Re: Rádió 1
HozzászólásElküldve:2017.12.17. 15:48
Ákos mondta mind2 hétvégi nap reggel, hogy most először ébredhetnek velem Derecskén is.
Pedro1984 írta:Nem tudom semmi hír nincs felőle hogy Derecskén szól-e. Lehet Hétfőn indulnak el egyszerre. Vagy már idén nem ki tudjaadam1400 írta:Itt Püspökladányban semmi nem jön belőle, talán a Hajdúszoboszlói elér majd idedonder írta:Lehet tudni, hogy az elnyert frekvenciák közül a Hajdú-Bihariak mikor indulnak be, továbbá a 93,3-as hajdúnánási BestFM freki mikor fog váltani?Derecskén már szólnak éjfél óta
()
tomee írta:Változó, de már én is tapasztaltam, hogy néha egész sikerül eltalálni a zenéket, és olyankor valóban nem a szokásos 10-15 dal pörög egyfolytában.Nos, hogy ne csak mindig negatívan írjak a rádióról, ezt én is megerősítem. Van ilyen időszak is valóban. A jó múltkor a kocsiban átnyomtam a Rádió 1-re és kellemesen nyugtáztam, hogy abban az órában egymás után kellemesebbnél kellemesebb meglepetések értek, ami a zenéket illeti. Kifejezetten üdítő volt. De aztán jött a következő óra és aztán a nap további 70 %-ban újra azok a "slágerek" sorakoztak egymás után amelyek általában mennek. Szóval ha sikerül elcsípni egy jó periódust akkor jó, de addig hallgasd meg újra és újra a Cheap Thrills-t, az Ocean Drive-ot a Tuesday-t stb. stb. De talán előbb-utóbb változik ez is mert amúgy az tény, hogy Vajna és Balázsék ide vagy oda, a rádió csapata nagyon profi.
noartist írta:Szerintem elindultak egy jó irányba, és bár az maradt, hogy van pár zene, ami rengetegszer megy, de ez a formátum sajátossága, és egyáltalán nem olyan zavaró mértékű, mint volt régebben.Hát az elmúlt egy órában Duke Dumont- Ocean Drive, Lost Frequencies-Reality, Imany-Don't Be So Shy, Major Lazer- Cold Water, Rag'n' Bone Man-Human, Alan Walker- Faded...
adam1400 írta:Itt Püspökladányban semmi nem jön belőle, talán a Hajdúszoboszlói elér majd idedonder írta:Lehet tudni, hogy az elnyert frekvenciák közül a Hajdú-Bihariak mikor indulnak be, továbbá a 93,3-as hajdúnánási BestFM freki mikor fog váltani?Derecskén már szólnak éjfél óta
()
adam1400 írta:Mondanám, hogy örülök neki...donder írta:Lehet tudni, hogy az elnyert frekvenciák közül a Hajdú-Bihariak mikor indulnak be, továbbá a 93,3-as hajdúnánási BestFM freki mikor fog váltani?Derecskén már szólnak éjfél óta
()
donder írta:Lehet tudni, hogy az elnyert frekvenciák közül a Hajdú-Bihariak mikor indulnak be, továbbá a 93,3-as hajdúnánási BestFM freki mikor fog váltani?Derecskén már szólnak éjfél óta
()
noartist írta:És kerülnek be új zenék is pl. Kungs - I Feel So Bad , Kygo - First Time vagy Martin Solveig - Places.Tomi76 írta:Az elmúlt bő két órában rengeteg olyan zene volt, ami korábban nem volt az R1-re jellemző, most pl. a Train - Drive by megy, érdemes csekkolni a mostszol.hu-t.noartist írta:Végre egy rádió, ahol tudják, milyen karácsonyi zenékre vágyik -és milyen mennyiségben- az ember.Így van! Szóljon inkább egész nap a Tuesday és a Don't Be So Shy!!
Ez így rendben van.![]()
Szerintem elindultak egy jó irányba, és bár az maradt, hogy van pár zene, ami rengetegszer megy, de ez a formátum sajátossága, és egyáltalán nem olyan zavaró mértékű, mint volt régebben.
Tomi76 írta:Az elmúlt bő két órában rengeteg olyan zene volt, ami korábban nem volt az R1-re jellemző, most pl. a Train - Drive by megy, érdemes csekkolni a mostszol.hu-t.noartist írta:Végre egy rádió, ahol tudják, milyen karácsonyi zenékre vágyik -és milyen mennyiségben- az ember.Így van! Szóljon inkább egész nap a Tuesday és a Don't Be So Shy!!
Ez így rendben van.![]()