RADIOSITE Fórum

  • Retro Rádió

 #193877  Szerző: Glenn
 
zoLee írta: 2021.09.13. 13:49Több politikai megnyilvánulásom nem lesz.
Ez bölcs döntés a részedről. Egyrészt oltári nagy butaságokat hordtál itt össze (konkrétan 90 %-a hazugság), másrészt volt egy megállapodás, miszerint azért lett politikai topik, hogy ezek a témák ott legyenek.
Szép napot! :yes:
 #193875  Szerző: zoLee
 
Ez OFF lesz, előre is bocs!

Na igen, sokan a megszokások rabjai.
Nem képesek a korral együtt haladni, maguk mögött hagyni a múltat, ezért is nehéz a Sláger FM helyzete. Én azért sajnálom őket.
Szvsz az ország egyik legjobb rádiója, aminek a hallgatottsága csak azért nem acélos, mert mint mondottam: Sláger=borosbochkor.
Első, ami megfogalmazódik az emberekben: "ez sz@r, nem is olyan, mint a Sláger volt".

A politikára is ki kell térnem sajnos...

A példám helytálló, szomorú lennék ha egyesek nem értenék, mire is gondolok.
Arra, hogy az elmúlt 11 évben a kormánypárt tönkretette az oktatást, egészségügyet, szórakoztatóipart, a magyar kultúrát, sok sok sok milliárd euro került haverok kezébe, a forintunk bezuhant, a benzinárak, élelmiszerárak elszálltak, a bérek lóf@szt sem emelkedtek...
És az emberek kb. 70%-a szerint ez mind szép és jó, ez így van rendjén.
És mindenre a válasz: Gyurcsány!
Ha esik, ha fúj, ha hideg van, ha meleg.
Még mozifilm is készült róla :lool:

Emberek milliói élnek szatyorban, szemellenzővel már több mint 10 éve.

Ha pl. a nyugdíjas Juliska néninek az unokája, vagy a komplett családja Németországba kényszerül költözni, hogy megéljen... az rendjén van.
Hogy a kormány csak a haveroknak ad pénzt, rendjén van. Ezer ft-ból már lassan semmit sem lehet venni, és sokaknak az alma, barack, paradicsom is luxusnak számít, rendben van.
Ahogy a kórházak állapota is.
Lánchíd majd' összeomlik. Veleneci tó kiszárad.
Megmenteni, felújitani?
Nincs rá pénz! Mert épp a Lölö esküvőre kell :lool:

Ahelyett hogy elzavarnák a köztörvényes bűnözőket, inkább homokba dugják a fejüket.
És ha néha kidugják levegőt venni, mi az első szó ami elhagyja a szájukat?
Rohadt Gyurcsány :lool:
A másik, meg hogy Isten áldja meg Viktort :lool:
Ja, meg stop Soros, stop Brüsszel :D

A magyar nép menthetetlen, nem tud összefogni, inkább eltűr, MINDENT IS, sőt örül a rossznak, mivel imád panaszkodni. Ha van rajta kalap, azé', ha nincs akkor meg azé'. :)

Ha ti nem tartoztok a 70%ba, amit fent említettem, akkor szíves elnézéseteket kérem :)

Több politikai megnyilvánulásom nem lesz.
 #193864  Szerző: Glenn
 
zoLee írta: 2021.09.08. 21:21Nem akarok politizálni, de ez kb. olyan, mint a Gyurcsányozás. Ezrek, sőt attól tartok milliók élnek még mindig 2006-ban.
Én sem politizálok, de a példád nem jó, mert egy köztörvényes bűncselekmény nem évül el 15 év alatt, sőt 150 év alatt sem...
zoLee írta:A másik, amitől a falat tudnám kaparni, az a Sláger FM fikázása. Ott meg azt nem képesek felfogni, hogy a sláger szó az nem Boros-Bochkor-Voga-Szerelemhullámhosszán érát jelenti, hanem az angol HITS szót foglalja magába, annak a megfelelője.
Ebben teljes mértékben igazad van, csak sajnos itthon a "Sláger" az ráragadt arra a bizonyos ma már (sajnos) nem létező rádióra és évtizedek kellenek, hogy visszanyerje eredeti jelentését. A Danubiusról sem a Duna ugrik be elsőre, mint ahogy a Juventusról sem az olasz focicsapat (legalábbis nekem).
 #193846  Szerző: Beci45
 
pébégáz írta: 2021.09.11. 19:56 A Három kívánságban lemegy egy Poór Péter-dal, amit nem is kér senki, Tibi bácsi játssza le,mert ugye Poór Péterrel beszélt telefonon. Majd bő egy óra múlva a Fergeteg party nevű izében lemegy egy Shakira szám 2006-ból. Azosztigen !
Shakira után meg Abba. Egyébként Elvis is ment 1960-ból Tibi bácsinál. Tegnap pedig Avicii- Hey Brother ment le az esti sávban, amit 2 számmal később Afric Simone- Hafanana követett.
 #193845  Szerző: pébégáz
 
