Akva
Belőlem csak egy van, a többiek többen vannak!
Belőlem csak egy van, a többiek többen vannak!
Sakál írta:Az az egyik kedvencem.Pasa írta:Jó, rendben, kissé keményen fogalmaztam (ideges lettem). Persze, hogy a jó dance nem igénytelen, hiszen azt én is szeretem, és utóbbi időben a Roxyn is volt olyan néha. Inkább a Rise-féle vonalat rágógumizom le, és sajnos az lesz a Sztár helyén. Fő bajom azzal van amúgy, hogy míg megszűnik az összes oldies rádió, felesleges dömping lesz a fiatalokhoz szóló rádiókból, mikor pont ők azok, akik jól elvannak az mp3-mal meg a nettel is. Inkább az idősebbek hallgatnak rádiót (illetve most már majd ők sem).Idő kérdése és úgyis helyre kell állnia a "rend"-nek sztem, mert hosszú távon nem működik ez a helyzet, hogy bizonyos zenét játszó rádiókból sok van, másból meg egy sem. Amúgy sztem a Rise-on többnyire kulturált clubzene megy, de értem, hogy a sokan vannak, akik nem éreznek rá ennek az ízére, nem is baj, ha nem szarozzuk le amit a másik szeret. Pl. most az Aurora - Dreaming szól. Mi ezzel a zenével a baj???
Sakál írta:Pl. most az Aurora - Dreaming szól. Mi ezzel a zenével a baj???Semmi, semmi, az is kell nyilván, de én szívesebben hallgatnám, ha pl. Den Harrow - Future Brain szólna.
Pasa írta:Jó, rendben, kissé keményen fogalmaztam (ideges lettem). Persze, hogy a jó dance nem igénytelen, hiszen azt én is szeretem, és utóbbi időben a Roxyn is volt olyan néha. Inkább a Rise-féle vonalat rágógumizom le, és sajnos az lesz a Sztár helyén. Fő bajom azzal van amúgy, hogy míg megszűnik az összes oldies rádió, felesleges dömping lesz a fiatalokhoz szóló rádiókból, mikor pont ők azok, akik jól elvannak az mp3-mal meg a nettel is. Inkább az idősebbek hallgatnak rádiót (illetve most már majd ők sem).Idő kérdése és úgyis helyre kell állnia a "rend"-nek sztem, mert hosszú távon nem működik ez a helyzet, hogy bizonyos zenét játszó rádiókból sok van, másból meg egy sem. Amúgy sztem a Rise-on többnyire kulturált clubzene megy, de értem, hogy a sokan vannak, akik nem éreznek rá ennek az ízére, nem is baj, ha nem szarozzuk le amit a másik szeret. Pl. most az Aurora - Dreaming szól. Mi ezzel a zenével a baj???
Zsolt írta:AZért ez nagyon gáz.... hihetetlen hogy a rádió ezt nem veszi észre és nem törli le,ez bőven jogi útra terelhető kategória!!!![]()
![]()
![]()
Azért van itt élet, a rádió fórumára egy lelkes "hallgató" feltöltötte az összes felhasználó nevét és jelszavát. Linket most nem adnék, de aki fent volt az váltson.
Sakál írta:És az általad "rágógumi"-ként egy kalap alá vett sok műfaj közül se mind igénytelen, sőt tovább megyek: az "igénytelen" műfajokban is születhetnek színvonalas dolgok. Kikérem magamnak, hogy igénytelen zene, amit szeretek!!!Jó, rendben, kissé keményen fogalmaztam (ideges lettem). Persze, hogy a jó dance nem igénytelen, hiszen azt én is szeretem, és utóbbi időben a Roxyn is volt olyan néha. Inkább a Rise-féle vonalat rágógumizom le, és sajnos az lesz a Sztár helyén. Fő bajom azzal van amúgy, hogy míg megszűnik az összes oldies rádió, felesleges dömping lesz a fiatalokhoz szóló rádiókból, mikor pont ők azok, akik jól elvannak az mp3-mal meg a nettel is. Inkább az idősebbek hallgatnak rádiót (illetve most már majd ők sem).