RADIOSITE Fórum

  • Közösségi közlekedés

 #116145  Szerző: tomee87
 
Ha valakinek van tapasztalata szívesen fogadom.
Igaz az, ha én Budapest-Népligettől induló távolsági autóbuszjáratra megváltom előre pl. interneten a buszjegyemet, akkor az díjmentes helyjegyet is magában foglal és először azokat engedik felszállni, akiknek van ilyen előre megváltott, helyfoglalással ellátott jegyük?
 #115965  Szerző: mlaszlo
 
krisz83 írta: Tegnap a 240E-n garázsmenetes busszal jöttem. Ezt a futár is tudta, mert a kijelzőjén a Sasadi volt az utolsó megálló.
Igen ám, de csak annyit mondott üvöltő hangon, hogy a "Következő megálló a ..... Sasadi út. Semmi más, hogy pl. végállomás, a busz garázsba megy, semmi. Majd a sofőr beleszólt a mikrofonba, hogy a busz garázsba megy itt a végállomás. Ez persze alig hallatszott, nyitott ajtónál, utcazajban. Alig pár ember szállt le.
Ezeket miért nem sikerült beleépíteni vajon?
A 7-es családra visszatérve:
Ha a Mercik kiegészítésnek érkeznek, akkor elég sok P szám lesz, mert most is jár mindegyik vonalon Volvo, kivéve a 233E-n. Szóval ha okosan osztják szét (amit nem szoktak), akkor jut mindenhova AP busz is.
Ez is még hiányosság, a hangos utastájékoztató nem tudja a végállomásokat. Nem tudom mennyire bonyolult program lehet, de nem megy valami gyorsan a hibajavítás. Gondolom az éles üzem kezdete is el lesz tolva, mert villamosok közül még egy se kapta meg a futárt.

Szerintem szétszórás helyett okosabb lenne megadott vonalakra csoportosítani őket. Nem jó az amit mostanában csinálnak, hogy egy vonalon megy 2-3-4 féle típusú busz, mégpedig azért, mert az eltérő típusok eltérő menetdinamikával rendelkeznek, pl. a volvo-k közel sem gyorsulnak olyan dinamikusan, mint az ikarus 280-asok, illetve tud gyorsulni, padlógázzal, de gondolom az a fogyasztáson is meglátszik. Éppen ezért félúton már ott van a volvo mögött a következő magas padlós. A 435-ös is viszonylag lomha jármű. Ahogy néztem a Merci viszont elég jó motorikusan, ha egy vonalon lesz 280-as, 435-ös, volvo és merci is, akkor ott teljes a káosz a követési időt tekintve.
Továbbá arra is oda lehetne figyelni, hogy ütemesen érkezzenek alacsonypalósok, annak semmi értelme, hogy elmegy 20 perc alatt 3, majd egy óráig semmi, utána megint 2, majd 40 percig megint semmi.
 #115964  Szerző: krisz83
 
mlaszlo írta:
djlacee írta:Ez a FUTÁR dolog biztos stabilabb azért, mint amiket nálunk szereltek be, és ahogy látom, képes kisbetűket is írni FOKGYEMre, ami nálunk elképzelhetetlen. ERZS.KORHAZ, CSENGERY U.NYOMDA, JEREVAN LTP. stb... ja, és ékezet sincs, legalábbis oldalt.
Hogy milyen lesz azt nem tudjuk, egyelőre nagyon nem akar működni. Sokszor össze-vissza beszél, hibásak a kiírások, nem ír átszállási kapcsolatokat.
Rövidítés itt is van a Futárnál, ráadásul értelmetlenül, pl. Rákospalota városközpont --> Rkpvkp, Újpalota Nyírpalota út --> Úpl/Nyír,
Tegnap a 240E-n garázsmenetes busszal jöttem. Ezt a futár is tudta, mert a kijelzőjén a Sasadi volt az utolsó megálló.
Igen ám, de csak annyit mondott üvöltő hangon, hogy a "Következő megálló a ..... Sasadi út. Semmi más, hogy pl. végállomás, a busz garázsba megy, semmi. Majd a sofőr beleszólt a mikrofonba, hogy a busz garázsba megy itt a végállomás. Ez persze alig hallatszott, nyitott ajtónál, utcazajban. Alig pár ember szállt le.
Ezeket miért nem sikerült beleépíteni vajon?
A 7-es családra visszatérve:
Ha a Mercik kiegészítésnek érkeznek, akkor elég sok P szám lesz, mert most is jár mindegyik vonalon Volvo, kivéve a 233E-n. Szóval ha okosan osztják szét (amit nem szoktak), akkor jut mindenhova AP busz is.
 #115925  Szerző: mlaszlo
 