A Három kívánságban lemegy egy Poór Péter-dal, amit nem is kér senki, Tibi bácsi játssza le,mert ugye Poór Péterrel beszélt telefonon. Majd bő egy óra múlva a Fergeteg party nevű izében lemegy egy Shakira szám 2006-ból. Azosztigen !
 #193825  Szerző: Volvos
 
zoLee írta: 2021.09.08. 21:21 Egyeseknek nem értem miért az az életük legnagyobb problémája, hogy a Retro rádió Retro zenét játszik, mi ezzel a gond, hmm??? :lool:

Kb. fél-1 éve már, hogy nem oldies rádióként funkcionál, tegyétek már túl rajta magatokat, jézusom, ez már nagyon nevetséges :D

Mit nem lehet azon felfogni, hogy a 20-30 éves dalokat RETRO-ként, a 40-50-60 éves zenéket pedig OLDIES-ként kategorizáljuk.

Sokan esküszöm menthetetlenek...

Nem akarok politizálni, de ez kb. olyan, mint a Gyurcsányozás. Ezrek, sőt attól tartok milliók élnek még mindig 2006-ban.

Emberek, 2021, lassan 2022 van!!!!!!
Nem 2000es évek!!!!

Ha mittomén, épp 2002-t írnánk, akkor oké, aláírom, a retro zene az a táncdalfesztiválos zenéket jelenti. Meg mittomén' a Beatles-t.

De eltelt 20 év könyörgöm!

Ha pl. a 2unlimited eurodance formáció zenéit vesszük górcső alá, azok is már lassan 30 éves dalok.
És úgy puffognak egyesek itt, ha lemegy a rádióban, mintha igazi MAI sláger lenne, és mit keres a retro rádióban :D

A másik, amitől a falat tudnám kaparni, az a Sláger FM fikázása. Ott meg azt nem képesek felfogni, hogy a sláger szó az nem Boros-Bochkor-Voga-Szerelemhullámhosszán érát jelenti, hanem az angol HITS szót foglalja magába, annak a megfelelője. Pl. a YMCA az egy sláger, a Szállj el kismadár szintén, a Despacito szintén, Wellhello - Rakpart szintén, Regard- Ride it szintén...
Bejáratott, közismert, vagy most futtatott dalokat jelenti a szó, nem a 97-ben (?) alakult Boros-Bochkor rádiót. Istenem :D
De ez itt már off topic...

Sorry a terjedelemért, csak nem bírom elviselni a szűklátókörűséget :)
Hatalmas+1!
 #193815  Szerző: zoLee
 
Egyeseknek nem értem miért az az életük legnagyobb problémája, hogy a Retro rádió Retro zenét játszik, mi ezzel a gond, hmm??? :lool:

Kb. fél-1 éve már, hogy nem oldies rádióként funkcionál, tegyétek már túl rajta magatokat, jézusom, ez már nagyon nevetséges :D

Mit nem lehet azon felfogni, hogy a 20-30 éves dalokat RETRO-ként, a 40-50-60 éves zenéket pedig OLDIES-ként kategorizáljuk.

Sokan esküszöm menthetetlenek...

Nem akarok politizálni, de ez kb. olyan, mint a Gyurcsányozás. Ezrek, sőt attól tartok milliók élnek még mindig 2006-ban.

Emberek, 2021, lassan 2022 van!!!!!!
Nem 2000es évek!!!!

Ha mittomén, épp 2002-t írnánk, akkor oké, aláírom, a retro zene az a táncdalfesztiválos zenéket jelenti. Meg mittomén' a Beatles-t.

De eltelt 20 év könyörgöm!

