RADIOSITE Fórum

  • Petőfi Rádió

 #185864  Szerző: shadoe
 
Az a gond, hogy ez a rádió nem nekem szól. De megoldottam, áttekertem hosszúhullámra cseheket hallgatni. Mindenki azt szeret, amit szeret, és azt hallgat, amit tud.
 #185858  Szerző: shadoe
 
Szombat 19 óra, éppen lenne egy kis időm rádiózni. Kivételesen a Petőfit választanám. A 3 egymást követő szám: Freddie, a Dura, majd a Valami van a levegőben. 10 perc alatt. Ez ma a Petőfi Rádió. És akkor van, aki csodálkozik, hogy ezzel nekünk mi a bajunk.
 #185818  Szerző: Glenn
 
shadoe írta: 2019.12.02. 19:17 Ma 86 éves egy élő legenda, Komjáthy György, aki én nagyon szeretek és tisztelek. A Petőfi Rádió ingerküszöbét ez (sem) lépte át, úgy tűnik, példának okáért a facebookos oldalukon fontosabbnak tartották Ben Affleck függőségét és Jennifer Lopez Black Friday-programját posztolni.
Hát igen, bár tegyük hozzá, akiknek ma a Petőfi Rádió szól, nem tudják, ki volt az a Komjáthy és nem is érdekli őket. Nekem Ő egy ikon, a legfőbb zeneforrásom volt 30-35 évvel ezelőtt, így én azért megemlékeztem róla az oldalamon. B. Tóth is beszélgetett vele a Retrón, hiszen az ottani hallgatóság emlékszik rá, és B. Tóth László pedig kortársa volt. Valahogy ez így van rendben szerintem. :)
 #185801  Szerző: PM2FHN
 
shadoe írta: 2019.12.02. 19:17 Ma 86 éves egy élő legenda, Komjáthy György, aki én nagyon szeretek és tisztelek. A Petőfi Rádió ingerküszöbét ez (sem) lépte át, úgy tűnik, példának okáért a facebookos oldalukon fontosabbnak tartották Ben Affleck függőségét és Jennifer Lopez Black Friday-programját posztolni. Remek, jó irányba halad ez a világ, és van értékrend meg igényesség, most már tudom, kinek mi a fontos. Egyébként huszadrangú celebek és sztárocskák születésnapjáról rendre megemlékeznek. Aki az anno hallgatható Petőfiben legendás műsorokat vezetett, és meghatározta gyerekkorom zenei ízlését, azzal a Tituszka-Petőfiben így bánnak. Ééértem. De azért megnézném, a mostani zenei szerkesztők hol lesznek 50-60 év múlva, a mostani Petőfi Rádióval együtt.
(A Retro Rádió tegnap élőben kapcsolta Komjáthy Györgyöt, és gratulált neki, zárójel bezárva.)
Tehát minden a helyén volt. A Retro célközönségének releváns Komjáthy, a Petőfi hallgatóinak már nem.
 #185799  Szerző: shadoe
 
Ma 86 éves egy élő legenda, Komjáthy György, aki én nagyon szeretek és tisztelek. A Petőfi Rádió ingerküszöbét ez (sem) lépte át, úgy tűnik, példának okáért a facebookos oldalukon fontosabbnak tartották Ben Affleck függőségét és Jennifer Lopez Black Friday-programját posztolni. Remek, jó irányba halad ez a világ, és van értékrend meg igényesség, most már tudom, kinek mi a fontos. Egyébként huszadrangú celebek és sztárocskák születésnapjáról rendre megemlékeznek. Aki az anno hallgatható Petőfiben legendás műsorokat vezetett, és meghatározta gyerekkorom zenei ízlését, azzal a Tituszka-Petőfiben így bánnak. Ééértem. De azért megnézném, a mostani zenei szerkesztők hol lesznek 50-60 év múlva, a mostani Petőfi Rádióval együtt.
(A Retro Rádió tegnap élőben kapcsolta Komjáthy Györgyöt, és gratulált neki, zárójel bezárva.)
 #185724  Szerző: joe
 
mihalylovics írta:RDS-t nem hallható, kódolt jelekkel kapcsolják, így rejtély, mi volt az értelme...
Nem rejtély, hanem egy átmeneti megoldás. Az RDS jelet nem a stúdióban állították elő és kellett valami könnyen kezelhető - audió folyamba beilleszthető - vezérlőjel az RDS enkóderek vezérléséhez - az útinfó kezdő spotban lévő hang indította a "TP jel" adását az RDS-ben, a záró spotban lévő állította alaphelyzetbe az RDS-t. Ma már az adáslebonyolító össze van kötve az RDS encoderrel így erre már nincs szűkség.

Az "OLGI"-t - tudtommal - a Kossuth vezérli FM/AM is, a hangjel hatására az az adó, amit elláttak ezzel a rendszerrel a jel vételének pillanatában átvált a Kossuth Rádió adásának relézésére, majd a záró jelre visszaáll a "helyi" műsorra. Ezt időnként szokták tesztelni a Kossuth hajnali "adáskezdésének" időszakában.
 #185723  Szerző: kristikoma
 
Azt gondoltam, hogy csak URH-n szól úgy, ahogy. De neten valami iszonyat a hangzás... Az osztrákok ezerszer jobbak még mindig, még neten is. Náluk legalább nem szabályoz vissza a processzor nagy kivezérlésnél.
 #185699  Szerző: mihalylovics
 
LuciFerko írta: 2019.11.21. 07:35
RDS-t nem hallható, kódolt jelekkel kapcsolják, így rejtély, mi volt az értelme...
Tudtommal az "ARI" rendszer volt az: https://en.wikipedia.org/wiki/Autofahre ... ionssystem
Németeknél ez a hangjel volt: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/ ... riller.ogg
Ez érdekes, mert úgy tudom, az ARI csak Németországban (esetleg Ausztriában, Svájcban) volt használatban, Magyarországon sosem, és valóban ez a hangjel kapcsolta (a Petőfin nem ilyen hang volt).
  • 1
  • 227
  • 228
  • 229
  • 230
  • 231
  • 627