Idővel vélhetően változtatnak a koncepción, illetve ezt inkább merem remélni, mert elég balszerencsés lenne, ha mondjuk egyszer valamikor a távoli jövőben, mikor mondjuk már a konkurenciának neadjisten nem lenne már annyira jó, a hallgatók ezt kapnák pótlásként cserébe.
Egyrészt némileg elgondolkodtató, hogy bár speciel nem tudom voltak-e külön megkeresések, de pl. a Music tele van olyan volt R1-es emberkékkel, akiken úgy napi szinten érződik, hogy sokkal jobban élvezik azt, amit jelenleg csinálnak, mint mondjuk évekkel korábban. Nyilván pénzzel össze lehet verbuválni embereket, de pl. a Dj Factory sem tekinthető egyenrangú válaszként a Music Killers-re. Bár lehet, hogy ez nem is volt cél.
Másrészt ha ez így van, miről is akar szólni a későbbiekben a R1? Ha tényleg lerabolnak a konkurenciától embereket nagy nehezen, azok totál hiteltelenek lesznek, plusz nem is valószínű, hogy kapnának annyira szabad kezet, mint a Music-on. Új emberekkel meg a legritkább esetben kísérleteztek, pedig a Music-nak pont az az egyik legnagyobb erénye, hogy ismeretlen emberkéket és azok munkásságát képes volt a köztudatba emelni. És nem középszínvonalú produkciókat!
Jelenleg csak akkor érezném ennek a rádiónak a létjogosultságát, ha képes lenne rálicitálni konkrét dolgokkal a Musicra (jobb reggeli show, amit kb. esélytelennek tartok Bochkorral szemben, pörgősebb délután, ütősebb esti mixműsor, ha már a dj-kről szól minden).