de, eltértél, ugyanis a fidesz nem euroszkeptikus (tehát nem szarja le az eu-t, sőt!), orbán putyinra gazdasági, üzleti partneri szemmel néz, nem pedig ideológiai vezér, példaország, vagy "nyugati zárás" címszóval. volt ilyen időszaka, de már rég elmúlt. nemcsak a szavai, a tettei sem utalnak erre, mondjuk azok sosem utaltak. már az unortodoxiának és a szabadságharcnak is vége a választások lezárulta óta - nevezhetjük konszolidációnak, de rosszabb nyelven populizmus-deficitnek is. gondolom ez most 1-2 évig így is marad. érdekes módon a látens rasszizmus (hazai esetben főleg cigánygyűlölet) és a látens antiszemitizmus is eltűnt, sőt, kimondottan zsidópártiak lettek viktorék.
ergo a liberalizmust nem utasítják el, hiába kommunikálta orbán az illiberális állam vízióját (amit jobboldali elemzők szerint úgy értett, hogy "liberalizmust elutasító" és nem úgy, hogy "a demokráciát elutasító"). az energiát meg tiszta sor, hogy onnan próbáljuk venni, ahonnan olcsóbb és ezzel nincs gond - de ez nem a nyugati liberalizmusnak, pláne valamilyen nyomásnak, vagy döntésiszabadság-korlátozásnak köszönhető, mert ez üzlet, nem ideológia. viszont nyilván ők nem szarják le, hogy kit oszt meg putyin, ugyanis ez az egész barátkozás, vagy közeledés, nevezzük bárminek, nekik komoly szavazatokba kerül. még egy komoly tévhit, hogy a nyugat liberális lenne: emlékeztetnélek, hogy az ep-be a néppárt, tehát a kereszténydemokrata csoport ülteti be a legtöbb képviselőt, ami konzervatív politikusokból áll; amerikában pedig a demokrata (balliberális) obama és a republikánus (keresztény-konzervatív) párt között nincs nagy ideológiai szakadék - sose volt. gazdasági téren egy kaptafa a kettő, szociális téren meg nüansznyi különbségek vannak csak.
most - pont a fentiek miatt - épp az a divatos egyébként orbánpárti ÉS konzervatív/jobboldali (a két /három/ jelző nem ugyanaz) törzsszavazói körökben, hogy összezavarodunk, hogy mit is kell hinni és kit is kell utálni. ez persze természetes velejáró. meg talán nem is árt a fidesznek egy kis törzsbázis-frissítés, mert vannak olyan rögeszméi (és totemei, bayerzsóti) az idősebb generációnak, amihez igazodni kell, de a fiataloknál már abszolút nem eladható. és hát ugye az idő megy.
ja igen, a bevándorlókat kell most utálni asszem. de azért nem annyira, mint vonáék.
ha már itt tartunk, ásotthalmon nincs katasztrófahelyzet, az ilyen videók (nem linkelem be, a kurucon megtalálható) csak a jobbik szavazatszerző akciói. felfújt ügyek, síró arcok, kiragadott példák és a jó öreg uszítás, amit már eljátszottak minden kisebbséggel és hátrányos helyzetű csoporttal, vagy épp más népekkel. biztosan van probléma ásotthalmon, de ezt a szigorúbb határellenőrzés és szigorúbb törvények meg fogják oldani, csakúgy, ahogy ózdon is jó megoldás volt a fidesztől a rendőrség erősítése és a polgárőrség (városőrség) felfuttatása (csak aztán a jobbikos populizmus erősebb volt a tetteknél és a lassú, de pozitív fejlődésnél).
igazán empatikusak lehetnének egyébként a koszovói menekültekkel a nacionalista, idegengyűlölő, jobbik-propagandát feltétel nélkül magukba fogadó magyarok, ugyanis pontosan ez van akkor, ha a mélynacionalista hév eléri, amit akar, azaz a koszovóiak esetében a teljes függetlenséget: gazdasági csőd. kis ország, erőforrások nélkül. mindenki örült, hogy elváltak a "szemét szerbektől", de aztán mindenkinek letört a mosoly a szájáról, amint kiderült, hogy nincs pénz. persze, nyilván nem minden koszovói akarta így, de most mindenki szív (nyilván elnyomásban /=amikor egy nem magadfajta dönt a magadfajtákról/ sem jó élni, kisebbségiként az ősi földeden, de biztos, hogy akkora volt az elnyomás, hogy megérte ez az egész, hogy most el kelljen húzni az éhhalál elől?). pl. nálunk egy eu-kilépés is hasonló következményekkel járhat.
londonban élni meg nem olyan könnyű. sajnos a liberális fertő ellepett mindent. mindenki boldogtalan, az emberek éheznek és félnek, és az arab terroristák, valamint a melegek uralkodnak a tisztességes fehérembereken. csak ez a két lehetőség maradt, vagy isis tag leszel, vagy buzi. az illuminati gyíkcionzsidók meg a 30 emeletes irodaházaik tetejéből röhögnek rajtunk, főleg a magyarokon, és azon törik a fejüket, hogyan tarthatnák ideológiai sakkmattban és gazdasági függőségben a keletet, illetve napi szinten, folyamatosan dolgozzák ki a chemtrail-permetezési menetrendeket. (nem)
viccen kívül, ha londonban élek majd - amire már nagyon készülök, csak sajnos még 1-2 dolog miatt nem tudok lelépni és csak alkalmanként van módom kijutni - akkor majd nem fogok ide írkálni. minek?! azzal én sem értek egyet, hogy valaki kívülről okoskodjon.