Ez OFF lesz, előre is bocs!
Na igen, sokan a megszokások rabjai.
Nem képesek a korral együtt haladni, maguk mögött hagyni a múltat, ezért is nehéz a Sláger FM helyzete. Én azért sajnálom őket.
Szvsz az ország egyik legjobb rádiója, aminek a hallgatottsága csak azért nem acélos, mert mint mondottam: Sláger=borosbochkor.
Első, ami megfogalmazódik az emberekben: "ez sz@r, nem is olyan, mint a Sláger volt".
A politikára is ki kell térnem sajnos...
A példám helytálló, szomorú lennék ha egyesek nem értenék, mire is gondolok.
Arra, hogy az elmúlt 11 évben a kormánypárt tönkretette az oktatást, egészségügyet, szórakoztatóipart, a magyar kultúrát, sok sok sok milliárd euro került haverok kezébe, a forintunk bezuhant, a benzinárak, élelmiszerárak elszálltak, a bérek lóf@szt sem emelkedtek...
És az emberek kb. 70%-a szerint ez mind szép és jó, ez így van rendjén.
És mindenre a válasz: Gyurcsány!
Ha esik, ha fúj, ha hideg van, ha meleg.
Még mozifilm is készült róla
Emberek milliói élnek szatyorban, szemellenzővel már több mint 10 éve.
Ha pl. a nyugdíjas Juliska néninek az unokája, vagy a komplett családja Németországba kényszerül költözni, hogy megéljen... az rendjén van.
Hogy a kormány csak a haveroknak ad pénzt, rendjén van. Ezer ft-ból már lassan semmit sem lehet venni, és sokaknak az alma, barack, paradicsom is luxusnak számít, rendben van.
Ahogy a kórházak állapota is.
Lánchíd majd' összeomlik. Veleneci tó kiszárad.
Megmenteni, felújitani?
Nincs rá pénz! Mert épp a Lölö esküvőre kell
Ahelyett hogy elzavarnák a köztörvényes bűnözőket, inkább homokba dugják a fejüket.
És ha néha kidugják levegőt venni, mi az első szó ami elhagyja a szájukat?
Rohadt Gyurcsány
A másik, meg hogy Isten áldja meg Viktort
Ja, meg stop Soros, stop Brüsszel
A magyar nép menthetetlen, nem tud összefogni, inkább eltűr, MINDENT IS, sőt örül a rossznak, mivel imád panaszkodni. Ha van rajta kalap, azé', ha nincs akkor meg azé'.
Ha ti nem tartoztok a 70%ba, amit fent említettem, akkor szíves elnézéseteket kérem
Több politikai megnyilvánulásom nem lesz.