RADIOSITE Fórum

  • Informatika

 #128016  Szerző: Rat
 
asimov írta:Adott a netem, ami 5/0,5MB ADSL (Datanet)

Akármilyen sebességmérő oldalon mérek, a sebesség jó, viszont a ping idő nagyon magas és ráadásul mindíg ugyanannyi: 45 ms (tehát nem 44 vagy 46, hanem kereken 45ms)
Mióta a rezet kicseréltettem üvegre a hasonló ping idő visszaesett 3ms-ra, ez a legrosszabb mikor szét van terhelve a hálózat , általában nullát szoktak mutatni a speed testes oldalak.
A másik, hogy a felét fizetem a 8-10x gyorsabb net-ért.
A merre és hogyan továbbra, pedig rugdossad a szolgáltatót, ha már fizeted és bérled a modemet tőlük akkor lóhalálában cseréljék le.
Mivel a modem nem, a sajátod így nem igazán nyúlhatsz bele.
Az ilyen 3-5 éves eszközöknél az szokott lenni hogy a folyasztószer maradványok elkezdenek kiöregedni és minimálisan vezetővé válnak. (több Mega Ohm )
Főleg a drótlábas alkatrészeknél amit kézi beültetéssel építenek be.
Például volt egy hőmenyiség mérő amit több (szerelő) nem bírt megjavítani, miközben csak a kvarc körülötti folyasztószer maradék eltávolítása után egyből működött.
Megmagyarázhatatlan hibáknál általában az isopropanolos vagy acetonos panel lemosás szokott segíteni. (aceton alatt NEM a körömlakk lemosó értendő hanem a festékboltban kapható hígítónak használt tiszta anyag !)
Viszont csak óvatosan vele mert a műanyag burkolatokat, kijelzőket szétszedi, beopálosítja.
Érdemes az ilyen dolgokat eltávolítani előtte.
 #128010  Szerző: asimov
 
Adott a netem, ami 5/0,5MB ADSL (Datanet)

Akármilyen sebességmérő oldalon mérek, a sebesség jó, viszont a ping idő nagyon magas és ráadásul mindíg ugyanannyi: 45 ms (tehát nem 44 vagy 46, hanem kereken 45ms)

Böngészés közben is: jópár másodperc, mire elkezd betöltődni egy-egy oldal, viszont ezután már gyors a dolog.
Web-ről a letöltések sebessége kifogástalan, csak a mire elindulnak, az a sok idő.
A szolgáltató szerint ez valószínűleg modemhiba... Modemem kívűl és belül is "ránézésre" rendben van. Tápfeszültség -a modemnél- padlógázas üzem közben is megvan. (router fizikálisan kiiktatva a rendszerből)
Merre menjek tovább? (Próbamodem egyelőre nincsen)
 #127906  Szerző: asimov
 
Én áramot és feszültséget is mértem volna, ha már.. ;)
szemilan írta:Van ebben energia :D 24 db izzó.

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/ ... 2740_n.jpg
 #127854  Szerző: szemilan
 
frekivadasz írta:Mi van akkor, ha az alaplapon hibásodott meg az a rész, ami az akkut kezeli? Ha garis, akkor üssed már őket, míg ki nem futsz belőle :)
Kipróbáltam másik akkuval, azzal működött. Viszont viszem a szervizbe, hogy bevizsgálják. :)
 #127853  Szerző: frekivadasz
 
Mi van akkor, ha az alaplapon hibásodott meg az a rész, ami az akkut kezeli? Ha garis, akkor üssed már őket, míg ki nem futsz belőle :)
 #127787  Szerző: szemilan
 
noartist írta:Milyen programmal lehet megnézni az akksi állapotát? :) rápislantanék a fél éves Asusom akksijára.
Aida 64

Na ma már, csak 67 mWh (0 %) a 48840 mWh-ból (Tervezett kapacitás) Csak lemerül..... (és töltődne fel valami csoda folytán)
  • 1
  • 78
  • 79
  • 80
  • 81
  • 82
  • 330