RADIOSITE Fórum

  • ROXY Rádió

 #52275  Szerző: orrhang
 
Hmm. Úgy látszik, a szakemberek (úgy általában véve, különös tekintettel a médiásokra) hihetetlen szakmai tudással és tapasztatalattal születnek, amit ellesni, megtanulni nem lehet tőlük, mert ez csak úgy kialakul
Cicoo, ne legyél demagóg!!!
Egy részét a dolgoknak el lehet lesni, meg lehet tanulni, de az én véleményem szerint van egy olyan része a dolognak, amit nem. Erre tényleg születni kell. Rá kell érezni bizonyos dolgokra, azt pedig nem lehet megtanulni. Ha tanulsz, lehetsz átlagos, akár még jól is csinálhatod, azonban ha ennél jobb vagy, akkor már van valami olyan pluszod, ami a többieknek nincs.

Tomee-val nagyvonalakban egyetértek. @Akva: Nyilván a programigazgatás több fizetéssel jár és jó maga a poszt is, főleg egy ilyen nagy nevű Rádióban, mint a Roxy. De ha nem egyezik a stratégia a tulajdonosékkal, ha ők irányítanak, akkor ez egy bábszerep. Ki-ki döntse el maga, hogy akarja-e ezt vagy sem. Én magam részéről úgy érezném, hogy nem az én elképzeléseim dominálnak, úgyhogy megköszönném a lehetőséget és visszautasítanám.Alapfelállásban a tulajnak semmi köze a rádióhoz, a dolga csak, hogy számolja a pénzt, vagy ha ez nincs, akkor keresse meg a megfelelő embert a megfelelő helyre és cseréljen!
Alapvetően nem ismerem WB-t, kapcsolatba kerültünk a hétvégével kapcsolatban és voltak is ötleteim rá. Már-már meg is egyeztünk, az egyetlen gond a vasárnapi műsor volt. Szerintem oda olyat találtam ki, ami abszolút illet volna a hétvégébe, feldobta volna a rádiót, Roxy-s lett volna, mégsem jutottunk egyezségre, mert nem élő lett volna. Ehelyett még most sincs semmi, ha jól tudom hétvégén délután. (ha van elnézést, javítsatok ki).
A zene már teljesen más kérdés, szerintem abszolút nem Roxy-s össze-visszaság és több hallgatót veszít, mint nyer.
 #52273  Szerző: LuciFerko
 
:gülü2:
 #52272  Szerző: Pasa
 
andro írta:...
A témától teljesen függetlenül kérdezném tisztelettel, hogy te ki vagy? Talán "sziasztok, XY vagyok"-kal kezdhetted volna első hozzászólásodat szerintem. Vagyis bocs, persze, persze, te profi vagy a javából, én kérek elnézést...!
:punch: :hit: :shoot: :vomit:
 #52262  Szerző: andro
 
Szánalmas amit lerendeztek... olyan okosak vagytok hogy hihetetlen... kerülnétek egyszer abba a helyzetbe, hogy egy (EBBEN A TÉMAKÖRBEN SZEREPLŐ RÁDIÓBAN) döntéshozó szerepbe kerüljetek... ott .... össze magatokat...., nagyon gáz. Cicco... kis bakfis kiscsajként még mind a mai napig nem láttál rádiót belülről... honnan akkor ez a sok ész? és még sorolhatném a megszólításokat...
kapjatok már észhez aztán utána OSSZATOK OKOSAT
 #52247  Szerző: tomee
 
Cicoo, azért a Deejay-vel kapcsolatban van egyfajta idealizálás és elfogultság, ez ebből is látszik, hogy te is reflexből ráugrottál a témára, holott csak mellékesen ejtettem szóba.
A szakember olyasvalaki, aki jártas abban, amit csinál, vagyis tudja mikor hova kell és lehet nyúlni ahhoz, hogy valami működjön. Igen, most már mindenki lehet szakember, ha papírja van róla vagy még az se kell hozzá.
Nem vonom kétségbe, hogy ha valakinek van kreativitása és ambíciója, akkor tud látványos dolgokat csinálni. Viszont most is látni, hogy vagy nem fogják az egyént anyagilag is támogatni, vagy belepofáznak, és a végén az egészből nem lesz semmi.
Ezen kívül sanszos, hogy megint abba az irányba ment volna el az egész, hogy a "hallgatókáknak" akarjunk megfelelni.
 #52218  Szerző: ravasz
 
