nem, csak sajnálom. Egy-két linkje pedig tetszett, de mivel ez itt a Petőfi-topik, politikai viszont nincs, ezekkel sérti a fórumszabályzatot (szerintem).
Engem nem kell sajnálni. :) Nem politizáltam.

Re: MR2-Pet

HozzászólásElküldve:2009.10.28. 00:40
Szerző: rsite1
VidámSrác írta:akkor térjünk vissza a témához. :D mostanában nem hallgattam, vannak már 10 másodpercnél hosszabb megszólalások?
nincsenek, bár múltkor volt egy 12 másodperces, de ebben volt egy sóhaj, az számít? (:

Re: MR2-Pet

HozzászólásElküldve:2009.10.27. 23:59
Szerző: VidámSrác
akkor térjünk vissza a témához. :D mostanában nem hallgattam, vannak már 10 másodpercnél hosszabb megszólalások?

Re: MR2-Pet

HozzászólásElküldve:2009.10.27. 20:13
Szerző: Pasa
Chriss írta:eleget szopattátok szerencsétlen gyereket, mindenki rajta röhög
Én nem, csak sajnálom. Egy-két linkje pedig tetszett, de mivel ez itt a Petőfi-topik, politikai viszont nincs, ezekkel sérti a fórumszabályzatot (szerintem).

Re: MR2-Pet

HozzászólásElküldve:2009.10.27. 19:05
Szerző: Chriss
szerintem is eleget szopattátok szerencsétlen gyereket, mindenki rajta röhög, csak ő nem veszi észre magát, de most már le kéne állni, mert átléptek egy bizonyos határt... :twisted:
ha jól tudom, a Szabi is kért benneteket (néhányatokat) privátban, mivel adminként sem tartja etikusnak...

Re: MR2-Pet

HozzászólásElküldve:2009.10.27. 18:50
Szerző: Mauro
mgabor írta:szerintem ne beszélgessünk, van egy szint, ami alatt már végképp nem lehet.
Részemről le zárhatjuk a témát.

Re: MR2-Pet

HozzászólásElküldve:2009.10.27. 18:04
Szerző: Zsolt
Mondjuk ez a topik egy jó ideje már levált az eredeti témájától. Oké-oké, Hungarica a MAHASZ élén, a Reakció fricskája vicces, Mauro pedig érvek nélkül is meg tudja védeni az igazát, de ha tényleg nincs mit hozzászólnunk, akkor nem muszáj.

Re: MR2-Pet

HozzászólásElküldve:2009.10.27. 17:52
Szerző: rsite1
LuciFerko írta::gülü2:
legyen béke? hippi? monnyunk le? :D

Re: MR2-Pet

HozzászólásElküldve:2009.10.27. 17:49
Szerző: LuciFerko
:gülü2: