RADIOSITE Fórum

  • Rádió 1 Baranya megye - Pécs, Komló, Mohács, Villány

 #25427  Szerző: Sakál
 
Nem mondják ki a másik rádió nevét vagy ha igen, akkor valamit megvariálnak rajta. Pl. RézFM, Hubertus, Múmiák Rádiója, vagy csak körülírják. Pl. mikor Bárányék átmentek a Rádió1hez a Roxytól, McFly azt mondta a Ministry Of Soundban, hogy "van egy rádió, ahol együtt dolgoztunk régen, na azt most lehúzták a WC-n, úgyhogy hétfőtől a srácok itt a Rádió1en hallhatóak". De nagyon sokszor úgy beszélnek róla, hogy aki nincs képben, nem is érti, hogy mi van. Pl. Bárány hétfőn azt mondta Juniornak, hogy "ne rizsázzál már itt nekem".
 #25258  Szerző: Zoey
 
Írtátok többen is, hogy az R1 cikizte, meg cikizi a Rise-ot. Ez alatt mit értetek? Miket mondanak mégis? Mert én még nem hallottam sosem ilyet, hogy egyik rádiónál egyáltalán kimondanák egy másik adó nevét...
 #25224  Szerző: lambda
 
Részben elfogadható ez a "felépített brand", de tényleg részben! Ha az ember napi 1 órát hallgat rádiót (max kettőt) még talán el is viselhető!
De rengetegen munkahelyen, üzletekben hallgatják például, ahol igen hamar elege lesz belőle az embernek.
És én itt -veled szintén nem egyetétve- mondom azt, hogy egy jól felépített műsorstruktúrát folyamatosan lehet hallgatni napi 8-9-10 órán át is (bár megjegyzem ilyennel még én sem találkoztam, mindamellett nem kivitelezhetetlen szerintem) Namármost a r1 abszolút nem ilyen!
Hallgatottsági adatokban első a 15-39 korosztályban? Ez akkora nagy durranás? Nem hinném! Vidéken a fiataloknak nincs más lehetősége, nincs alternatíva rádiózásban, nincs miből választani, így nem nehéz első helyet kiérdemelni ebben a korosztályban! Pesten azértmás kicsit a helyzet, és szerintem ha a Roxy kicsit belehúzna, ráverhetne akár több %-ot is a r1-re!Lehet rosszul fogalmaztam, talán nagyon bele kéne húznia, de megoldható lenne! Én leginkább roxyt hallgattam anno, azért pártoltam át a Rise-ra, mert a műsorai jobban bejöttek (kivétel Timo, őt nem igazán bírtam ...), a Roxy-n viszont már alig van műsor, elvétve szólnak műsorvezetők csak a hallgatóhoz! A zene meg ugye kevés szerintem, még ha jól összerakott is a műsorszerkezete!
És igen, egyxetértünk, valóban lenne igény egy jól struktúrált dance rádióra!
Privát véleményem ennyi, azt pedig továbbra is fenntartom, hogy azért olyan szintre ne süllyedjen már a R1, hogy mások alázásával próbál előnyhöz jutni, ez azért gáz ...
 #25185  Szerző: MrG
 
lambda írta:Lehet, hogy én tévedek, de a kereskedelmi rádiózás nem pont erről szól? A hirdető oda viszi a pénzét ahová akarja. Az ok, hogy most néhányuknak főhet a feje az esetlegesen Rise-ban le nem adott reklám miatt. Aláírom ...
De könyörgöm szerintem a rádió1 napi 24 órás ténykedésénél semmi nem ássa jobban alá a hirdetők bizalmát, ők jóval többet tettek azért, hogy a rádiózás ilyen mélyponton van ....
Szerintem egyáltalán nem. A Rádió1 egy nyugati - teljesen bevált - minta alapján felépített masszív brand, ami a hallgatók nagy többségének, fogalmazzunk úgy az átlag hallgatónak tetszik. Nem véletlenül első a 15-39 korosztályban már egy ideje. A Rádió1-re tekerő mindig ugyanazt a minőséget kapja, a Rádió1-en hirdetőnek még soha a büdös életben nem kellett csalódnia.

Nem úgy, mint a dance rádióknál, ahol kérdéses, hogy milyen érdekességgel "nyűgözik le" vagy "lepik meg" a hallgatókat/hirdetőket egyik napról a másikra, arculatváltással, vagy netán megszűnéssel. Persze erről nem a zenei stílus tehet, ez csak a sors fintora.

