no offens, de ebben az órában csak a hetedik dal szól és egyben a negyedik olyan, ami idén jelent meg. (nem lehet, hogy még mindig Music FM szól a 89.5-ön nálam?
) ráadásul a most szóló Tate McRae — greedy egy hónapja jelent meg hivatalosan. akkor most tájékozatlanok vagyunk vagy tényleg nem az szól a 89.5-ön, amit hallok. a Minellik meg pont annyira vannak visszafogva, hogy ne zavarjanak.
a két évvel ezelőtti állapotokhoz képest teljesen jó szerintem is a mostani Rádió 1. nincs annyira beszűkülve. nem a régi klasszikus, ős 2 órás rotáció van. a clock-ban szereplő számok átlag tempója gyorsabb, nem álmosít be annyira, mint régen. kiváló a recurrent arány számomra.
az újdonságokra egy picit kéne jobban ráfeküdni és akkor számomra is kifogástalan lesz. bár nem rám kell alapozni, ha a mérések ezt hozzák ki, akkor fasza.
nem gondoltam volna, hogy ennyire gatyába rázza Fly, amikor visszavette a stafétát. higyjétek el, hisztiztem én is anno, amikor Sivák papát elzavarták.
(ja és úgy kell hozzá állni, mileőtt vizsgálódni kezdene meg kritizálni bárki is, hogy ez Adult-CHR format lett. bár a hagyományos CHR/Top40 amúgy is halott a streaming mellett.)

Tuner: Sony STR-AV370 & Siemens RH-300
Antenna: TP-Link TL-ANT2415D (V polár)
Antenna: TP-Link TL-ANT2415D (V polár)