Ha pl. a 2unlimited eurodance formáció zenéit vesszük górcső alá, azok is már lassan 30 éves dalok.
És úgy puffognak egyesek itt, ha lemegy a rádióban, mintha igazi MAI sláger lenne, és mit keres a retro rádióban :D

A másik, amitől a falat tudnám kaparni, az a Sláger FM fikázása. Ott meg azt nem képesek felfogni, hogy a sláger szó az nem Boros-Bochkor-Voga-Szerelemhullámhosszán érát jelenti, hanem az angol HITS szót foglalja magába, annak a megfelelője. Pl. a YMCA az egy sláger, a Szállj el kismadár szintén, a Despacito szintén, Wellhello - Rakpart szintén, Regard- Ride it szintén...
Bejáratott, közismert, vagy most futtatott dalokat jelenti a szó, nem a 97-ben (?) alakult Boros-Bochkor rádiót. Istenem :D
De ez itt már off topic...

Sorry a terjedelemért, csak nem bírom elviselni a szűklátókörűséget :)
 #193814  Szerző: shadoe
 
Én sose voltam nagy rajongója a Blue-nak, de szerintem is elfér egy Retro Rádióban ma már. (És azt is tegyük hozzá, az Eiffel 65-nál sokkal aljább színvonal is volt a 90-es években - erről már régebben többször kifejtettem a véleményem, elég, ha csak az akkori német Viván állandóan pörgő techno- és rave borzalmakra gondolunk - nem a a műfaj volt a baj, hanem a német megvalósítása...) Egyébként egy 90-es évekbeli megasláger ellen kampányolni most, kb. olyan, mintha egy 90-es években működő akkori Retro Rádiónak tiltanánk meg, hogy ne játsszon 60-as éveket. Megjegyzem, Eiffel 65 az utóbbi hetekben a Poptarisznyában is ment, egy másik számuk, de az ismétlődve, adásról-adásra újra lement (ennyit amúgy a B.Tóth-féle "változatosságról"). És ha már Poptarisznya, nem tudom, emlékeztek -e, de ha már az a kérdés, mi retro és mehet a rádióban, hát nem tudom, a Queen új dala vagy pl. a múlt héten bemutatott új ABBA-dalnak van -e létjogosultsága. Ezek konkrétan LEMENTEK a tarisznyában. Nekem mondjuk nem szúrná a szemem, ha egy tipikusan retro-előadó új száma megfordulna a Retro-ban, ahogy azt pár hónappal ezelőtt már itt megírtam (pl. Celine Dion, Bon Jovi, Elton John v. Eric Clapton megjelentet egy új számot - utóbbi amúgy jelentetett is most meg -, akkor pl. mi lenne?). Szerintem lassan ez is egy jogos kérdés lehet, látva ennyi új dalpremiert - pont a Retron, és csak itt.
 #193807  Szerző: Jozsfm964
 
Volvos írta: 2021.09.07. 23:06
Chucky írta: 2021.09.07. 20:19
IstvánB írta: 2021.09.06. 12:40 21 éves dal. Az 50+ emberek akkor 30+ emberek voltak. :shock:
Képzavarban vagytok! Ez a dal tinédzser színvonal volt '98-ban, szóval aki akkor szerette, az max 40 éves most! És szerintem ki nem állhatja, mint én! :D
Sajnálatos hogy a zenei szerkesztőnek ez a 90-es évek! :hit:
A 91-es és a 99-es muzsika is 90-es évek... Tinédzser színvonal??? Én 18 voltam amikor ez a szám kijött, és nem éreztem magam tininek... Az, hogy te nem csipázod, szíved joga. De hogy minden 40 éves ki nem állhatja azért elég erős...
88-as vagyok és akkoriban tényleg nagy sláger volt ez mindenhol, még a csapból is ez folyt. Nem mondom, hogy rossz dal, még az előadó akkori albumát is szerettem.
De azért egy oldies típusú rádióban ilyen hangzású dalt betenni elég furcsa.
 #193805  Szerző: Volvos
 
Chucky írta: 2021.09.07. 20:19
IstvánB írta: 2021.09.06. 12:40 21 éves dal. Az 50+ emberek akkor 30+ emberek voltak. :shock:
Képzavarban vagytok! Ez a dal tinédzser színvonal volt '98-ban, szóval aki akkor szerette, az max 40 éves most! És szerintem ki nem állhatja, mint én! :D
Sajnálatos hogy a zenei szerkesztőnek ez a 90-es évek! :hit:
A 91-es és a 99-es muzsika is 90-es évek... Tinédzser színvonal??? Én 18 voltam amikor ez a szám kijött, és nem éreztem magam tininek... Az, hogy te nem csipázod, szíved joga. De hogy minden 40 éves ki nem állhatja azért elég erős...
  • 1
  • 41
  • 42
  • 43
  • 44
  • 45
  • 216