Az az igazság, hogy volt már szerencsém ilyen vállalkozókhoz (még csak nem is Lakatoshoz, szóval nem kell szaloncigányozni), akik rohadtul értettek az egészhez, szóval szakmailag sikerült is a béka segge alá rántani a rádiójukat, a technikai eszközök beszerzésénél is az volt a fő szempont, hogy milyen szépen villog
Arra nagyon jó volt nekik a rádió, hogy politikusokkal, vállalkozókkal elhitessék magukról, hogy velük érdemes jóban lenni, mert két lehetőség van, behívják őket rendszeresen csontig benyaló érdektelen beszélgetésekre, vagy kiteregetik a szennyesüket. (Persze a legvásáribb műsorokkal fűszerezve, teljesen képzetlen műsorkészítő gárdával.) Aki az előbbire hajlik, az aztán támogatással, reklámmal hálálkodik, az utóbbi meg persze tudja, hogy nincs azért ezeknek a médiumoknak akkora véleménybefolyásoló erejük, a kicsit is értelmesebb hallgatók tudják, merről fúj a szél, akként tartják számon a rádiót, ami. De ettől még szépen el lehet lenni a többiek tiszteletéből.
A hozzáértők,az üzleti részéhez!
De amúgy ez is milyen érdekes lehet....!
Még mindig maradjunk az Aladár példánál
Most egy rádióban dolgozó technikus,informatikus,műsorvez stb-nek milyen tanácsokat tud osztogatni egy olyan ember,akinél sokkal okosabbak vannak ott?
Ezért jó vállalkozónak lenni!
Akármilyen hülye vagy,ha van pénzed bármit megvehetsz,és megtehetsz,mert te vagy a főnök