djlacee írta:Ez a FUTÁR dolog biztos stabilabb azért, mint amiket nálunk szereltek be, és ahogy látom, képes kisbetűket is írni FOKGYEMre, ami nálunk elképzelhetetlen. ERZS.KORHAZ, CSENGERY U.NYOMDA, JEREVAN LTP. stb... ja, és ékezet sincs, legalábbis oldalt.
Hogy milyen lesz azt nem tudjuk, egyelőre nagyon nem akar működni. Sokszor össze-vissza beszél, hibásak a kiírások, nem ír átszállási kapcsolatokat.
Rövidítés itt is van a Futárnál, ráadásul értelmetlenül, pl. Rákospalota városközpont --> Rkpvkp, Újpalota Nyírpalota út --> Úpl/Nyír,
 #115924  Szerző: mlaszlo
 
krisz83 írta: Van. Az 54-es buszon már utaztam olyannal. Elől, oldalt szépen írta a végállomást, bár kisebb méretben, mint előtte, de azért olvasható, és a megállókat is mondta szépen.
Igen, de valamiért a BKV-nak a 200-as családba utólag betelepített Fok-gyem soha nem működött rendesen. Talán az első pár hónapban.
Az a 47, szerintem 27. Egyrészt nincs ott a szövegben, hogy további 27, másrészt 25-25-25-ös leosztásban állnak forgalomba 3 hónapon keresztül.
Igaz, félreolvastam, valóban 27 lesz. Gondolom akkor zömmel a gyorsra kerülhetnek, a 7A-ra szerintem nem kell alacsonypadlós és esetleg az alapjárat kaphat, de így akkor kell még bőven Volvo is. Na meg kérdés a 133E és a 233E kap-e alacsonypadlós buszt. De annak meg nem látom értelmét, ha nagyon szétszórják, mindenhol egy-kettő.

A Fok-gyem szerintem inkább attól függ, hogy milyen vonalon járt a busz. Pl. a piros színű 280-asok a 7-esen eléggé nagy igénybevételnek voltak kitéve, itt most az utak állapotát értem, a Rákóczi úton erősen rázkódott a busz, amit a Fok-gyem nehezen tűrt. Ha megnézed a villamosokat, ott nagyjából mindegyikben működik minimális hibával a mai napig.
 #115912  Szerző: djlacee
 
Ez a FUTÁR dolog biztos stabilabb azért, mint amiket nálunk szereltek be, és ahogy látom, képes kisbetűket is írni FOKGYEMre, ami nálunk elképzelhetetlen. ERZS.KORHAZ, CSENGERY U.NYOMDA, JEREVAN LTP. stb... ja, és ékezet sincs, legalábbis oldalt.
 #115904  Szerző: krisz83
 
mlaszlo írta: 400-as családban már van olyan, amelyik megkapta a Futárt?
Igazából nem a generációval van probléma, mert a Fok-gyem egységes volt mindegyikben, maximum a kijelző méretében van eltérés, de ezt meg egy buszon is lehetett volna tesztelni valamelyik garázsban.

Nem 27, hanem 47 buszt fog felemészteni a két buszcsalád (júniustól 20, majd júliustól 27), tulajdonképpen akkor ezzel a csuklósok el is fogynak szerintem.
Van. Az 54-es buszon már utaztam olyannal. Elől, oldalt szépen írta a végállomást, bár kisebb méretben, mint előtte, de azért olvasható, és a megállókat is mondta szépen.
Igen, de valamiért a BKV-nak a 200-as családba utólag betelepített Fok-gyem soha nem működött rendesen. Talán az első pár hónapban.
Az a 47, szerintem 27. Egyrészt nincs ott a szövegben, hogy további 27, másrészt 25-25-25-ös leosztásban állnak forgalomba 3 hónapon keresztül.
  • 1
  • 66
  • 67
  • 68
  • 69
  • 70
  • 219