Most, hogy már a Retro Rádió is játssza a 90-es és 2000-es évek zenéit, igazán visszaállíthatnák a 2019 nyárig használ, valódi Hot AC formátumot, mert egyre kevesebben hallgatják, legalábbis én így érzékelem.
Béci09 írta: ↑2020.08.16. 21:10 ha valakinek van ötlete nyugodtan mondja el....Nem ötlet hanem tény. Ennek a rádiónak is be kellett állnia a sorba a többi mellé ( Budapest 99.5; Zalaegerszeg 88.9;Eger 100.7;Székesfehérvár 1001.8) és a 90-es és 200-es évek zenéire specializálódik. A 2000-es évek az nem a mai zenéket foglalja magában, hanem kifejezetten az ezredforduló utáni éveket. Az más kérdés, hogy számomra elég karcsú a zenei kínálat még így is, bár vannak jó dalok de sok az ismétlés és szerintem rengeteg dal maradt ebből a korszakból amelyet továbbra sem játszanak ezek a rádiók, pedig az arculatba bőven beleférnének. Azt nem értem, hogy a debreceni Best FM miért maradt illetve maradhatott a régi arculatnál, mert így eléggé felemás, valahogy a Best FM brandből nagyon kilóg. Na és ott van még a tervezett győri freki is amiből végül nem lett semmi. Na de ez már egy másik történet és itt off kategória. Szóval a lényeg, hogy azért ilyen a nyíregyi adó mert ehhez a brandhez tartozik. Na és mivel a tulajdonosi kör megegyezik a Rádió 1-el ezért itt újdonságokat ne várj Nyíregyházán a Best FM-től, arra ott a 91.1 Rádió 1. Vagy az általad említett Sunshine.
ksimiglai írta: ↑2019.10.30. 16:28 Képújság alatt nem szólhat magyar FM rádió!Szigorúan tiltva van,illegális hálózatba kapcsolódásnak minősül!De ez általában nem érdekel senkit,felénk az egyik helyi TV-n évekig a Class FM ment tunerről átjátszva,ami azért volt érdekes mert a 103,3 errefelé nem a legerősebb,így sűrűn a 103,2-n sugárzó Play Radio szólt torzan a képújság alatt.
TechY01 írta:Ez jó felvetés, de a megfelelő engedélyek birtokában még jogszerű is lehet. Általában nem egy kereskedelmi "broadcast" adást szoktak berakni, hanem valami közösségi státusszal üzemelő webrádiót...állítólag kevesebb jogdíjat kell utána fizetni. Bocsánat az offtopic-ért, de ez a "Tápszentmiklósi képújság" az NMHH nyílvántartásában sem szerepel - így felesleges jogszerűségről beszélni.joe írta: ↑2019.10.29. 19:09De ez nem törvényellenes?homerhamm írta:Hmmm, az akkor nagyon érdekes, mert a Tápszentmikósi képújság alatt a Best Fm szólt, horoszkóppal, majd zene ment.A szerkesztőnek a Best FM a kedvence és mi sem egyszerűbb, mint egy számítógépről kijátszott képi információ alá egy webrádió adását berakni...
joe írta: ↑2019.10.29. 19:09De ez nem törvényellenes?homerhamm írta:Hmmm, az akkor nagyon érdekes, mert a Tápszentmikósi képújság alatt a Best Fm szólt, horoszkóppal, majd zene ment.A szerkesztőnek a Best FM a kedvence és mi sem egyszerűbb, mint egy számítógépről kijátszott képi információ alá egy webrádió adását berakni...
homerhamm írta:Hmmm, az akkor nagyon érdekes, mert a Tápszentmikósi képújság alatt a Best Fm szólt, horoszkóppal, majd zene ment.A szerkesztőnek a Best FM a kedvence és mi sem egyszerűbb, mint egy számítógépről kijátszott képi információ alá egy webrádió adását berakni...