Én úgy gondolom, hogy a RiseFM-nél ez a hallgatóközpontú elképzelés megvolt, csak nem, nem igazán sikerül(t) megvalósítani...
Volt régebben egy hosszabb szöveg is, de l.:
"A RiseFM Magyarország legfiatalabb rádiója – nem csupán életkora, hanem az általa felvállalt zenei világ és tartalom tekintetében is. A fiatalsággal pedig együtt jár a korlátlan szabadság érzése, ezért a RiseFM szabadnak született. Legfőbb célunk egy olyan, a hagyományos kereskedelmi médiumoktól eltérő rádió létrehozása volt, amely a Balaton hullámaihoz hasonlóan féktelenül képes terjedni az éterben és a szívekben. Meggyőződésünk ugyanis, hogy szabadság nélkül még a legjobb rádió is önmaga fogságába esik. Ezért is állítjuk azt, hogy a hagyományos rádiózás kora lejárt. A 100 %-ban magyar tulajdonú RiseFM vállalja, hogy igazi műsorvezetők, igazi emberek számára készítik műsoraikat. Vállaljuk emberi hibáinkat, amelyek széppé tesznek, és vállaljuk azt a kis rosszaságot is, amely megadja az élet ízét. "
http://risefm.hu/index.php?show=a_radio