Dani írta:Akvától kérdezem:Nem gondolkoztál még azon,hogy esetleg a Risefm-nél folytasd a rádiózást?
Ez elég kínos kérdés. Ilyenkor törni kell a koponyát, ha diplomatikus akar lenni az ember. :D
 #52210  Szerző: Snake
 
:lol: ez teccik, ezt leírod, csak azt nem h mit válaszolt.
 #52199  Szerző: Dani
 
Akvától kérdezem:Nem gondolkoztál még azon,hogy esetleg a Risefm-nél folytasd a rádiózást?
 #52195  Szerző: Cicoo
 
tomee írta:amit már a Deejay megszűnése óta is megtapasztaltam, hogy öröm rádiót csinálni soha nem kifizetődő nagyvárosi szinten. Pár ember örül, de nagy réteget nem ér el ezzel az ember.
Azért voltunk néhányan a búcsúbulin.. Szóval hidd el, hallgatták elegen, nem abban volt a hiba. Az más kérdés, hogy azóta se volt senki, aki ilyen színvonalú rádiót tudott volna csinálni. Pedig egy hasonló rádió - ugyan más stílusú zenével - hallgatott lett volna, és a hirdetők is felfigyeltek volna rá.
tomee írta:A profit termelés mindig is első számú szempont lesz a tulaj részéről, engem is zavarna egy olyan vállalkozásom, ami csak nyeli a lét.
Nekem úgy tűnik, hogy a rádiós vállalkozásoknak nem az a célja, hogy profitot termeljenek, hanem hogy a vezetők minden körülmények között meggazdagodjanak. És amíg ez így van, addig szemét fog ömleni a rádióból normális, hallgatható, szerethető műsor helyett.
tomee írta: (...) egész egyszerűen kicsi ez a piac egyéni igények kielégítésére. Ezért sem lesz ebben az országban soha országos rock, dnb vagy house rádió. Legfeljebb a digitális átálláskor, akkor meg már egy szemétre valónyi lesz.
Akkor sem lesz szerintem ennyire tematikus rádió, legalábbis kereskedelmi semmiképpen, mivel nincs elegendő hallgatóság, legalábbis egy-egy régióban nem. Országos rétegzenei rádiót meg senki nem fog csinálni, mert a működési költségeket se tudná kigazdálkodni. A rádiót meg ugye fenn kell tartani valamiből, szóval előbb-utóbb jönne az elqrvulás. Legfeljebb ilyen Tilos Rádió-szerűségek jöhetnek létre mindenféle rétegzenei blokkokkal.
tomee írta:(...) ha kezembe kerülne az irányítás, könnyen lehet, hogy egy héten belül úgy csődbe vinném, mint annak a rendje, pusztán, mert nincs szakmai tapasztalatom EZEN a területen. Az, hogy ellesem mástól, nem egyenértékű.
Hmm. Úgy látszik, a szakemberek (úgy általában véve, különös tekintettel a médiásokra) hihetetlen szakmai tudással és tapasztatalattal születnek, amit ellesni, megtanulni nem lehet tőlük, mert ez csak úgy kialakul. :ninja: Szerintem ha valakinek jó ötletei vannak, elég kreatív, és el tudja magát és a termékét adni a piacon, az sínen van. Persze, ha a tulajdonos és/vagy befektető nem vevő a működőképes témákra, akkor lehet a tartalmi felelős bármilyen hiperszuper szaki, akkor se biztos, hogy ki fog tudni találni olyan dolgot, ami működőképes, és a főnöknek se fekszi meg a gyomrát. (Magyarul: a főnöknek akkor is igaza van, ha nincs, és főleg akkor van igaza, ha nem ért hozzá..)
 #52160  Szerző: tomee
 
Az, hogy a zenei szerkesztés milyen, megint más tészta. Igen nagy kár, hogy nem vocal house megy 24 órában, hozzám is ez áll közelebb, de az a helyzet, amit már a Deejay megszűnése óta is megtapasztaltam, hogy öröm rádiót csinálni soha nem kifizetődő nagyvárosi szinten. Pár ember örül, de nagy réteget nem ér el ezzel az ember. A profit termelés mindig is első számú szempont lesz a tulaj részéről, engem is zavarna egy olyan vállalkozásom, ami csak nyeli a lét. Pár évvel ezelőtt már a Lauer Krisztián is egy interjúban arra hivatkozott, hogy egész egyszerűen kicsi ez a piac egyéni igények kielégítésére. Ezért sem lesz ebben az országban soha országos rock, dnb vagy house rádió. Legfeljebb a digitális átálláskor, akkor meg már egy szemétre valónyi lesz.
  • 1
  • 153
  • 154
  • 155
  • 156
  • 157
  • 333