nermalcat írta: ↑2021.04.06. 21:44
Majd meglátjuk mit tud alakítani valós versenyhelyzetben, ha a Best FM mozgósítja a rejtett erőtartalékait.
Nem gondolnám, hogy számottevő erőtartalékok lennének. A mostani hálózatosodás is inkább pénzügyi döntés lehetett. Egyébként is mit tudnának lépni, amivel úgy lehet új hallgatókat szerezni, hogy nem valamelyik nagy tesótól szedik el?
nermalcat írta:
Az én szubjektív megítélésem szerint a Sláger csak szerencsétlenkedik, mióta van, nem sikerül egyről a kettőre jutnia. Úgy cserélgetik a zenei kínálatot és a műsorvezetőket, mint más az alsógatyát, de egyik irány sem működött még jól.
Ebben van valami, de figyelembe kell venni azt is, hogy a magyar rádiós piac borzasztóan képlékeny. Messze nem olyan a piac, mint amilyen a 2015-ös induláskor volt. A Class FM és a Music FM eltűnt, a Petőfi mainstream rádió lett, elindult a Retro először regionálisan, később országosan, a Sláger átköltözötta 95.8-ra (amivel a vállalások is változtak), kiépült a R1 hálózat, elindult a Best FM, közben a Retro is frissítve lett és mindezt az elmúlt pár évben. Egy ilyen kaotikus piacon egy ilyen kishalnak folyamatosan alkalmazkodni kell.