Egy teljes megújulás kellene már ennek a rádiónak!
Elavult, unalmas az egész úgy, ahogy van.
Elavult, unalmas az egész úgy, ahogy van.
shadoe írta: ↑2023.01.01. 20:53 Ma meghallgathattuk minden idők legégőbb évösszegző listáját, nagyszerű. Kb. 50 percig bírtam, azt is minek.Zenei szerkesztő váltásra már nagyon nagy szükség lenne a Rádió1-en, az biztos. Nem értem, hogy miért kellett 2021-ben azokat leváltani, akik hallgathatóvá akarták tenni a Rádió1-et.
"Jó sok" 2022-es dal volt rajta, lenyomtak a torkunkon egy 3-4 éves számokból álló förtelmet. Az egész év könnyűzenei termését is pont ilyen "szépen" dolgozta fel a R1-es stáb az év során, kihagyva szerintem legalább 50-100 popslágert, aminek itt kellett volna 2022-ben szólnia.
Pocsék és értékelhetetlen évzárás, de legalább decembertől ennél jobb irányba startolt a rádió. A ma esti sáv már értékelhető volt.
dkvalmos írta:Holnap és holnapután a TOP 50 szokásos idejében lesz az idei évösszegző lista.És lemennek ugyanazok a több éves, agyonjátszott zenék, amik máskor.
IstvánB írta: ↑2022.12.27. 08:52 Tegnap délelőtt gondoltam jó lesz R1et hallgatni, rég menten arra.És közben kb. 8 hónapja került be a rotációba: Dynoro: Wildfire, Camila Cabello: Bam bam, Ed Sheeran: Shivers és Overpass Graffity, Inna: Up, Doja Cat: Woman, stb. Be se járatták ezeket normálisan, pár hét alatt eltűntek a rotációból, az Úristen még mindig velünk van, de minek.
Szignál:
Sziasztok Valmar vagyok ez pedig az új dalom... és elindult az Úristen.
Alig több mint 8 hónapja unjuk már.![]()