kondalyuk írta: ↑2023.11.26. 01:17 Valóban futtatta azt a 10-15 előadót, orrvérzésig, és semmilyen feltörekvő zenekar nem került be a rotációba. De 1,2 millióan hallgatták a Rúzsa Magdit pl 2019-ben.Ugye arról a szent rádiós szakemberről beszélünk, akinek a kreativitása és amit tett a hazai magyar rádiózásért, az felülmúlhatatlan! Ő az, aki nem arról híres, hogy diszkriminatív módon szerkeszt be előadókat, és távol áll tőle, hogy a saját ízlését erőszakolja rá arra a pár millió rádióhallgatóra. Akkora változatossággal és jó ízléssel nyúl a zenékhez, egy előadótól sok-sok különböző slágert is felvonultatva, hogy végre a magyar hallgatók is megismerhessék, hogy panasz nem lehet a szakmaiságára és áldozatos munkájára!
Most 1,8 millióan hallgatják a Bagossyt a Retrón. Vagy 1,45 millióan a Halott Pénzt a Rádió 1-en.
A Titusz-éra alatt volt a rádió a legjobban elszakadva a magyar zenei piactól. De az tény, hogy azt a pár "kiválasztott" szerencsést nagyon sokan hallották. Nekik futott a szekerük.
Ő az, aki a sokadik rádiót is, amit megjárt, az egekbe emeli, elképesztő csodát tesz, és nem vádolható azzal, hogy bármi köze lenne ahhoz, ahová a hazai rádiózás süllyedt. A környező országok is példát vehetnének a szakmai alázatról és hozzáértésről, amit ő képvisel!
Nem is értem, miért nem neki osztották a feladatot, hogy egy ízig-vérig magyar zenékből álló országos rádiót vezessen! Nyilván az a 10-15 magyar előadó, akit ő játszott, tökéletesen kitöltené az űrt, a piaci rést, amit a mostani Petőfi felfedezett magának. Legalább olyan jól tolná ezt a formátumot azzal az alig egy tucatnyi általa játszott hazai zenésszel, mintha rábíznának egy csakis 60-as évek zenéjét játszó rádiót! Ő aztán biztosan nem bukna bele!
A magam részéről, mint ahogy eddig már sokszor, most is emelem a kalapom előtte és örömmel idézem fel a jó emlékeimet arról az időszakról, amikor még ő munkálkodott keményen az akkori Petőfin!