Attól, hogy neked nem tetszik a Rádió1 vagy a Sláger, még igen jól felépített brand-ek... ha lenne ilyen dance rádióból is, az lenne az igazi. Jelenleg nincs.
 #25184  Szerző: lambda
 
Lehet, hogy én tévedek, de a kereskedelmi rádiózás nem pont erről szól? A hirdető oda viszi a pénzét ahová akarja. Az ok, hogy most néhányuknak főhet a feje az esetlegesen Rise-ban le nem adott reklám miatt. Aláírom ...
De könyörgöm szerintem a rádió1 napi 24 órás ténykedésénél semmi nem ássa jobban alá a hirdetők bizalmát, ők jóval többet tettek azért, hogy a rádiózás ilyen mélyponton van ....
 #25183  Szerző: Attis
 
lambda írta:
Szabi írta: Milyen verseny az, ahol az egyik fizet, a másik nem, ráaásul a "másik" lenyúlja az "egyik" produktumát? (DiscoShit zenéire gondolok)
Ok a a fizetéses dolog rendben van, de mint írtam más sokszor nekem maga a rádió zenei világa jött be, én erre gondoltam sokszor amikor védtem őket! Ami pedig a zenei világukat illeti ott azért elsősorban nem a discoshites vonal volt jellemző!!!!
És mi az, hogy discoshites zenék ???????? Ezeknek a zenéknek szinte mindegyike neked is nekem is többnyire (kis keresgélés után) hozzáférhető, lévén ezeket nem dízsé birkának, vagy sovány nyakláncosnyak gyártják .....
Akkor hol is itt a lenyúlás???????
Elég nagy átfedés volt a zenék között. ;) Ha egy-egy tracklistát megnézel, akkor egyet kell érts velem.
A másik dolog, hogy a RiseFm sokáig abból a "szellemi tőkéből" építgetett, amit Jován hozott. Aki ugye nem volt DiscoShit-es. Ánem. :)
 #25182  Szerző: MrG
 
lambda írta:
Szabi írta: Milyen verseny az, ahol az egyik fizet, a másik nem, ráaásul a "másik" lenyúlja az "egyik" produktumát? (DiscoShit zenéire gondolok)
Ok a a fizetéses dolog rendben van, de mint írtam más sokszor nekem maga a rádió zenei világa jött be, én erre gondoltam sokszor amikor védtem őket! Ami pedig a zenei világukat illeti ott azért elsősorban nem a discoshites vonal volt jellemző?
És mi az, hogy discoshites zenék ???????? Ezeknek a zenéknek szinte mindegyike neked is nekem is többnyire (kis keresgélés után) hozzáférhető, lévén ezeket nem dízsé birkának, vagy sovány nyakláncosnyak gyártják .....
Akkor hol is itt a lenyúlás???????
Erről nem nyitok vitát, mivel rosszul fogalmaztam. Nem lenyúlja, hanem "ugyanazt a stílust kezdi el játszani", ezáltal hallgatókat és hirdetőpartnereket csal át magához. Ezt pedig tetézi azzal, hogy a produktumot nem lehet tisztán fogni és már zajosan sem minden esetben, köszönhetően a makacsságuknak és pénzéhségüknek, totál megingatva a hirdetők amúgy sem túl nagy bizalmát a rádiós hirdetési piacon.

Maradjunk a zenénél: oké, hogy egyedi zenei világot hozott 24 órában a rádiós palettára, de ha már a lenyúlás/nemlenyúlás téma is szóbakerült, akkor a 96.4 Roxy is ráállt erre a 4 óra Discoshiten túl. Bőven elég.
 #25181  Szerző: lambda
 
Szabi írta: Milyen verseny az, ahol az egyik fizet, a másik nem, ráaásul a "másik" lenyúlja az "egyik" produktumát? (DiscoShit zenéire gondolok)
Ok a a fizetéses dolog rendben van, de mint írtam más sokszor nekem maga a rádió zenei világa jött be, én erre gondoltam sokszor amikor védtem őket! Ami pedig a zenei világukat illeti ott azért elsősorban nem a discoshites vonal volt jellemző!!!!
És mi az, hogy discoshites zenék ???????? Ezeknek a zenéknek szinte mindegyike neked is nekem is többnyire (kis keresgélés után) hozzáférhető, lévén ezeket nem dízsé birkának, vagy sovány nyakláncosnyak gyártják .....
Akkor hol is itt a lenyúlás???????
 #25178  Szerző: MrG
 
lambda írta:Miért lenne az? Én ennek speciel örülök ha legaalább 1% ott, főleg ha pont a rádió 1-től vett el!
Elvégre verseny van a hallgatókért vagy nem????? :)
Milyen verseny az, ahol az egyik fizet, a másik nem, ráaásul a "másik" lenyúlja az "egyik" produktumát? (DiscoShit zenéire gondolok)
 #25177  Szerző: lambda
 
Miért lenne az? Én ennek speciel örülök ha legaalább 1% ott, főleg ha pont a rádió 1-től vett el!
Elvégre verseny van a hallgatókért vagy nem????? :)
És azt sem felejtsük el, hogy a Rise nem alázta R1-éket (legalábbis én nem hallottam, de szerintem nem volt ilyen)
Nem lenne ez fordírva is elvárható?
  • 1
  • 448
  • 449
  • 450
  • 451
  • 452
  • 482