Pedig reménykedtem, hogy egy másik céggel indulni fog a Music FM még megmaradt stábja, hogy visszahozzák a Music FM-et, vagy akár egy teljesen új néven indítsanak másik rádiót, de ezek szerint nem.
Glenn írta:Igen, én is számolgattam. Ugyebár a 89,5-ös freki Budapest (és majdnem az ország) legjobb frekije. Ezen elindul a Rádió 1 - ne is legyen kétségünk efelől - és máris tízszeres lesz a terítés a jelenlegi pestihez képest. Namármost vannak a környéken vételkörzetbővítő és franchise adóik is, nyilván lesz, ami feleslegessé válik. Elsőre nekem is az ugrott be, hogy egy rakás olyan van, ami már nem fog kelleni. Aztán rájöttem, hogy csak négyet kell leadni, mert a 89,5 sok olyan helyet fed majd le, ahol jelenleg sincs Rádió 1. Amire - szerintem - nem lesz majd szükség, az Hatvan (87,9), Dunaújváros (93,1), Velence (90,4) és Székesfehérvár (94,5). Ezek maradhatnak cégben és lehet rajtuk Best FM, kivéve Fehérvár, mert ott már az is van. Érdekes menet lesz.A hatvani teljesen jogos, a fehérvári necces szerintem, ott nem véletlenül van a Kossuthnál sem a 92.3, meg a város nagyobbik részén jobban muzsikál Kabhegy, mint a Széchenyi-hegy. A Music FM sem volt túl stabil a belvárosban. És hát Best FM már van Fehérváron, szóval nem hiszem, hogy a 94.5-öt lelövik.